Péntek 13.
Babona, vagy tényleg szerencsétlen dolgok történnek, ha a 13-a péntekre esik?
Van, aki ezen a napon nem hajlandó repülőre ülni, üzleti tárgyalásokat folytatni, sőt, olyan is akad, aki még az ágyból sem kel ki. Sokan ezen a napon legszívesebben ki se mozdulnának otthonukból, hisz a balszerencse bárhol utolérhet. Külön-külön a pénteki naphoz és a 13-as számhoz is több hiedelem fűződik, így aztán a nyugati világban a péntek 13. egy igazán rettegett napnak számít. De kevesen tudják, mitől is félnek valójában.
Már az elején le kell szögezni, hogy csak találgatások vannak arról, miért épp péntek 13 a baljóslatú nap. Egy legenda szerint a francia király 1307. október 13-án, pénteken tartóztatott le több száz templomos lovagot. Azt nem tudni, hogy innen ered-e a babona, de IV. Fülöp valóban ekkor fogta el a rend tagjait, akiknek nagy része máglyán, vagy a kínzókamrában végezte.
Vannak más elméletek is
Nem biztos, hogy a lovagok halála miatt hisszük olyan sötétnek ezt a napot. Egyes kultúrákban a pénteket és a 13-as számot is félelem övezi, de ezek eredetét is csak találgatni lehet. Az európai pogány kultúrákban a hét ötödik napját szentelték az isteneknek, de ekkor – nagypénteken – feszítették keresztre Jézus Krisztust, az utolsó vacsorán pedig a tizenkét apostollal együtt tizenhárman ültek az asztalnál, köztük Júdás, aki elárulta Jézust. Más források szerint a Jézust eláruló Júdás személyére utal a 13-as szám, mert ő volt az, aki tizenharmadikként ült az asztalhoz. A babona ma is tartja magát: vannak, akik mind a mai napig kerülik, hogy egy tizenhárom fős társasággal üljenek le ebédelni.
Napóleon is babonás volt, sosem volt hajlandó olyan asztaltársasággal vacsorázni, ahol tizenhárman ültek az asztalnál, de így volt ezzel Franklin Delano Roosevelt, amerikai elnök is. Neki köszönhetjük a tizennegyedik (quatroziéme) intézményének létrejöttét. Ha csak tizenhárman gyűltek össze egy asztaltársasághoz, odarendelt plusz egy embert, akivel együtt máris 14-en lettek. Éppen olyan, mint egy fóbia
A triszkaidekafóbia (triszkaideka – tizenhárom + fóbosz – félelem) a tizenhármas számtól való félelmet jelenti, amely a világ számos pontján megmutatkozik.
A babona a XX. század első felében olyannyira elterjedt volt, hogy New York felhőkarcolóinak 80 százalékában kihagyták a 13-ast az emeletek számozásából, a szállodákban pedig nem volt 13-as szoba, a kórházakban 13-as kórterem, a színházak nézőterén 13. sor. Egyes épületekben ha van is tizenharmadik emelet, akkor se mindig lakik ott valaki: a londoni One Canada Square felhőkarcoló 13. emeletén például nincsenek kiadó irodák, hanem itt van az épület légkondicionálása, hogy a triszkaidekafóbok ne kerüljenek stresszhelyzetbe. Las Vegas több kaszinójában szintén nincsen 13. emelet. A babona elérte a memphisi (Tennessee, USA) repülőteret is, ahol nincs A13, B13 és C13 számú beszállókapu. A New York állambeli Islip repülőterén sincs 13-as beszállókapu, San Franciscóban pedig a 12. és a 14. sugárút közötti észak-déli irányú utcának nem akartak szerencsétlenséget hozó nevet adni, ezért Funston Avenue-nek hívják.
Milyen hatása van ennek a napnak?
Bármilyen meglepő is, a félelemnek hatása van a gazdaságra. Az észak-karolinai Stress Management Center and Phobia Institute felmérései szerint csak az Egyesült Államokban 17-21 millió embert érint a fóbia, amely 800-900 millió dolláros bevételkiesést okoz azzal, hogy sokan nem mernek repülőre szállni, autóba ülni vagy balszerencsétől való félelmükben dolgozni menni.
A különösen babonások a szerencsétlenség elűzésének széles palettájáról válogatnak ezen a napon, például sót dobnak a hátuk mögé a bal vállukon át. Ezen a napon nem szabad létrára mászni, minden baljós gondolatot le kell kopogni egy fán -a babonások szerint legalábbis.
Most térjünk vissza a péntek 13 történelmi magyarázatára.
Az egész hiedelem hátterében a középkori Templomos Lovagok állnak. A Templomosok vagy Templomos Lovagrend az egyik leghíresebb keresztény harcos szerzetesrend volt. A templomos lovagrend 1118-ban, keresztes lovagokból szerveződött társulásból, a Szentföldön alakult. Hugues de Payens vezetésével kilenc keresztes lovag elhatározta, hogy életét a Szentföld zarándokai védelmének szenteli. Krisztus szegény lovagjainak nevezték magukat, ezzel is utalva kezdeti szegénységükre és elhivatottságukra.
A lovagokat II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába, aki Jeruzsálemben, az egykori Salamon-templom egy szárnyát adományozta nekik. Lakhelyük után nevezték őket a Templom lovagjainak, vagy egyszerűbben templomos lovagoknak: Fratres Militiae Templi.
Az 1128-as Troyes-i zsinat eredményeként jött létre a latin nyelvű rendi szabályzat (regula), amelyet később újabb kiegészítések követtek egészen a XIII. század második feléig. De Payns felkérésére Clairvaux-i Szent Bernát 1132 és 1135 között megalkotta a rend szellemi programját összefoglaló, Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae (A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete) című írását.
A pápa kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok választását. Ehhez hasonló kiváltságokat ekkoriban csak a ciszterci rend élvezett, illetve később a magyarországi pálosok. A rend előbb a Francia Királyságban, majd Angliában talált támogatókra, aztán elterjedt német és spanyol területeken is. A XII. század második felétől a lovagok Közép-Európa királyságaiban is otthonra találtak.
A templomos rend a XIII. század második felében érte el fejlődése tetőpontját. Európa szinte minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett. A Rend őrizte 1204 és 1307 között az úgynevezett Torinói leplet, valamint 1222 után az Aranybulla egy példányát is. Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott. A zarándokok számára bankrendszert teremtettek. Az úton levők pénzüket – nehogy a zarándoklat alatt kifosszák őket - bármely templomos rendházban letétbe helyezhették, majd az út során a kiállított váltókkal más rendházakból mindig annyit vehettek fel, amennyi a napi ellátására és továbbutazásra kellett a következő templomos „banki-kirendeltségig”. (Ily módon a zarándokoknak nem kellet attól félniük, hogy a maguknál tartott összes pénzüket elveszik tőlük.)
A templomosok kiváltságaik révén kikerültek mind a világi, mind az egyházi hatóságok felügyelete alól, egyedül a mindenkori pápa parancsolhatott nekik. Akárhol voltak is házaik, birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy „állam az államban” működtek. A Szentföld mellett hadakozni kezdtek az Ibériai-félszigeten is, hogy segítsenek a visszahódításában (mint ismert, a reconquista csak jóval később, 1492-ben vezetett teljes sikerre). Itt általában a muszlim erőkkel határos területeken kaptak birtokokat, amiket aztán kötelesek voltak megvédeni.
A rend bevétele a XIII. század végére olyan óriási lett, hogy a szentföldi erődítmények után önálló földközi tengeri flottát tudtak építtetni. Ebben a korszakban születhetett a templomosok kincséről szóló legenda. Ám hatalmasak voltak a kiadások is, hiszen a szerzetes lovagok csupán harcoltak, vagyis el kellett tartani őket, csak azt „termelték meg”, amit csata közben és után zsákmányoltak. Az elmúlt évtizedekben történészek sokasága végzett számításokat a templomos rend képzeletbeli főkönyvéről. Egy biztos: a nagy kiadások mellett a templomosok gazdasági hatalma egyre nőtt, s részben ez vezetett a bukásukhoz is.
1291-ben a Szentföld hosszú időre elveszett a keresztények számára, ami a lovagrendeknek is kihívást jelentett. A másik két nagy lovagrend: a Johanniták és a Teutonok (német lovagok) könnyebb helyzetben voltak, mint a templomosok, mert ők a harc és a zarándokok védelme mellett betegápolással is foglalkoztak. Ugyanakkor mindkét rend megtalálta azt a lehetőséget, ahová átvihették a kereszténység védelmében és terjesztéséért vívott harc eszméjét: a Johanniták a törökökkel szemben harcoltak, a Teutonok a poroszokkal és más balti népekkel, még hosszú évtizedeken keresztül. A templomos rend számára a megoldás egy saját állam létrehozása lett volna (ezt Ciprus szigetére tervezték), mint amilyen a Johannitáké Rodosz szigetén, vagy a Teutonoké a Balti-tenger partján, ám ez nem sikerült nekik, mert szembe kerültek az egyre erősödő Francia Királysággal.
Ilyen körülmények között került sor a történelem első koholt pereinek egyikére, amely végül a rend bukását okozta. 1307. október 13-án pénteken. IV. „Szép” Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Fülöp segítője, a per fővádlója egy katár (kathar) volt, akiket a templomosok vertek le Dél-Franciaországban. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a pápa a Vienne-i zsinaton (1311-1312) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták
Túlélők ha csekély számban is, de maradtak, főleg más országokban. Portugáliában új név alatt újraszerveződtek: ők lettek a Krisztus Lovagrendje. Skóciában pedig Robert Bruce fogadta be őket (a William Wallace vezette felkelést követően), és a lovagok segítségével futamította meg az 1314-es bannockburni csatában a majd háromszoros túlerőben lévő angolokat. Magyarországon is el tudtak vegyülni más szerzetekben.
Forás: történelemklub, faktur.hu