A nagyközönség számára az 1956-os forradalom és szabadságharc története egyértelműen Budapest központú eseménysorozatnak tűnhet. Noha kormányzati-közhatalmi centrumként kétségkívül a főváros számított a forradalom idegközpontjának, de a kommunista diktatúrát megrengető október 23-i felkelés lángját mégis vidéken lobbantották fel. A forradalmat és szabadságharcot brutálisan leverő szovjet intervenció után az ellenállás utolsó parazsai szintén vidéken hunytak ki, jóval az után, hogy Budapesten már kíméletlenül felszámolták

Győr a forradalom másik fővárosa, hangzik el sokszor....

AZ ELSŐ NAPOK

A pártbizottságtól kapott vezérelvek szerint a DISZ megyei bizottsága október 23-a kora délutánjára - szinte egyidejűleg a budapesti tüntetés kezdetével - Kéri József megyei ügyész irodájába hívta össze a Győri Petőfi Kör első, alakuló jellegű ülését, amelyen a szervezet vezetőin, a helyi írócsoport több tagján és Kérin kívül ott volt Földes Gábor is. 

A fővárosból érkező hírek hatására természetesen nem a helyi értelmiségi vitakör megalakítása volt az ülés elsőrangú témája. Egyetértettek abban, hogy azonnali változásokra van szükség a párt és az ország vezetésében. A Szabad Ifjúságban megjelent követelések alapján szerkesztették meg a kör megalakulásáról szóló dokumentumot, melynek szövegét elküldték a megyei hírlapnak, valamint a DISZ központjának. Október 28-ára tervezték a kör nyilvános alakuló ülését, az előkészületi munkákkal megbízottak között volt Kéri József is. A Győri Petőfi Kör azonban nem tudta azt a szerepet betölteni, amelyet a budapesti. Későn, ténylegesen már a forradalom kitörése, sőt annak helyi győzelme után alakult meg (október 28-án este).

Alapító tagjai közül ugyan többen ott voltak a győri forradalom vezérkarában (Földes Gábor és Kéri József), de maga a kör nem játszott szerepet, legföljebb a részben belőle kinövő Sajtó- és Tájékoztatási Iroda (a továbbiakban Sajtóiroda).

A fővárosi eseményekre gyorsabban reagált a helyi hatalom, mint a reformerek. A belügyminiszter tiltó rendelkezését követve Győrött már október 23-án délután általános gyülekezési tilalmat léptettek életbe, nem engedélyezték a vasútállomás építkezésén dolgozók korábban meghirdetett szakszervezeti ülésének megtartását sem.

Éjszaka értekezletet tartott az MDP megyei bizottsága, amelyre meghívták a fegyveres testületek parancsnokait, a határőrséget a győri határőrkerület parancsnoka, Fekszi László alezredes, a honvédséget Krecz Géza őrnagy helyőrségparancsnok, a rendőrséget a BM megyei főosztályának vezetője, Márfi István őrnagy képviselte. Miután Hortobágyi János megyei első titkár tájékoztatást adott a fővárosban történtekről, kidolgozták a város védelmi tervét.

A honvédség feladata volt az utak lezárása, a pártbizottság, valamint a fontosabb középületek külső védelme. A pártház belső védelmével a határőrséget bízták meg. Erősítésként a következő napokban berendelték és felfegyverezték az üzemekben dolgozó megbízható párttagokat, funkcionáriusokat, a hajtóműgyárból például mintegy húsz főt, de vittek ki fegyvereket a gyárakba is az ottani őrségek megerősítésére.

 Éjszakától készenléti szolgálat volt a pártbizottságon, de állandó ügyeletet tartottak a megyei és a városi tanácson is, ahonnan ugyancsak küldtek megbízható kádereket a pártbizottság védelmére. Felfegyverezték a BM megyei főosztályának állományát, október 24-én hajnalban rendelték el a készültséget, és szervezték meg az épület fegyveres védelmét.                           A főosztály helyzetét nehezítette, hogy Márfi őrnagyot csak október 15-én nevezték ki annak élére, így nem rendelkezett megfelelő helyismerettel. A pápai hadosztály-parancsnokságtól érkezett utasításra a honvédségnél is elrendelték a riadót, és noha erre vonatkozó dokumentumot eddig nem tárt fel a kutatás, a későbbi események ismeretében valószínű, hogy a védelmi élőké- szülétekbe bevonták a helyi szovjet parancsnokságot, amely saját csatornáin keresztül is értesült a fővárosi és országos eseményekről.

Hasonló védelmi előkészületek történtek a megye többi városában, azzal a különbséggel, hogy másutt általában nem a honvédség, hanem az annál jóval nagyobb erőt képviselő határőrség adta a védelem gerincét. 

Sopronban október 23-án délután már tüntetésre is sor került. Miután a rádió bemondta, hogy a belügyminiszter feloldotta a gyülekezési tilalmat, a város vezetősége engedélyezte a diákoknak a lengyelországi változásokkal szolidaritást vállaló néma tüntetést. Katona Sándor százados, a városi rendőrség vezetője a BM megyei főosztályától kért utasítást, ahonnan Éliás Ferenc őrnagy, a főosztályvezető rendőri helyettese azt válaszolta: intézkedjen a szükségnek megfelelően a maga belátása szerint.

A rendőrök nem léptek fel a tüntetőkkel szemben, a demonstráció után a diákok többsége fegyelmezetten visszatért a diákszállókba, ott hallgatták meg Gerő Ernő rádióbeszédét, amely Sopronban is felizzította a hangulatot. A diákok lecsillapítása érdekében a MEFESZ vezetői a Dimitrov téri kollégiumba hívták a városban éppen a diákmozgalomról, valamint a budapesti eseményekről tárgyaló Hortobágyi Jánost és vele Szabadszki Károly KV-tagot. Feltehetően Hortobágyi hozzájárulásával vette át aznap este a MEFESZ a kollégiumok portaszolgálatát, és állított fel telefonügyeletet.

A Hortobágyitól kapott tájékoztatás után hajnali három órára kibővített megbeszélésre hívták a pártbizottságra az alapszervezetek és a rendvédelmi szervek vezetőit, köztük Katona Sándor rendőr századost és a határőrség soproni parancsnokát, Farkas Antal századost. Zárai Károly városi első titkár adott tájékoztatást a Budapesten történtekről, és megbeszélték a legszükségesebb teendőket.

 A nap folyamán Tihanyi Lajos államvédelmi százados, a megyei államvédelem parancsnoka személyesen ellenőrizte a soproni védelmi előkészületeket, és szigorú összetartásra szólította fel a soproni osztályt.

Miközben a hatalom egy esetleges győri megmozdulás fegyveres leverésére készült, október 23-án este a beledi cementgyár kultúrtermében Szigethy Attila a népfront által szervezett értelmiségi vitaesten vett részt. Előadásában - és részben kérdésekre, hozzászólásokra válaszolva - elsősorban gazdasági, azon belül is főként a mezőgazdasági, a parasztságot érintő problémákról beszélt (békekölcsön, beszolgáltatás), nem ment túl Nagy Imre 1953-as programján.

A hangulat azt követően lett izzóbb, hogy megérkeztek a soproni egyetemisták küldöttei, akik felolvasták a soproni MEFESZ határozatát, majd a helyi párttitkár javaslatára este nyolc órakor közösen meghallgatták Gerő rádióbeszédét.
A beszéd olyannyira felkorbácsolta a szenvedélyeket, hogy Szigethynek arra kellett kérnie be-be kiabáló közönségét, hogy ne az ő számlájára bírálják a rendszert, ne hozzák fölöslegesen nehéz helyzetbe. A rebellis hangulat elleni tiltakozásképpen a helyi funkcionáriusok egymás után hagyták el a termet.

Október 23-a budapesti eseményeiben - jelen ismereteink szerint - a majdan Győrött is jelentősebb szerepet játszók közül egyedül Menyhárt Miklós, a hajtóműgyár munkástanácsának leendő elnöke vett részt. Menyhárt, aki munkája mellett a gépipari technikumban tanult, október 22-23-án iskolájával tanulmányi kirándulás keretében gyárlátogatáson volt Budapesten. Részt vett a tüntetésen, jelen volt a Bem-szobornál és a Parlament előtt is, ám Nagy Imre beszédét már nem tudta megvárni, este hét órakor indult vissza a vonata Győrbe.

Mindenesetre ő és társai voltak azok, akik másnap Győrött elsőként szolgáltak hiteles információkkal a fővárosban történtekről.
Október 24-én viszonylagos csend volt Győrött és a megyében.   A dolgozók bementek ugyan munkahelyükre, de jobbára csak a budapesti eseményeket tárgyalták. így volt ez a vagongyárban is, ahol Vadas József főmérnök, a majdani ideiglenes munkástanács elnöke, aki a külföldön tárgyaló igazgató távollétében a gyár vezetője volt, a diszpécserközponton keresztül utasította a dolgozókat a csoportosulások megszüntetésére és a folyamatos termelésre.

Vadas, Szaló Lajossal, a gyár párttitkárával tárgyalt a rend fenntartása, illetve a folyamatos munkavégzés biztosítása érdekében hozandó intézkedésekről. Ahol lehetett, a dolgozók a rádiót hallgatták, ahol nem, ott is igyekeztek követni az eseményeket: a Rába-híd felújításán dolgozók a kézbesítőt bízták meg, hogy folyamatosan hallgassa a rádiót, és tájékoztassa őket, ha valami fontosat mondanak be.

 Hajnal helyett hatalmas késéssel, délelőtt tizenegy óra tájban érkezett meg a pesti személyvonat, a személyzet és az utasok hozták az újabb - bár már nem éppen friss - fővárosi híreket. Ezek hatására az építésvezető elengedte a pestieket.

 Közülük többen az utak, de főként a pesti hidak lezárása miatt nem jutottak el hazáig. Burián Zoltán (a Győri Nemzeti Tanács majdani titkára) csak a műegyetem kollégiumáig, ahol egykori diáktársai tájékoztatták a történtekről, majd még éjszaka visszautazott Győrbe. A fegyveres testületek és a pártbizottság továbbra is készültségben voltak, a laktanya védelmére megkettőzték az őrséget, és megnövelt létszámú riadóegységet állítottak föl. Tüntetésre vagy más megmozdulásra ezen a napon még nem került sor.

Sopronban emelte a diákok tekintélyét, hogy a párt megyei első titkára tárgyalt velük, így a tanárok mellett a MEFESZ képviselőit is elhívták a pártbizottság kora reggeli kibővített ülésére, amelyen a rend fenntartása érdekében hozandó intézkedésekről tárgyaltak. A megbeszélést követően a diákok tovább tárgyaltak tanáraikkal az egyetemen.

A nyugati határszélen a rend megőrzése különösen fontos volt, ezért a BM megyei főosztálya Dér Ferenc államvédelmi százados, a megyei főosztályvezető operatív helyettese személyében erősítést küldött Sopronba, aki átvette a rendőrség politikai osztályának irányítását. Katona Sándor rendőr századossal, Horváth Lajos államvédelmi századossal, a BM soproni osztályának vezetőjével, az államvédelem soproni parancsnokával, Farkas Antal határőr századossal, valamint három szovjet tiszttel közösen kijelölte a különösen védendő objektumokat, rendőrökkel, határőrökkel, behívott párttagokkal erősítették meg a pártbizottság védelmét, és nagyobb tűzerejű fegyvereket hozattak be az őrsökről, valamint a csornai határőrségtől (25 géppisztolyt, két golyószórót, valamint két láda kézigránátot).
A nagyarányú erőkoncentráció azonban feleslegesnek bizonyult. Délután a diákok koszorúzást tartottak a Széchenyi téren, majd békésen visszatértek a kollégiumokba. Sor került kisebb tüntetésekre is a rendőrség, illetve a hadkiegészítő parancsnokság előtt, de azokat a rendőrség erőszak alkalmazása nélkül is fel tudta oszlatni.

Október 25-én már géppuskás katonai járőrök cirkáltak a győri utcákon. A honvédség nagy mennyiségű fegyvert (géppisztolyokat, valamint lőszert és egy láda kézigránátot) adott át a pártbizottságnak, Krecz Géza őrnagy rohamlövegeket és katonákat is odavezényelt. Rádió-összeköttetést építettek ki a szovjet és magyar katonai egységek, valamint a pártbizottság között. Egyes üzemekben is felfegyverezték a funkcionáriusokat. A megyei pártbizottság utasította a hadkiegészítő parancsnokságot, hogy hívjon be és fegyverezzen fel párthoz hú embereket, ezt azonban Mag Pál őrnagy a magasabb parancsnokságtól kapott ellentétes értelmű parancsra hivatkozva nem teljesítette.

Ezért a pártbizottság maga hívott be újabb, megbízhatónak vélt embereket, akiket részint az épület védelmével bíztak meg, részint a városba küldtek, hogy igyekezzenek lebeszélni a diákokat - elsősorban a tanítóképzősöket -, hogy csatlakozzanak egy esetleges megmozduláshoz. Este államvédelmi tisztektől kaptak fegyvert a védelem erősítésére behívottak, ezeket azonban hamarosan visszavonták, feltehetően arra a Lombos Ferenctől Budapestről érkezett hírre, amely szerint százezrek ostromolják a pártközpontot.

(A pártközpontban a Kossuth téri vérfürdőt követően uralkodott el a pánik, tört ki lövöldözés a védők és az erősítésükre érkezett határőr egység között, ez magyarázza Lombos telefonüzenetét.)

Október 25-én reggel a győri rádió vezetője, Pális Pál telefonon beszélt a Rádió elnökével, Benke Valériával, akinek technikai segítséget ígért, hogy emelni tudják a parlamenti szükségstúdióból sugárzott adás minőségét, valamint hogy rögzíteni lehessen az elhangzó beszédeket. A győri rádiósok küldöttsége nem sokkal dél után érkezett a Kossuth térre, közvetlenül a véres sortűz után. Még sebesültek, halottak feküdtek szerte a téren, becslésük szerint mintegy nyolcvanan, százan. A környező utcákban, az árkádok alatt sűrű volt a tömeg, az ávósnak nézett rádiósok éppen hogy megmenekültek a bántalmazástól. (A rádiósokat valóban elkísérte Budapestre egy államvédelmi tiszt, de neki sem esett bántódása.)

A parlamenti szükségstúdióban éppen Kádár János, a párt élére újonnan kinevezett első titkár készült beszélni, az adás azért is késett, mert előbb üzembe kellett helyezni a győriek hozta magnetofont, hogy rögzíthessék Kádár beszédét. Ez idő alatt Pálisék az első titkárnak beszámoltak a győri eseményekről, majd Kádár tanácsát kérték, mit mondjanak, mit tegyenek, ha hazaérnek. Kádár okos és önálló politizálást ajánlott, másfelől - közvetlenül a Kossuth téri mészárlás után – arra hívta föl őket, hogy kövessenek el mindent a vérontás elkerülésére. Kérte Pálisékat, hogy üzenetét adják át a helyi párt- és tanácsi vezetőknek.

Kádár kérése szemléletesen mutatja, hogy a pártközpontban mennyire nem rendelkeztek világos elképzelésekkel arról, miként lehetne megoldani a helyzetet, másfelől hogy mennyire nem működött a közel egy millió tagot számláló szervezet. Kádár semmi konkrétumot nem tudott mondani a győrieknek, és egy alkalmi küldöttséget kért meg arra, hogy semmitmondó üzenetét tolmácsolják a helyi pártvezetőknek

GYŐRÖTT IS MEGMOZDUL A NÉP

Közben október 25-én Győrött is megmozdult a nép. A dolgozók követelésére több üzemben rákötötték a rádiót a helyi hangosbemondóra, a fővárosból érkező hírek azonnali cselekvésre ösztönözték az embereket. Már kora délelőtt tüntetők gyűltek a városháza elé, amelyről a városi tanács elnökének utasítására leszerelték a vörös csillagot.

 Hortobágyi János a pártbizottság tagjait küldte ki a városba, hogy beszéljék le a munkásokat a tüntetésről, a legtöbb üzembe azonban be sem engedték őket. A délutánra, nagyra növő tömegben ott voltak a nagyobb győri üzemek munkásai, valamint a középiskolás és a tanítóképzős diákok. Farkas Mihály villanyszere lő, az első nap tüntetéseinek vezetője, egy tizennégy pontos követelést olvasott fel (feltehetően a műegyetemi pontokat), majd a tüntetők zöme átvonult a pártházhoz, hogy átadják követeléseiket a megye vezetőinek.

A többiek a MÁVAUT-állomásra mentek, ahol megkezdődött a vörös csillagok leverése, és ledöntötték a szovjet hősi emlékmüvet.

A pártbizottság épülete előtt csatlakoztak a tüntetéshez a Győri Kisfaludy Színház Földes Gábor vezette színészei. A színházban reggel óta feszült volt a hangulat, felmerült egy rendkívüli párttaggyűlés összehívása, Gerő leváltásának követelése, de a párttitkár még Nagy Imre és Kádár rádióbeszéde, vagyis Gerő leváltása után is ellenezte, hogy részt vegyenek a tüntetésen. Vele szemben Földes Gábor arra hivatkozott, hogy ha élére állnak a tömegnek, lehetőségük lenne befolyásolni és a nemzeti kommunista, „nagyimrés” követelések mögé állítani a megmozdulást.

A vezetésével mégis kivonuló színészek hajdani NÉKOSZ-os mozgalmi dalokkal határozták meg azt a korszakot, ameddig vissza akartak menni az időben.
A (megújult vezetésű) pártot, Nagy Imrét, és a szocialista, független Magyarországot éltették. A közismert személyekből álló kis csapat jelszavait átvették a tüntetők.

Amikor a színészek a pártbizottság épülete elé értek, a körülbelül ezres nagyságú tömeg küldöttsége már Hortobágyival tárgyalt a tizennégy pontos követelésről, kint ismét Farkas beszélt az emberekhez. Földes is beszédet mondott az épület lépcsőjéről, nyugalomra, a rend és (ön)fegyelem megőrzésének fontosságára hívta föl a figyelmüket. Kiállt Nagy Imre mellett, a nemzeti szuverenitás érdekében követelte a szovjet csapatok kivonását, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindenáron kerülni kell a vérontást. Ekkor érkezett meg a pártvezetés üzenete: a követelések egy része teljesíthető, de vannak pontok, amelyeket még vitatnak: délután öt órára ígértek választ. Közösen elénekelték a Himnuszt, majd a színészek visszatértek a színház klubjába.

Közben elterjedt a hír, hogy diákokat vett őrizetbe az ávó. A tüntetők egy része a megyei főosztályhoz indult, a többiek a börtönhöz. Útban a főosztály felé egy rendőrségi gépkocsival találkoztak, a benne ülők riasztólövéseket adtak le feléjük,  ezért többen lemaradtak. Végül alig százan jutottak el a megyei fő osztály közelébe. Itt államvédelmi tisztek állították meg őket, akikkel a menet élén nemzeti zászlóval haladó Török István, vagongyári esztergályos közölte követelésüket: engedjék szabadon a letartóztatott diákokat. A tisztek tagadták, hogy politikai okból bárkit is őrizetbe vettek volna, egyben közölték a tüntetőkkel, hogy ha közelebb mennek az épülethez, lövetni fognak. Márfi István őrnagy arra is figyelmeztette őket, hogy ne menjenek a börtönhöz, mert ott tűzharc van. Törökék visszaindultak a városközpontba, a pártbizottság elé.
Márfi ezt követően újabb fegyveres egységeket küldött ki a város főútvonalaira, hogy szükség esetén fel tudják oszlatni a tüntetőket.
Eközben a tüntetők másik csoportja Farkassal az élén a börtön elé ért. Kéri József próbálta meggyőzni őket, hogy a börtönben nincsenek politikai elítéltek, de nem hittek neki.

Kéri ekkor már fenyegetőnek látta a tömeg hangulatát, ezért rövid vita után hazament. Szilasi István ügyész, Kéri helyettese egy közeli lakásból a BM városi osztályára telefonált segítségért, Baranyai József rendőr őrnagy azonban azzal utasította el a közbelépést, hogy a börtön a megyei főosztály illetékességébe tartozik, ő nem intézkedhet. Felhívta a főosztályt, ahonnan ugyancsak elutasították: az ügyeletes azt közölte, hogy csak a pártbizottság utasítására avatkozhatnak az eseményekbe, és mivel az éppen ülésezik (tárgyal a tüntetők követeléseiről), nem tehetnek semmit.

 A börtön parancsnoka nem rendelkezett elegendő erővel ahhoz, hogy a tüntetőkkel szemben megvédje az épületet, ezért a honvédségtől és a megyei főosztálytól kért erősítést, a tüntetők küldöttségét azonban beengedte. Krecz őrnagy és Moór Ferenc ezredes, a pápai hadosztály parancsnoka egyaránt visszautasította a parancsnok kérését, közölve, hogy a rendelkezésre álló erő szükséges a kijelölt objektumok védelméhez, nincs felesleges emberük.

Időközben a tárgyalás eredményeképpen megkezdődött a politikainak minősített foglyok szabadon engedése, egyesek már ki is jöttek az utcára, amikor megérkezett az erősítés, Sulyok Ernő rendőr százados vezetésével egy teherautónyi fegyveres (rendőrök és államvédelmisek), akik már útközben is sorozatokat engedtek a levegőbe (vélhetően velük találkozott a tüntetők Török István vezette csoportja, útban a főosztály épülete felé).

A rendőrök bevonultak a börtönbe, de a kocsijukon hagytak egy géppuskát, valamint lőszert és kézigránátokat. Megérkezésükkel abbamaradt a foglyok szabadon engedése.       

A tömeg egyre hangosabb lett, többen a vasútállomási építkezésről szerzett téglákkal, kövekkel hajigálták az épületet. Egy fiatal lány, Máté Mária felmászott a gépkocsira, leadta a géppuskát, és kezdte leadogatni a kézigránátokat és a lőszert, amikor az épületből lelőtték. A tüntetők szétfutottak, de szinte azonnal vissza is tértek, és ostrom alá vették a börtönt. Szabályos harc bontakozott ki, a felkelők már nemcsak téglával, hanem a gépkocsiról megszerzett fegyverekkel is támadták az épületet. A lövöldözésben két újabb fiatal esett el (Szabó Béla és Halász Ödön), de a védők között is volt sebesült.    

 Miként Budapesten, a tüntetők itt is lőtávolságon belül figyelték a küzdelmet.

Földes Gábort a színházban értesítette Szilasi István a börtön előtt történtekről, és kérte őt, hogy igyekezzen lecsillapítani a helyzetet, mielőtt végzetes dolgok történnének. Hivatkozott arra, hogy Földes pártbizottság előtt tartott beszéde mennyire jótékony hatást gyakorolt a közhangulatra. Földes azonnal a pártbizottságra sietett, de nem engedték be, telefonon sem voltak hajlandók beszélni vele.

A pártház elé ekkorra már ismét nagyszámú tüntető gyűlt, a vérengzés felelőseinek kiadását, megbüntetését követelve. Földes a börtönhöz sietett, ahol éppen szünetelt a harc. Fegyvertelenül, feltartott kézzel a kapuhoz ment, mire beengedték. A parancsnokkal sikerült megegyeznie: a fegyveresek bántatlanul elhagyhatják az épületet, mentő viszi kórházba az összecsapásban megsebesült fegyőrt, ugyanakkor minden elítélt elhagyhatja a börtönt.                                                                                    Földes közbenjárására tíz-tizenöt fő nyerte vissza a szabadságát, többségük határsértésért volt őrizetben.

A foglyok kiszabadítása után a felkelők visszatértek a pártbizottság elé, ahol már tízezres tömeg tüntetett. A börtönnél történteken felháborodott és felbátorodott emberek közül többen kővel dobálták az épületet, egy vagy két kézigránátot is ráhajítottak. A védők ugyancsak gránátokkal, valamint géppisztolytűzzel válaszoltak, de egyes visszaemlékezők szerint a közeli gimnázium felől is lőttek a felkelőkre. A tüzelésnek itt halálos áldozata nem, csak sebesültje volt, a főosztály előtti tüntetés vezetője, Török István a lábán sérült meg. 

A tömeg szétfutott, de a Vörös Csillag Szálló előtti téren nagyobb csoport maradt együtt. Ekkor már megjelent az első forradalmi röplap is, Vörös Jenő aláírásával. A tüntetés feloszlatására Krecz Géza teherautón küldött ki tiszteket, azzal az utasítással, hogy fegyverhasználat nélkül beszéljék rá az embereket a békés hazamenetelre; akciójuk azonban eredménytelen maradt.

A tüntetők eredményként könyvelték el, hogy elmentek a pártházat védő magyar rohamlövegek. Ezeket valójában nem az ő követelésükre, hanem Moór ezredes utasítására vonták vissza, aki elöljáróitól azt a parancsot kapta, hogy a honvédség elsősorban a katonai objektumokat biztosítsa, másfelől Moór arról is értesült, hogy a katonák fraternizálni kezdtek a tüntetőkkel.

Hortobágyi tiltakozott a katonák visszavonása ellen, de a pápai hadosztályparancsnok hajthatatlan maradt, vállalva az éles szócsatát a megyei első titkárral. (A pártbizottság és a katonai vezetés kezdeti összhangja már korábban megbomlott, amikor a megyei hadkiegészítő parancsnokság jelzését a készülő tüntetésről a városi pártbizottság első titkára úgy értette, hogy a katonák is csatlakozni akarnak a demonstrációhoz.

 Moór annak ellenére sem engedélyezte, hogy a katonák fegyveresen vegyenek részt a rend helyreállításában, hogy Krecz őrnagy telefonon jelentette neki a börtön előtt történteket, ugyanakkor azonban katonai erősítést indított Győrbe. A magyar katonák visszavonását az is indokolta, hogy október 25-ére felbomlott a fegyelem a tisztikarban is. A Győr járási hadkiegészítő parancsnokság két tisztje ezen a napon Kossuth-címert tűzött sapkájára a vörös csillag helyére, és azt a parancsnok utasítására sem voltak hajlandók levenni.

 Este nyolc óra körül a megyei első titkár kérésére szovjet harckocsik jelentek meg a belvárosban, részben hogy az ott lakó szovjetek kimenekítését biztosítsák, részben hogy - Krecz őrnaggyal és
Moór ezredessel egyetértésben - a város védelmét segítsék. A tömeg ellenségesen fogadta a szovjet katonákat, leköpdösték, szidalmazták őket. Egyes felkelő csoportok a szovjetek megtámadását tervezték, ehhez a Rákóczi laktanyából kértek fegyvereket, Krecz őrnagy azonban elutasította őket.

Összecsapásra végül Győrött nem került sor, de az utcát csak október 26-án, a hajnali órákban hagyták el a tüntetők. Ekkor már a pártbizottság is kiürült: a vezetők a megyei tanács jobban védhető épületébe helyezték át főhadiszállásukat, az előrelátóbbak pedig már ekkor csomagoltak: a Budapestről Kádár üzenetét megtelefonáló Pális Pálnak Zalai Emil azt válaszolta, hogy őt nem érdekli, mit üzen Kádár, ő csomagol és indul Pozsonyba.

Csornán is megerősítették a pártbizottság védelmét. Hajtó Ferenc párttitkár készültséget rendelt el, és megbízható párttagokat is behívott. Éjszaka több alkalommal járőröket küldtek ki a településre, de Csornán ekkor még nem történt semmi.

Sopronban a MEFESZ-re támaszkodva igyekezett a város vezetése fenntartani a rendet. A városi tanács engedélyével a városi hangoshíradó ismertette a diákok követeléseit. Ezen a napon már leálltak a soproni üzemek, ugyanakkor nagy felvásárlási láz kezdődött. A főiskolások mindenhol ott voltak, ahol segítségre volt szükség. Volt, aki a malomban, volt, aki a pékségnél segédkezett, és
különösebb felhatalmazás nélkül is kezdtek bekapcsolódni a közrend fenntartásába.
A rendőrség ugyanakkor igyekezett felkészülni egy esetleges támadás elhárítására, Dér Ferenc államvédelmi százados Pataki Ferenc főhadnagyot nevezte ki az őrség parancsnokává. Dér százados este nyolc órakor - vagyis jóval a győri börtönnél történt események után (és vélhetően annak hatására) -, az őrség ellenőrzésekor meghagyta, hogy tüzelni csak az ő személyes parancsára szabad, „ő azonban ilyen parancsot nem fog kiadni, mert amennyiben tömeg jönne a kapitánysághoz, ő maga kíván velük beszélni, még akkor se tüzeljenek, ha esetleg tettlegességre kerül sor."

A FORRADALOM GYŐZELME GYŐRÖTT

Október 26-án reggel, miközben a munkások sztrájkkal készültek támogatni a budapesti szabadságharcosokat, Hortobágyi János ismét az üzemekbe küldte a pártbizottság munkatársait, hogy beszéljék le az embereket az újabb kivonulásról. A funkcionáriusok azonban megint kudarcot vallottak, Dóczi Róbertet például társával együtt kiutasították a szerszámgépgyárból.

A gyárak vezetői is mindent elkövettek, hogy az előző napi tragédia után visszatartsák dolgozóikat az újabb tüntetéstől. A vagongyárban Vadas József és Szaló Lajos, a SZOT munkástanácsok alakítására felszólító felhívásának hatására (ami az aznapi Népszavában jelent meg) ennek szervezésével próbálta megakadályozni a kivonulást, de eredménytelenül. A választás törvényességének biztosítása érdekében az előkészítésbe bevonták a gazdasági vezetőket, a szakszervezeti bizalmikat és a sztahanovistákat, Vadas a szakszervezet központjával is egyeztetett telefonon.  

Késő délutánra öszszeállt a jelöltek listája. A hajtóműgyárban az igazgató és a párttitkár hívtak össze gyűlést, hogy lebeszéljék a dolgozókat a tüntetésről, de a munkások meg sem hallgatták őket. Menyhárt Miklós beszámolt a fővárosban látottakról, majd arra kérte társait, hogy a budapestiekhez hasonlóan zárt rendben, fegyelmezetten vonuljanak ki. Javaslatára szövegező bizottságot állítottak föl, hogy összeállítsák a gyár követeléseit. 

A bizottság az igazgató irodájában látott munkához. Követelték a szovjet csapatok kivonását, az ország függetlenségét, a semlegességet, a sajtószabadságot, a sztrájkjogot, valamint az üzem önállóságának visszaadását. Kijelentették ugyanakkor, hogy bíznak Nagy Imrében és kormányában (noha a kormányban csak annyi változás történt, hogy Nagy Imre lett a Minisztertanács elnöke, az addigi elnök, Hegedűs András pedig a helyettese).
A dolgozók azonban nem tudták kivárni a pontok elkészültét, elindultak a tüntetésre. Miután elkészült a program, az igazgató telefonált a megyei tanácsra, kérve, hogy fogadják küldöttségüket, majd társaival a többiek után indult.

 A gyapjúfonó gyár tüntetőit az üzem párttitkára és igazgatója vezette. A város és a megye vezetői, valamint Tihanyi Lajos államvédelmi százados, a BM megyei főosztályának helyettes vezetője, délelőtt a tüntetők hívására átmentek a városházára, ott tárgyaltak a különböző delegációkkal.
 Kezdetben Hortobágyi vezette a tárgyalásokat, ám ahogy egyre feszültebbé vált a helyzet, Markó Gyula megyei tanácselnök és Takács András pártbizottsági harmadtitkár vették át a helyét.

 Menyhárt Miklós a városháza erkélyéről felolvasta a gyár követeléseit, ehhez csatlakoztak az üzemi küldöttségek. A tüntetők követelték, hogy pontjaikat juttassák el a kormányhoz. A hajtómügyáriak ragaszkodtak ahhoz, hogy megyei vezetők is legyenek a küldöttség tagjai. Hortobágyi vállalkozott az útra, de a tüntetők tiltakozására visszalépett, majd több pártvezetővel együtt Pozsonyba menekült.

 (A funkcionáriusok menekülésének nem annyira a tömeg fenyegető magatartása, mint inkább saját gyávaságuk volt az oka. Hortobágyit ugyan kiemelték a Budapestre induló gépkocsiból, de egyéb sérelem nem érte.)

Délelőtt 11 óra tájban a megyei tanács két gépkocsijával heten indultak a fővárosba: Markó Gyula, a megyei tanács elnöke, a pártbizottság képviseletében Takács András, négy gyári munkás (a hajtóműgyárból Menyhárt Miklós és Szabó Jenő, ketten a vagongyárból) és egy vasutas. A küldöttség nem jutott át Pestre, ezért a Kandó főiskola kollégiumából diktálták be követeléseiket telefonon.

A tárgyalások idején a szónokok a városháza erkélyén egymásnak adták a mikrofont, a későbbiekben jelentős szerepet játszók közül beszédet mondott Tihanyi Árpád általános iskolai és Galambos Iréneusz bencés tanár, valamint az evangélikus püspök helyettes és egy katolikus pap. A követelések zömmel megegyeztek az országosan elterjedt pontokkal, az egyházi felszólalók természetesen nagyobb súlyt helyeztek az egyházakat, valamint a vallásgyakorlókat ért sérelmekre.

Közben tüntetők egy csoportja elindult, hogy csatlakozásra bírja a katonákat és a rendőröket. A Rákóczi laktanyánál csatlakoztak a reggel óta ott tüntetőkhöz. A lövészezred tisztjei, miután hiába szólították föl távozásra a tömeget, beengedtek egy ötfős küldöttséget, melynek tagja lett Török István. Törökék követelték, hogy a katonaság álljon a felkelt nép mellé, és hogy menjenek velük a megyei főosztály lefegyverzésére. Fegyvert is kértek, ez elől Krecz őrnagy elzárkózott, de hozzájárult ahhoz, hogy fegyvertelen katonák, velük tisztek is, a tüntetőkkel tartsanak. A katonák egy csoportja, köztük az először a Himnuszt eljátszó honvéd zenekar, a tüntetőkkel a városházához ment, ahol Halász János százados, a parancsnok politikai helyettese bejelentette: a honvédség egyetért jogos követeléseikkel, nem fog fegyvert használni a tüntetők ellen, de megvédi a közrendet és a közbiztonságot.

A honvédség után a határőrség is bejelentet csatlakozását.
Már csak a BM megyei főosztálya, az ávó állt fegyverrel szemben a felkelőkkel.
Egy másik csoport a lövészezredből a megyei főosztály elé vonult a tüntetőkkel, csatlakozott hozzájuk a győri műszaki alakulat egy százada is.

 Oda 11 óra tájban érkeztek meg. A főosztály, amelyet Krecz őrnagy telefonon értesített a tömeg közeledéséről, 26-án már nem volt olyan elszánt, mint egy nappal korábban. (Az ekkor már Győrött tartózkodó Szigethy Attila is kérte őket telefonon, hogy ne használjanak fegyvert a tüntetőkkel szemben.) Az épület védelmét átszervezték: az állam védelmiseket a földszintről fölvitték az emeletre, helyükre rendőröket állítottak, vagyis ekkor már lehetségesnek tartották a felkelőkkel való tárgyalást is, nemcsak a lövetést, a tárgyalás esélyeit pedig rontotta volna, ha aküldöttségnek felfegyverzett ávósok mellett kellett volna elhaladnia.

A hangulat, pattanásig feszült. Az őrség készenlétben állt a lefüggönyözött ablakokban, a géppisztolyokat a tömegre irányították. Az utcán az önnön sokaságától megrészegült tömeg várakozott a laktanyánál elért sikertől, valamint a melléjük álló katonák jelenlétén felbátorodva. A követeléseket itt is Török István tolmácsolta: engedjék szabadon a letartóztatott diákokat és a politikai foglyokat, szüntessék be a fegyveres ellenállást. Tihanyi százados behívta tárgyalni Törökéket, azonban ők csak úgy voltak erre hajlandóak, ha a fegyvereket visszavonják az ablakokból. Miután ez megtörtént, Török a főosztályvezető irodájában megismételte követeléseiket. Éliás őrnagy (aki az épület védelmének a parancsnoka volt) vállalta, hogy megkeresi azt a diákot, akit az ávó foglyának véltek az emberek, és a tüntetők néhány képviselőjével elhagyta az épületet. (Szabó Béla, a börtön előtti összetűzés egyik halálos áldozatát Éliásék végül a kórház hullakamrájában találták meg.) Megjelenésüket a tüntetők a rendőrség átállásaként értelmezték, Éliást megéljenezték, különösen, miután sapkájáról levette a vörös csillagot.

Közelebb nyomultak az épülethez, mire a tárgyalások majdnem megszakadtak. Török - miután az ablakból lecsendesítette a tüntetőket - Tihanyi századossal a cellákba ment, ahol elkezdték összeírni, hogy kit miért tartanak fogva.

Ebben az időben tört be a tömeg az épület hátsó, garázskapuján, és özönlötte el az épületet, mire valamennyi foglyot szabadon engedték. Egy-két államvédelmi tisztet bántalmaztak, az egyiket kórházba szállították, ahonnan néhány nap után gyógyultan bocsátották el. Krecz őrnagy, miután értesült a főosztály elfoglalásáról, katonákat küldött az államvédelmisek és az iratanyag védelmére, akik a laktanyába szállították a fegyvereket, illetve késő délutánra erőszak alkalmazása nélkül kiszorították a tüntetőket az épületből.

A katonákat délután fél háromtól az időközben megalakult nemzeti tanács küldöttei (köztük Berger Sándor, a Richards technikusa, az üzem munkástanácsának majdani vezetője) is segítették. Az államvédelmi tiszteket személyes biztonságuk érdekében a Rákóczi laktanyába vitték, ahol a gyengélkedőt ürítették ki számukra. Aki akart, szabadon távozhatott, Tihanyi századost Berger kísérte el annak egyik barátjához, mert az államvédelem parancsnoka sem haza, sem a laktanyába nem mert menni. (Berger és Tihanyi gyerekei egy iskolába jártak, innen eredt a személyes ismeretség.)
Délelőtt, amikor a tüntetők a városháza elől a laktanyához, majd a főosztályhoz vonultak, Szigethy Attila a Győr-Sopron Megyei Nyomdaipari Vállalat klubhelyiségében Földes Gáborral, Kéri Józseffel, Bertalan Lajossal, a győri írócsoport szerkesztőjével, Grábics Frigyessel, Dóczi Róberttel, egy-két újságíróval, és a népfront, valamint a szakszervezet képviselőivel tanácskozott.

Szigethy délelőtt 9-10 óra tájban érkezett Győrbe. Budapestre indult, ám a városban ragadt, mivel a gépkocsivezető nem vállalta a további utat. Szigethy a népfront irodájából próbált Budapestre telefonálni, de a hívott számok nem feleltek. Csak a DISZ Központi Vezetőségének egyik titkárával, Gosztonyi Jánossal tudott beszélni, aki azt javasolta neki, hogy 1945-ös mintára alakítsanak helyi hatalmi szervet, támogassák Nagy Imrét. (Gosztonyi politikai karrierje a parasztpárt Vas megyei szervezetében indult, innen eredt személyes ismeretsége Szigethy Attilával.) Nem sokkal a telefonbeszélgetést követően hívták át a nyomda klubhelyiségébe.
Szigethy elmondta, amit Gosztonyitól hallott, őt pedig a győriek tájékoztatták a helyi eseményekről, a tüntetésekről, az előző esti lövetésről, a követelésekről, a helyi hatalom széthullásáról. Földes azt is elmondta, hogy valaki délután két órára tanácskozásra hívta a városházára a győri gyárak képviselőit. Itt merült fel, hogy Szigethynek - akinek jó, személyes kapcsolata volt Nagy Imrével, és akiben a helyi társadalom is bízott - vállalnia kell a vezetést, nehogy valaki meggondolatlan intézkedésekkel katasztrófába sodorja a várost.
Szigethy csak abban az esetben volt hajlandó erre, ha támogatják az elképzeléseit, miszerint legfontosabbnak tartja a rend és fegyelem megőrzését, a véráldozat elkerülését, és közölte azt is, hogy feltételek nélkül bízik Nagy Imrében. Miután a jelenlévők egyetértésükről biztosították, Bertalan Lajos a városházára telefonált, ahol Szabó Györggyel, az egykori szociáldemokrata vezetővel beszélt.
Szabó György, az öntöde és kovácsoló gyár dolgozója nem sokkal dél előtt ért az üzem tüntetőivel a városházához.

Sebők Lászlónak, a vagongyár diszpécserének a hívására ment be, és vette át a város irányítását, miután a pártbizottságok keményvonalas vezetői már elmenekültek, a megyei tanács elnöke, Markó Gyula a demonstrálók küldötteként pedig úton volt Budapest felé, a helyben maradottak pedig minden szempontból alkalmatlanok voltak a vezetésre abban a kiélezett helyzetben. Bertalan kérdésére Szabó azt válaszolta, hogy örömmel várják Szigethyt, akinek hajlandók átadni a vezetést. Dél körül a tüntetőket a városházán képviselő küldöttek, akik korábban a követelésekről vitatkoztak, megalakították az ideiglenes Győri Nemzeti Tanácsot, tagjait a tüntetők elfogadták.

 (Október 29-étől Győr-Sopron Megyei Nemzeti Tanácsként működött tovább a testület, a város és a megye irányítása nem különült el.) Szigethy lett a tanács elnöke. A nemzeti tanácson belül különböző tanácsokat hoztak létre. A munkástanács elnöke Szabó György, a forradalmi katonatanácsé Krecz Géza őrnagy, az értelmiségi tanácsé Földes Gábor, a paraszttanácsé Szabó Sándor, a közigazgatási tanácsé pedig Szálai Mihály lett. Az ügyészségen alakult forradalmi bizottság képviseletében tagja lett a nemzeti tanácsnak Kéri József is, aki biztosította Szigethy Attilát: támogatja a rend fenntartásában, a túlkapások megakadályozásában.

A nemzeti tanács délben táviratban értesítette megalakulásáról Nagy Imrét, egyben felhívást adott ki, bejelentve, hogy a megye területén feloszlottnak nyilvánítja az AVH-t. Felhívott minden közösséget, hogy hozza létre saját nemzeti tanácsát, egyben felszólította a lakosságot a közrend, a béke megőrzésére, a fosztogatások, garázdálkodások elkerülésére , a fegyveres testületeket pedig arra, hogy ne használjanak fegyvert a felkelt néppel szemben.
Szigethy a városháza erkélyéről tartott győzelmi beszédében (amit teljes terjedelemben közölt a hírlap másnapi száma) is a rend megőrzését nevezte a legfontosabb feladatnak, ehhez kérte a tüntetők támogatását. Tihanyi Zoltán parancsnoksága alatt kezdték megszervezni a nemzeti tanács őrségét, amelyet kezdetben csak karszalaggal, később igazolvánnyal is elláttak. Ezt különösen szükségessé tette az, hogy a BM megyei főosztálya elfoglalásának hírére szétesett a győri rendőrség, mi közben nem lehetett tudni, hogy a főosztályról mennyi fegyver került ki (akár október 26-a előtt a megbízhatónak ítélt kommunisták, akár az épületet megszálló felkelők kezébe). A nemzeti tanács elrendelte az általános sztrájkot, amely azonban nem vonatkozott a tanácsok, a közmüvek és erőművek, az élelemtermelés, valamint az egészségügy, a posta, a közlekedés és a kiskereskedelem dolgozóira. Ügyeletet állítottak fel, hogy az ország minden részéből telefonon érdeklődők ne a tanács vezetőit vonják el a munkától.

A nemzeti tanács átvette a győri rádió irányítását, amely október 26-a délutánjától egész napos önálló adással jelentkezett. Közölte a nemzeti tanács határozatait, legfontosabbként az AVH felszámolásáról hozott rendelkezést és ezzel kapcsolatban egy felhívást a mosonmagyaróvári határőrséghez (lásd később). A győri rádió a Kossuth adót megelőzve közölt hiteles információkat a forradalom eseményeiről, de az adás október 30-ig csak viszonylag szűk területen, a megyében és annak közvetlen szomszédságában volt fogható.
A nemzeti tanács rögtön megalakulása után megtartotta első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vettek az üzemek és munkahelyek küldöttei. (A küldöttgyűlést vélhetően még a nemzeti tanács megalakítása előtt hívták össze, talán még Hortobágyi jóváhagyásával.) Szigethy ekkor is higgadtságra, nyugalomra intett, azt kérte, hogy támogassa a tanács Nagy Imre kormányát, mert csak ő képes megoldani a fennálló problémákat, hiszen egyaránt bírja a nemzet és Moszkva bizalmát. A küldöttek nem osztották Szigethy álláspontját, felmerült, hogy ellenkormányt kellene alakítani, de mindenképpen ragaszkodtak a kormány radikális átalakításához, valamint hogy a nemzeti tanács közvetlenül forduljon segítségért az ENSZ-hez.

 A megyei ügyészséget képviselő Kéri József, Szigethy hívására ült az elnöki asztalhoz. Mivel az épület előtti tüntetők a börtön előtti lövetésért felelősök kiadását követelték, Szigethy megbízta Kérit a börtön előtt történtek sürgős kivizsgálásával, a felelős(ök) megnevezésével.

 Megerősítették tisztségükben a fegyveres testületek vezetőit, akiket bizalmáról biztosított a tanács, egyedül Márfi István őrnagy, a megyei főosztály vezetőjének helyére került új ember, Éliás Ferenc őrnagy, Márfi addigi rendőri helyettese. A fegyveres testületek ellenőrzésére és munkájuk segítésére megbízottakat küldtek a parancsnokok mellé, Török Istvánt a rendőrséghez, Berger Sándort pedig a honvédséghez, őket a következő napokban beválasztották az ott alakuló forradalmi tanácsokba. (Török már 26-án este Tétre, másnap pedig Dunaszegre ment a rendőrség képviseletében helyi viszályokat elsimítani.)

 A nemzeti tanács első ülése közben egyre nőtt az épület előtti téren tüntetők zaja, majd egy nő robbant be a terembe a mosonmagyaróvári vérengzés hírével. Szigethy Attila először a feladatra önként jelentkező Tihanyi Árpád tanárt bízta meg, hogy vegyen maga mellé honvédtiszteket, és akadályozza meg a további vérontást, majd röviddel később Földes Gábort is Mosonmagyaróvárra küldte. Talán azért, mert az újabb hírekből kiderült, hogy sokkal nagyobb a tragédia, mint gondolták, és mert jobban megbízott Földesben, aki október 25-én a börtönnél már bizonyította alkalmasságát. Földes félúton utolérte az öt-hat tehergépkocsiból álló karavánt, átvette az első autóra kitűzött nemzeti zászlót és Tihanyiékat jóval megelőzve érkezett a városba.

 Föl­des Gá­bor és csa­pa­ta fe­hér zász­ló­val, s be­men­tek a lak­ta­nyá­ba. Vá­gi Jó­zsef fő­had­naggyal kö­zöl­ték, hogy át­ve­szik a pa­rancs­nok­sá­got, és le­fegy­ve­rez­ték őket. A sor­ka­to­nák el­hagy­hat­ták a lak­ta­nyát. A tö­meg ek­kor nyo­mult be a lak­ta­nyá­ba. Gye­nes György fő­had­na­gyot fel­kon­col­ták. Vá­gi Jó­zse­fet, Tóth és Má­té fő­had­na­gyot Föl­des Gá­bor ki­me­ne­kí­tet­te, mi­köz­ben ő is meg­sé­rült. A tisz­te­ket szo­ros őri­zet mel­lett a ta­nács­há­zá­ra vi­tet­te.
Ek­kor ér­ke­zett a lak­ta­nyá­hoz a Ti­ha­nyi Ár­pád ve­zet­te ka­to­nai kon­voj. Ti­ha­nyi kór­ház­ba vi­tet­te Stef­kó Jó­zsef had­na­gyot. Be­je­len­tet­te a fel­ke­lők­nek, hogy a sor­tűz fe­le­lő­seit tör­vény elé ál­lít­ják. A tö­meg ek­kor visszain­dult a ta­nács­há­za és a kór­ház elé, ahol egész éj­jel vir­rasz­tott. Ok­tó­ber 26-án dél­után Fek­szi Lász­ló győ­ri ha­tár­őr­pa­rancs­nok kí­sér­le­tet tett Vá­gi Jó­zsef ki­sza­ba­dí­tá­sá­ra, si­ker­te­le­nül. A hely­zet kon­szo­li­dá­lá­sa, a for­ra­da­lom tör­vé­nyes­sé té­te­le ér­de­ké­ben megala­kult a Mo­son­ma­gyar­óvá­ri Nem­ze­ti Ta­nács. El­nö­ké­vé Si­pos Ist­ván aka­dé­mis­tát vá­lasz­tot­ták. Tag­jai let­tek: Var­ga Er­nő dé­kán, Amb­rus Jó­zsef őr­nagy, he­lyőr­ségpa­rancs­nok, Hor­váth Im­re, a párt el­ső tit­ká­ra.

^{Így ért vé­get Mo­son­ma­gyar­óvár leg­ször­nyűbb nap­ja 1956. ok­tó­ber 26-án.}

November 4. nemzeti gyásznap Magyarországon. A szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.

Kirakatperek és statáriális kivégzések

Magyarországon a megtorlás mintegy 35 ezer embert érintett. Az 1962-es általános amnesztiában a forradalmi cselekmények miatt elítéltek 90 százaléka szabadult, de például a győri mártírok családjai egészen a rendszerváltoztatásig megfigyelés alatt álltak, hátrányos megkülönböztetésben részesültek, nem kaptak útlevelet, gyermekeik nem mehettek a felsőoktatásba tanulni.

Győr a megtorlásban is regionális szerephez jutott, ugyanis az itteni bíróságon tárgyalták a tataiak, vasiak, zalaiak ügyeit. Sopron szerepe is jelentős volt. A határ menti, a vasfüggöny melletti településeket nem fejlesztették, lakosságuk csökkent, míg a megyeszékhely Győrbe sokakat telepítettek, stratégiai ipari központ volt. Sopronból 1956. október 23., a határok megnyílása után tömegek, becslések szerint az 1949-ben 36 ezres városból mintegy 7 ezer ember távozott Nyugatra.

Sortűz és lincselés

A kirakatperek mellett számtalan statáriális kivégzés történik, ezekről az újságok be sem számolnak. Kirakatper lett az óvári vérengzésből is. A határőrség, a zöld ÁVH által leadott sortűznek aszerint 55 áldozata volt és vagy kétszáznál is több a sebesült. Természetesen az áldozatok létszáma azóta is vita tárgya. A sortűz után az elkeseredett gyászolók három ÁVH-st meglincseltek. Az óvári bűnper elítéltjeinek többsége egyébként győri. Kirakatper lett a vagongyári munkástanács ügyéből és ugyancsak nagyszabású perre készültek Szigethy Attila esetében, ám az ő öngyilkossága ezt megakadályozta.

Egy mérnököt az 1956-os stencilezett és egyéb nyomtatványok gyűjtéséért (429 darab), valamint a saját maga által vezetett naplóért börtönöztek be. Egy kajárpéci lakos azért került rács mögé, mert felvette a csendőregyenruhát és elsétált vele a kocsmába. Török István, a győri események kiemelkedő alakja a szovjetek bejövetele után Amerikába menekült, ám elhitte Kádár amnesztia ígéretét és hazatért. Már a határon összevissza verték és végül 1958 december 2-án kivégezték. 

Az 1956-os forradalmat követő megtorlás során 1957. június 10-én elsőfokú büntetőeljárásban halálra ítélte Földes Gábor, Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos, Weintráger László, Cziffrik Lajos és Zsigmond Imre vádlottakat. 

1957. december 21-én másodfokon dr. Ledényi Ferenc tanácsa helybenhagyta az elmarasztalásokat. Ugyanebben a büntetőeljárásban Kiss Antalra életfogytig tartó börtönbüntetést szabott ki, de másodfokon őt is halálra ítélték. Gulyást, Kisst, Tihanyit és Zsigmondot 1957. december 31-én, Cziffriket, Földest (akinek a kegyelmi kérelmét a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította) és Weintrágert 1958. január 15-én végezték ki Győrött. 

Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter felkérésére 1957 nyarán levelet írt hozzá, aki azt továbbította dr. Münnich Ferencnek, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első elnökhelyettesének. Gyepes a levélben kifejtette, hogy az ún. mosonmagyaróvári büntetőügyből kitűnt az „ellenforradalom” országos jellege. Ezzel teremtett lehetőséget a népbírósági ítélkezés országossá tételéhez, a kádári megtorlás kiszélesítéséhez.

A Kőhida-Jánostelep melletti régi rabtemető közelében nyugszik a forradalom nyolc, Győrben kivégzett résztvevője:

 Czifrik Lajos (Mosonmagyaróvár, 1914. - 1958. 01.15.), 

Földes Gábor (Budapest, 1923. - 1958. 01.15.), 

Gulyás Lajos (Kisújfalu, 1918. - 1957. 12.31.), 

Kiss Antal (Diószeg, 1933. - 1957. 12.31.), 

Tihanyi Árpád (Győr, 1916. - 1957. 12.31.), 

Török István (Sárvár, 1930. - 1958. 12.02.), 

Weintrager László (Mosonmagyaróvár, 1928. - 1958. 01.16.),

 Zsigmond Endre (Doborgazsziget, 1924. - 1957. 12.31.) 

és kilencedikként Szigethy Attila (Kapuvár), a Dunántúli Forradalmi Intézőbizottság vezetője.

Arcok 1956-ból 

Az első halálos áldozatokat követelő lövések, amelyek három fiatal életét oltották ki: Máté Máriáét, Halász Ödönét és Szabó Béláét. Emléküket azóta a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Révai utcai bejárata felől kopjafa és márványtábla őrzi. A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum helytörténeti gyűjteményébe az 56-os események félszáz éves évfordulójára rendezett kiállítás alkalmával került be Máté Mária blúza. Ezt a ruhadarabot viselte azon az estén, amelyen a börtön előtti tüntetésen a halálos lövés érte. Máté Mária emlékanyagát testvére Székely Sándorné Máté Gizella őrizte meg és ajándékozta a múzeumnak. A blúzhoz egy zöld kiskabát és egy befejezetlenül maradt falvédő is tartozik. Ez utóbbit Máté Mária vőlegényének szánta és a forradalom kitörése körüli napokban hímezte, ám befejezni nem tudta.

Máté Mária

Győr, 1936. augusztus 7. – Győr, 1956. október 25.: kórházi alkal­ma­zott. 1956­-os mártír. Szülők: Máté Ferenc, Tóth Gizella. 1956 őszén a győri Zrínyi utcai kórházban helyezkedett el. 1956. ok­tóber 25­-én ott volt a győri börtön épülete előtt tüntető tömegben. Egy magára hagyott ÁVH-­s tehergépkocsiról fegyve­reket osztott a tömeg­nek, amikor halálos lö­vés érte. Utolsó lakhely: Rózsa Ferenc u. (Apáca u.) 3. Emlékét a győri börtön bejáratával szemben kopjafa és em­léktábla őrzi.

Halász Ödön

Szombathely, 1938. november 29. – Győr, 1956. október 25.: vízvezeték-szerelő. Szülők: H. István, Pollreisz Teréz. Elemi iskoláit Budapesten kezdte 1945–46-ban. Édesapja B-listára került, Ménfőcsanakra költözött a család, ott fejezte be az általános iskolát. 1953-tól a Tanácsi Építőipari Vállalatnál tanulta ki a vízvezeték-szerelő szakmát. Az 1956. október 25-én azok között volt, akik leszedték a vörös csillagot és a népköztársasági címert a győri városházáról. A győri börtön épülete előtt agyonlőtték. Ő volt a legfiatalabb áldozata a győri 1956-os eseményeknek. Utolsó lakhely: Szabadság u. 20. Édesapja 1956 novemberétől 1985-ig folytatta küzdelmét fia rehabilitálásáért, sikertelenül. Nővére, Halász Emma 1991. október 23-án Budapesten 1956-os posztumusz emlékérmet és 1996. október 23-án Győrött 1956-os posztumusz ezüst emlékérmet vett át öccse emlékére. Sírját 1957. február 26-án az újvárosi temetőből a győri köztemető VII. parcellájába helyezték át.

Szabó Béla

Győr, 1929. június 8. – Győr, 1956. október 25.: csipkeszövő. Édesanyja Szabó Terézia. Születéskori lakhelye Révfaluban volt. 1956. október 25-én a győri börtön épülete előtt halt hősi halált. A győri Révai utcában, a börtön bejáratával szemben kopjafa s emléktábla örökíti meg emlékét. Utolsó lakhely: Bokányi Dezső u. 40. Az újvárosi temetőben nyugszik

Török István

vasesztergályos (1930 –1958)

^{A győri események egyik kulcsfigurája volt, a halálos ítélet indoklása szerint : "A népköztársaság legádázabb ellenségét lehet vele jelképezni." Az Egyesült Államokból jött haza 1957 októberében, de hiába bízott Kádár amnesztia-ígéretében.}

 Portré „A megyei mozgalomnak volt az egyik legaktívabb szervezője és vezéralakja Török István. Fáradhatatlanul, éjt nappallá téve mindenütt szervezett és agitált (...) egy nap, ha kellett, két ízben is megtette a Győr–Budapest közötti utat. (...) A népköztársaság legádázabb ellenségét lehet vele jelképezni.” 

A halálos ítéletének indoklásában olvasható ez a jellemzés az 1956-os győri események egyik kulcsfigurájáról, Török Istvánról, akire vádlott-társa, Büki Lajos mint a forradalom legnagyobb hősére emlékezett vissza. Török István Sárváron született 1930-ban. Vasesztergályosnak tanult, s miután letöltötte katonai szolgálatát, jelentkezett a Kossuth Tüzértiszti Iskolába, ahonnan 1953-ban alhadnagyként szerelt le. A forradalom kitörésekor a győri vagon- és gépgyárban dolgozott. Október 25-én csatlakozott a győri – sortűzzel végződő – tüntetéshez, másnap már a tömeghez beszélt a városi tanácsház erkélyéről. Határozottsága, szónoki képességei juttatták a tömeg élére, amikor a Rákóczi laktanyához vonultak, hogy rábírják a katonákat, csatlakozzanak a tüntetéshez. A felkelőket képviselte a parancsnokkal folytatott tárgyalásokon. Tagja volt annak a küldöttségnek, amely Tihanyi Lajos századossal megállapodott a politikai foglyok szabadon bocsátásáról. A városi rendőrkapitányság átállása után alhadnagyi rangban Éliás Ferenc rendőrkapitány helyettese lett. Nemzetőrként a civilek lecsillapításával, a nemzetőrök felfegyverzésével bízták meg a környező falvakban. A Győri Ideiglenes Nemzeti Tanács és annak vezetője, Szigethy Attila is felfigyelt képességeire; az ő megbízásából járta a nyugat-magyarországi városokat, hogy tájékoztatást tudjon adni az eseményekről. Ez a kapcsolat azok után is megmaradt, hogy október 30-án megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, Török ekkor több alkalommal a fővárosba utazott Szigethy Attila megbízásából. Október 29-én részt vett a vagongyári munkások gyűlésén, másnap ő terjesztette Nagy Imre elé a munkástanács követeléseit, amely a következő volt: többpártrendszer alapján álló titkos választás kiírása, a szovjet csapatok kivonása, az ÁVH azonnali feloszlatása. A november 4-i szovjet intervenció után Török István is illegalitásba vonult. Röpcédulákat terjesztett, és felvette a kapcsolatot Aba Mihállyal, a tatabányai nemzetőrség vezetőjével, akivel együtt tervezték a szovjetek elleni harc folytatását. Akcióra azonban nem került sor. November közepén emigrált. 1957 októberében az Egyesült Államokból a magyar hatóságok segítségével tért haza, bízva Kádár amnesztiaígéretében. Szinte azonnal letartóztatták. Kilenc társával együtt állították bíróság elé. Első fokon a Győri Megyei Bíróság Benke László vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával ítélte halálra. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Mecsér József elnökletével jogerőre emelte a korábbi döntést, a vádlott cselekményeinek társadalmi veszélyességét olyan magas fokúnak ítélve, amely bármely enyhítő körülmény figyelembe vételét kizárta. Török Istvánt 1958. december 2-án végezték ki. Emelt fővel viselte sorsát: „Biztos vagyok benne, hogy eljön az idő, amikor a családnak nem kell miattam szégyenkeznie (...)”. Jeltelen sírba temették. 1991-ben – maradványai fellelése után – Sárváron helyezték örök nyugalomra.

Szigethy Attila

állami gazdasági igazgató (1912-1957)

_{Minden erejével azon volt, hogy megakadályozza a vérontást; a törvényes rendezés pártján állt, Kádárék még azt is fontolgatták, hogy a konszolidáció érdekében beveszik a kormányba mint párton kívüli politikust. Szigethy Attilát azonban nem sikerült megnyerniük. Letartóztatása után néhány hónappal öngyilkos lett.}

Szigethy Attila (1912-1957) parasztpárti politikus volt, Kapuváron járt elemi és polgári iskolába, később a Soproni Erdőmérnöki Főiskolán szerzett erdőgazdasági oklevelet.    1929-től díjnok lett a Kapuvári Járásbíróságon, majd a helybeli iparosok meghívták körzeti ipartestületi jegyzőnek, ezt a feladatot 1949-ig látta el. A világháború alatt támogatta az antifasiszta ellenállókat, többeknek nyújtott átmeneti menedéket. 1944-től részt vett a Békepárt néven újjáalakult kommunista párt tevékenységében. 1945-től a Nemzeti Parasztpárt kapuvári szervezetének titkára, megyei pártelnök, majd az NPP fennállásának legutolsó szakaszában Sopron megyei titkár. 1947-ben a Nemzeti Parasztpárt tagjaként országgyűlési képviselővé választották. Mandátumát 1957-ig megtartotta, noha a kommunista pártba nem lépett be. 1950-től a Győr-Sopron megyei tanács elnökhelyettese volt. 1953-ban elkötelezte magát Nagy Imre politikája mellett. 1954-ben a reformok mögé sorakozó Magyar Írók Szövetségének Győri Csoportja őt tekintette irányítójának, októberben pedig õ lett a Hazafias Népfront Győr Megyei Szervezetének alelnöke. Rákosi hatalmának ismételt megerősödésekor megtört fölfelé ívelő politikai karrierje is. Az 1954. évi tanácsválasztáskor már a VB jelölőlistájára sem került fel. Rövid ideig állás nélkül maradt, majd a papíron még létező Nemzeti Parasztpárt budapesti központjában hoztak létre számára politikai munkatársi állást, majd Erdei Ferenc segítségével a Kistölgyfamajori Állami Gazdaság igazgatójává nevezték ki. 

A forradalom kitörésekor is itt dolgozott. 1956. okt. 26-án őt választották a Győri Nemzeti Tanács elnökévé. Az október 30-án megalakult Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke is ő lett, amiként beválasztották az újjászervezett Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) vezetőségébe is. Határozottan és félreérthetetlenül Nagy Imre oldalán állt, a szenvedélyek csillapítására és a szélsőségek megfékezésére törekedett. Eredményesen akadályozta meg a fegyveres harcot, az esetleges ellenkormány megalakítását. Szorgalmazta az ÁVH felszámolását és a forradalmi szervek kiépülését, elismerését, igyekezett ezek tevékenységét a megyében, majd október 30-ától az egész Dunántúlon koordinálni. Október 31-én a Dunántúli Nemzeti Tanács küldöttségének élén a parlamentben tárgyalt Nagy Imrével és Tildy Zoltánnal. 1956. nov. 4-e után a szovjet hadsereg segítségével szerveződő hatalom “védőőrizetbe" vette, de az ekkor még küzdőképes néptömegek nyomására visszakapta szabadságát. A forradalom alatt megindított Hazánk című lap, felelős kiadója volt, és 1956 decemberében kezdeményezte a Soproni Napló nevű időszaki lap megindítását. A Kádár-rezsim megpróbálta megnyerni, így tagja lett a Hazafias Népfront 1957 tavaszán Bulgáriába utazott delegációjának. 1957 elején a Győr-Sopron megyei képviselői csoport munkájában is részt vett, de az 1957. május 9-én összeült országgyűlésben már azt állították róla, hogy mandátumáról lemondott.

1957. május 3-án tartóztatták le. Május 17-én cellájában öngyilkosságot kísérelt meg. A győri Honvédkórházba szállították, másnap kiugrott az ablakon. 1957. augusztus 12-én, máig tisztázatlan körülmények között, harmadik “öngyilkossági kísérletével" vetett véget életének.

Földes Gábor

Földes Gábor színházi rendező (1923-1958) Győr 1958. 01.15

„Kommunista voltam és az is maradok. Ezt vegyétek figyelembe a szavazásnál.” A Hazánk címmel megjelenő forradalmi lap 1956. november 10-i tudósítása szerint a Győri Kisfaludy Színház vezető rendezője, Földes Gábor ezekkel a szavakkal nyújtotta be lemondását. A titkos szavazáson végül a posztján megerősített színész-rendező politikai meggyőződése – életútját tekintve – nem túl meglepő.

Életrajz: 1923-ban Budapesten született, a keszthelyi premontrei gimnáziumban érettségizett, de tehetsége ellenére zsidó származása miatt nem vették fel a színiakadémiára. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan a nyilas hatalomátvétel után hazaszökött Budapestre. Egy razzia során édesapjával együtt deportálták, a menetből azonban sikerült megszöknie.A háború után elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát. Érdeklődése hamarosan a rendezés felé fordult, az ország legjobb színházi szakemberei között tartották számon, 1956 tavaszán Jászai-díjjal tüntették ki.Az 1945 óta párttag Földes odaadó híve volt Nagy Imre reformpolitikájának, s ez a közösségvállalás utóbb súlyos vádként szerepelt a perében.1956. október 23-án létrehozta Győrött a Petőfi Kört, vezetésével a társulat csatlakozott a városi tüntetéshez. Miután október 25-én Győrben a megyei börtön előtti tüntető tömegbe lőttek, meghatározó szerepet játszott a további vérontás megakadályozásában. Az október 26-i mosonmagyaróvári sortűz után Szigethy Attila, a Győri Nemzeti Tanács elnöke a városba küldte, hogy segítsen a rend helyreállításában. Földes sikerrel tárgyalt a határőrlaktanya katonáival, eközben azonban a sortűz miatt jogosan felháborodott tüntetők bejutottak a kapun, meglincseltek három határőrtisztet, Földesnek azonban sikerült elejét vennie a további vérontásnak. A forradalom szellemiségét a november 4-i szovjet intervenció után is próbálta fenntartani cikkek megírásával, színházi rendezvényekkel. 1957 májusában tartóztatták le államellenes szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával.„A vállalt szerepemet én meggyőződésből vállaltam. Amikor vállaltam, ideiglenesen tettem... Véremmé vált, hogy életet alakító művész vagyok. Politizálni kell az életben is”.Így beszélt letartóztatása után arról, hogy miért lett a győri Forradalmi Nemzeti Tanács tagja.A nyilvánosság előtt lefolytatott győri per, amelyben végül hét halálos ítélet született, a hatalom számára különös jelentőséggel bírt, a Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető. Gyepes István bírósági tanácselnök az eljárás során nem csupán elhitette Földes Gáborral, hogy a határőrség lefegyverzésével őrizetlenül hagyta a nyugati határt, hanem azt is elérte, hogy a megtört ember ellenforradalomnak minősítse a forradalmat, saját perét pedig jogosnak.A Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának külön tanácsa, Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezetésével másodfokon megerősítette a halálos ítéletet, csak a gyilkosság vádja alól mentette fel, kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. Hiába jártak közben érdekében kollégái, a színházi élet több ismert kiválósága, a hatályos ítéletet mégis végrehajtották 1958. január 15-én.

Tihanyi Árpád

Tihanyi Árpád tanár (1916-1957) Győr 1957. 12.31. 

Életrajz: 1956. október 26-án, Mosonmagyaróváron a munkások, a diákok és a Mezőgazdasági Akadémia hallgatói tüntetést szerveztek a Budapesten harcoló ifjúság támogatására. A menet eljutott a határőrlaktanyához, ahol fegyvereket és a nyugati határ biztosítását szolgáló operatív anyagot őrizték. Feltételezve, hogy a tüntetők ezt az anyagot akarják megszerezni, a katonák –máig sem teljesen tisztázott módon –a tömegbe lőttek. A rengeteg áldozattal járó sortűz után a laktanyába bejutott tömeg három határőrtisztet megölt. A győri Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila a további vérontás megakadályozása érdekében Földes Gábort és Tihanyi Árpádot küldte Mosonmagyaróvárra. Azt a Tihanyi Árpádot, akire később a Földes Gábor és társai elleni per másodrendű vádlottjaként a vád koncepciójában a „horthysta reakciós” szerepét osztották. Édesapja ugyanis az első világháborúban szerzett érdemei miatt vitézi címet kapott.Tihanyi Árpád 1916-ban, Győrben született, ott is élt, tanítói, később magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Fia, Tihanyi László később így emlékezett édesapjára.„Emlékszem, hogy édesapa egyszer a nyolcadikosoknál tartott magyar órát, és féktelen haragra gerjedt, mert az egyik tanuló nem tudta elmondani a Nemzeti dalt. Engem hívatott át az első osztályból, velem szavaltatta el. A hazafias megnyilvánulások jelen voltak a családban, de nem nevesítve, természetes volt, hogy annyi idős korban tudni kell a Nemzeti dalt és a Szózatot.A forradalom kitörésekor gyorsan bekapcsolódott az eseményekbe. Részt vett az október 25-i győri tüntetésen, Mosonmagyaróváron pedig többek között arról szónokolt, hogy a sortűz felelőseit törvényes keretek között kell megbüntetni. Sürgette a szovjet csapatok kivonását hazánkból, és a helyi erőviszonyok demokratikus átalakítását. A per anyaga szerint a Dunántúli Nemzeti Tanács tagjaként november 2-án Ausztriában tárgyalt az osztrák parasztszövetséggel, majd az amerikai követségen kérte az ENSZ támogatását és gazdasági segítséget a forradalomnak. Másodfokon ezt a tettét hazaárulásnak minősítették.1956. december 27-én tartóztatták le szervezkedés és gyilkosság vádjával. A Győri Megyei Bíróság Gyepes István vezette tanácsa a valódi történésekkel szemben azzal vádolta, hogy a határőrség lefegyverzésének szándékával érkezett Mosonmagyaróvárra, és ezzel megnyitotta a nyugati határt. Noha Tihanyi a törvényesség betartására intve lecsendesítette a tömeget, a kádári megtorlásban mégis azzal vádolták, hogy beszéde hozzájárult ahhoz, hogy a tömeg súlyosan bántalmazott egy határőrtisztet; illetve utasítást adott a nemzeti tanács újraalakítására a kommunisták kizárásával. Tette mindezt osztályidegenként, a szocialista rend iránti gyűlöletből. Az első fokon 1957. június 10-én meghozott halálbüntetését a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa jóváhagyta, a gyilkosság vádja alól ugyanakkor felmentették. 1957. december 31-én végezték ki. Megrendítő búcsúlevelében – amelyet hétlapos vécépapírra, tintaceruzával írt, s egy bekecs gallérjába belevarrva találta meg a családja később – így fogalmazott: „Bátran, felemelt fejjel és büszkén halok meg. Ezzel az utolsó szóval: Éljen Krisztus király és a haza! Isten veletek, imádkozom értetek, utoljára ölel, csókol Benneteket és mindenkit a Ti forrón szerető Aputok”.

^{A búcsúlevél}

Gulyás Lajos

Gulyás Lajos lelkész (1918-1957) Győr 1957. 12.31. 

Egyik totális rendszer sem tűrte el bátor, elveiért kiálló, autonóm személyiségét. A második világháborúban zsidókat mentett, ezért a nyilasok letartóztatták, később viszont a kiépülő kommunista hatalom is számos eljárást indított ellene. "...az ellenem elkövetett méltánytalanságokból regényre is telnék..." – írta hosszú évekkel később. Gulyás Lajos református lelkész portréja. 

Portré: „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” Ezek voltak Gulyás Lajos feleségéhez intézett szavai.                                                                           1957. január elején egy személyét rágalmazó újságcikk megjelenése után a református lelkészt nemcsak felesége, hanem több kollégája is az ország elhagyására kérte. Ő mégis itt maradt. Meg volt győződve ártatlanságáról, hiszen a lincseléstől mentett meg egy államvédelmis határőrt. A kádári megtorló gépezetnek ellenben Gulyásra is szüksége volt az „ellenforradalom” mítoszának megteremtéséhez. Harmadrendű vádlottja lett a Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető Földes Gábor és társai pernek. A vád „egyházi reakciósként” tekintett rá.

Gulyás lelkészi szolgálatát az 1940-es évek elején Balatonszepezden kezdte. 1944-ben, a német megszállás idején csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, üldözött zsidókat is mentve, amiért a nyilasok letartóztatták. „...az ellenem elkövetett méltánytalanságokból regényre is telnék...” – írta hosszú évekkel később, hiszen a háborút követően a kiépülő kommunista hatalom is számos eljárást indított ellene. Egyik totális rendszer sem tűrte el bátor, elveiért kiálló, autonóm személyiségét. A háború után lelkészi hivatása gyakorlása mellett politikai pályára lépett, az 1947-es választásokon kisgazdapárti képviselőjelölt volt.

A forradalom kitörése utolsó szolgálati helyén, a nyugati határ melletti Levélen érte. Miután értesült az október 26-i mosonmagyaróvári sortűzről a helyszínre sietett. A határőrlaktanya udvarán a sortűz miatt feldühödött tömeg tiszteket ütlegelt, ám Gulyás nem értett egyet az önbíráskodással, odaférkőzött az egyik csoporthoz, és többekkel együtt kimentett egy tisztet.Másnap Gulyás felszólalt a levéli falugyűlésen. Mindig a törvényes rend pártján állt, ezért a jelenlévőket nyugalomra intette, míg az országos rend és kormányzat ki nem alakul. Kérte továbbá, hogy tartózkodjanak a bosszútól. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács. Október 29-én a mosonmagyaróvári városi nemzeti tanács megbízta azzal, hogy őket képviselve vegye fel a kapcsolatot a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel. Először Hegyeshalomra küldték, ahol két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval beszélt. Ezt az epizódot a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel” való kapcsolatnak minősítette.

Gulyást első fokon a Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottjaként ítélték halálra. A győri pernek a hatalom különös jelentőséget tulajdonított. A perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyásra kiszabott halálos ítéletet az ügyet másod fokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette.

A Gulyás Lajos ügyében született kegyelmi kérvények mit sem számítottak. A kádári megtorló hatalom nem kegyelmezett a határőrtisztet megmentő református lelkésznek, 1957. december 31-én Győrben végezték ki.

Cziffrik Lajos

Cziffrik Lajos (1914 - 1958)gazdálkodó 

Cziffrik 1914-ben Mosonmagyaróváron született, szülei napszámosok voltak. Az elemi iskola négy osztályát végezte el, ő is napszámba járt addig, amíg be nem hívták katonának. A második világháborúban frontszolgálatot teljesített, 1945-ben megszökött az egységétől. A háború után nyolc hold földet kapott, 1949-ben Magyaróváron ő lett a téesz első tagja. 1951–1952 között a szövetkezet elnöke volt, ám ő maga kérte a leváltását azzal az indokkal, hogy az elnökséggel járó adminisztrációhoz nem ért. A forradalom kitörésekor már tehenészként dolgozott ugyanott. Első feleségétől elvált, későbbi élettársától két gyermeke született.1956. október 26-án éppen a mosonmagyaróvári kórház környékén járt, amikor odaérkeztek a sortűz első sebesültjei. „Előttem vették le a sebesülteket a kocsiról. (...) Én rosszul lettem a vér látásától, s elmentem haza”– vallotta később, a forradalom utáni perében. Másnap – vallomása szerint – azért utazott Mosonmagyaróvárra, hogy borbélyhoz menjen, de megtudta, hogy az előző napi sortűzben megsebesült a bátyja fia is. A kórházhoz sietett, ahonnan éppen kihozták Stefkó József határőrtisztet, akit a tüntetők a sortűz egyik felelősének tartottak. Az ott lévők bántalmazták, majd felakasztották őt. A vád szerint Cziffrik többször megrúgta az áldozatot, amit a bíróság gyilkosságnak és a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételnek minősített. Ténynek állította be, hogy Cziffrik előre megfontoltan, az ölés szándékával érkezett a kórház elé. A védelem ugyanakkor erős felindulásra hivatkozott, amit a bíróság elutasított azzal, hogy a sortűz ugyan fokozta az általános izgatottságot a helyiek körében, de nem túl nagymértékben, hiszen ha így lett volna, akkor az áldozatok hozzátartozói lettek volna azok, akik lincselnek. Az államellenes bűncselekmény indoklásánál az ítélet leszögezte: „A vádlottak (...) szándéka ÁVH-s tisztek megölésére irányult. Ez adja cselekményük politikai tartalmát.”Cziffrik Lajost első fokon a Győri Megyei Bíróság Gyepes István vezette külön tanácsa 1957. június 10-én bűnösnek találta az ellene felhozott vádakban, és halálra ítélte. A legsúlyosabb büntetést mindössze hét sorban indokolták meg, hivatkozva a cselekmény „tárgyi súlyára és az enyhítő körülmények hiányára”. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette külön tanácsa jogerőre emelte. Cziffrik Lajoson az ítéletet 1958. január 15-én hajtották végre.

Weintráger László (Mosonmagyaróvár, 1928. júl. 4. – Győr, 1958. jan. 15.): rendőr, fodrászsegéd. segédmunkás.1950 és 1955 között Mosonmagyaróváron rendőrként szolgált, 1953-ban egy tűznél öt embert mentett meg. 1956. okt. 26-án részt vett a városi tüntetésen, de a határőrlaktanyához nem ment el. Másnap segíteni próbált az egyik (ártatlanul) gyilkosnak minősített tiszten, Stefkó Józsefen, de rendőr múltja miatt őt is halálosan megfenyegették, ezért segített a lincselésben. 1957. febr.-ban letartóztatták, jún.-ban első fokon, majd dec.-ben jogerősen halálra ítélték, jan.-ban kivégezték.

Kiss Antal (Diószeg, 1933. júl. 30. – Győr, 1957. dec. 31.): fűtő. mosonmagyaróvári – Lenin út 61. – lakos, magyar állampolgár s anyanyelvű, nőtlen, fűtő – diákotthonban – foglalkozású, havi 600 Ft fizetéssel, vagyontalan, 8 éven át volt állami gondozásban, azután parasztszülőkhöz volt nevelésbe kiadva, 8 ált. iskolát végzett, katona volt 3 héten át, szülei – Kiss Antal és Fülöp Mária, de szüleit nem ismerte, büntetlen előéletű1957. január 24-e óta van előzetes letartóztatásban Az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvétele miatt kivégezték.

Szalai Ferenc VII. r. vádlott – 1923. június 11-én született Sárfenyőszigeten, ottani – Április 4. u. 3. – lakos, magyar állampolgár s anyanyelvű, nős Szűcs Ilonával, 4 gyermek (6, 5, 3, 1 évesek) atyja és eltartója, eltartja még hibbant nővérét is, mezőgazdasági napszámos foglalkozású, azelőtt is az volt, vagyona – lakóház 6000 Ft értékben, ált. iskolát végzett, szülei – Szalai Teréz, aki gazd. cselédaki 1957. január 31-e óta előzetes letartóztatásban van. 2 rendbeli gyilkosság bűntettében, valamint a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében.

Zsigmond Imre IX. r. vádlott – 1924. június 6-án született, Doborgaszigeten, ottani – 38. szám – lakos, magyar állampolgár és anyanyelvű, nős Szabó Júliával, 2 gyermek (8, 6 évesek) atyja és eltartója, földműves 10 k. hold földön, mely anyja tulajdonát képezi, s akivel közösen gazdálkodik, vagyontalan, elemi iskolát végzett, katona nem volt, szülei Zsigmond Gyula és Bölcs Júlia, akik 10-14 k. holdon gazdálkodtak – büntetve volt 1. a mosonmagyaróvári járásbíróság által 1952-ben közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 3 hó felfüggesztett börtönre és 500 Ft pénzmellékbüntetésre.előzetes letartóztatásban van 1957. január 31-e óta. Bűnös, 2 rendbeli gyilkosság bűntettében, valamint a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében, és ezért őt a bíróság összbüntetésül halálra és 500 (ötszáz) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli.

A Washingtonban élő emigráns magyar költő, András Sándor írta:

Nagy Imre

Utolsó kívánsága az akasztás előtt,
hogy fenntarthassa a szemüvegét.
Amikor összerándult a teste
és előrezökkent a halálba,
a fémkeretes könnyű üveg
betonra hullott és megrepedt.
Ha látni akarsz, vedd föl,
tedd föl és tekints
a repedt világba.

Források: Rubicon, Arcanum, https://neb.hu/hu/arcok-56-bol-inforadio

Még több 1956: https://www.gyorszabadhegy.com/blog/1956-ir%C3%A9sz

https://www.gyorszabadhegy.com/blog/ii-mosonmagyar%C3%B3v%C3%A1r-tragikus-napja-1956-okt%C3%B3ber-26