A rokkant fogalma

Egy 1915-ben keletkezett levéltári dokumentumból kiemelt megfogalmazás szerint: "Rokkant az, aki személyes hadiszolgálat teljesítése közben elszenvedett vagy előállott sérülés, sebesülés vagy állandó jellegű belső szervi elváltozások következtében katonai szolgálatra teljesen alkalmatlanná vált, s egyúttal polgári keresetképességét egészben vagy részben elvesztette legalább is oly mértékig, hogy vagyontalansága esetén köztámogatásra szorul."

 MNL OL, Belügyminisztérium, Elnöki iratok (K 148), 1915-25. tétel-6683 [20562/1915.] 

A rokkant kifejezés politikailag már nem volt elfogadott, ezért 1992-ben az ENSZ december 3-át a Fogyatékkal Élő Emberek Világnapjává nevezte ki azért, hogy felhívja a figyelmet a balesetben, betegségben és katasztrófa következtében fogyatékossá válók gondjaira, problémáira. 

A Nagy Háborúban lángba borult országok besorozott katonáinak bokrétás, nótaszóval kísért kezdeti lelkesedése alábbhagyott, amikor a háború kitörése utáni első hónapokban az ország településein megjelentek az első "háborús" vonatok, amelyek a hadszíntéren megsebesült katonákat szállították a hátországban kialakított polgári, katonai vagy hadikórházakba és a különböző egészségügyi intézményekbe. 1914 nyarán még mindenki rövid, pár hónapos háborúra számított, ahonnan dicsőségben térnek majd haza a katonák. Sem a harcterekre kivezényeltek, sem az otthon maradottak nem számoltak a háború elhúzódásával és annak minden következményével, így az esetlegesen fennmaradó tartós, maradandó sérüléssel, a rokkanttá, a munka- és keresőképtelenné válással. Az első világháború ebből a szempontból készületlenül érte az országot, bár bizonyos előkészületeket tettek a beteg, sebesült katonák hátországi fogadására, a hosszú veszteséglisták és a hazaérkező sebesültek sérülései és tragikus sorsuk látványa azonban lelkileg is megviselte az embereket. Korszerű hadigondozási törvény nem létezett, és a háború nyolcadik hónapjában az ország vezetői még azon vitatkoztak, hogy ki illetékes az intézkedésre.

A háborúk legnagyobb vesztesei a családok, amelyek katonát adnak a hazának, s közülük is leginkább a társadalmi ranglétra alján elhelyezkedők. A Nagy Háború idején szolgálatot teljesítők apák, férjek, fiúk, családfenntartók voltak. Hiányzó jövedelmük miatt az ő hozzátartozóik voltak leginkább kitéve a nélkülözésnek. A hadbavonultak után folyósított kis összegű segélyek nem biztosították a kenyérkereső nélkül maradt feleségek, gyermekek, idős szülők megélhetését. Még nehezebb volt azoknak a családoknak a sorsa, ahová vissza sem tért a családfenntartó a háborúból, vagy ha igen, akkor sebesülten, csonkán, betegen. Az elesett vagy munkaképtelenné vált katonák hiányzó jövedelmének pótlására, a magukra maradt családok megsegítésére az állam eszköze a hadigondozás volt.

A mai értelemben vett hadigondozás az első világháborúban került a közérdeklődés látókörébe. Az 1915. április 30-án tartott rokkantszámlálás alkalmával 20 000 hadisérültet írtak össze, ezek közül 12 000 béna és 6000 csonkolt volt.

A hadigondozás szervezettsége és benne a hadirokkantak helyzete a Nagy Háború kitörésétől kezdve fokozatosan változott, mivel csak átmeneti megoldások szület(het)tek. A háború első két évében a közös hadsereg (haditengerészet) és a m. kir. honvédség egyéneinek katonai ellátásáról szóló 1875. évi LI. törvénycikk (röviden: katonai ellátási törvény) alapján folyt a hadigondozás, így a rokkantak ellátása is. A fogyatékosságot az egyén saját problémájának tekintették, nem társadalmi kérdésnek, a sérült katonák helyzetének megoldása pedig a hadügy hatáskörébe tartozott. A hazatérőket nem szerelték le, elkülönített ápolásban részesítették, utókezelésükre, munkaképességük helyreállítására más polgári irányítású szervezeteket is bevontak.

A sajtóban már 1914 augusztusától kezdve arról cikkeztek, hogy a háború sebesültjeinek ellátása akadozik a hátországban. Ennek hatására a központi intézkedéseken túl sorra alakultak a különböző hadsegélyező, hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák megsegítését támogató jótékonysági, karitatív és emberbaráti szervezetek, amelyek gyűjtéseket, jótékonysági rendezvényeket szerveztek, segélybélyegeket, képeslapokat, utalványokat bocsátottak ki. Ezek bevételeiből igyekeztek enyhíteni a rászorultak, árván maradottak sanyarú helyzetén, megélhetésén. A kisemberektől az arisztokratákig, a politikusoktól az egyházakig mindenki megpróbált a saját lehetőségei szerint a hadigondozottak (főként a rokkantak és az árvák) nehéz helyzetén enyhíteni, ám a társadalmi szintű összefogás sem nyújthatott hosszú távú megoldást.

A mozgalom élére Auguszta főhercegnő, József Ágost főherceg felesége állt, akinek szervező munkájában önkéntes vöröskeresztes nővérek is részt vettek.

Gróf Tisza István miniszterelnöksége alatt érlelődött meg a kormányzatban az elhatározás, hogy a háború rokkantjai, majd később özvegyei és árvái sorsának rendezését az állam vegye a kezébe. 1914 augusztusában felállították a Honvédelmi Minisztérium alá rendelt Hadsegélyző Hivatalt. Az új szervezet tevékenységével a hadiárvákat, hadiözvegyeket, hadirokkantakat, illetve a hadra kelt katonákat segítette azért, mert "A társadalom nem hagyhatja el azokat, akik fenntartójukat, kenyérkeresőjüket vesztették el a háborúban."

1915. február 13-án hozták létre a Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottságot a súlyosan sebesült, magukra maradt idős, rokkant hadfiak megsegítésére. Az állam a rokkantakkal való törődést törvények és rendeletek útján is megpróbálta elősegíteni. A hadirokkant gondozást az 1915. évi XV. törvénycikk alapozta meg, amely állami feladatként jelölte meg a háborúban megsérült katonák gyógyítását, orvosi utókezelését, gyakorlati oktatását és munkába állítását. Erre szükség is volt, hiszen a féllábú, munkanélküli, segélyeken tengődő, önmagát ellátni képtelen, frontról visszatérő katonák nemcsak szomorú látványt nyújtottak, de fogékonyak lehettek szélsőségesnek vélt, forradalmi eszmékre is. A sikeres rehabilitáció kevésbé terhelte meg az állam költségvetését, ugyanakkor a munkaerőhiányt is nagyban csökkentette. A törvény gyakorlati végrehajtásáról az 1915. évi 3300. és 3301. számú miniszterelnöki rendeletek gondoskodtak. E rendeletek értelmében hozták létre a Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság jogutódát, a Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatalt a hadirokkantak polgári életbe való visszavezetésére.

A Nagy Háború harmadik évében, 1917. március 8-án a kormány a hadirokkantakról és családtagjaikról, hadiözvegyekről, hadiárvákról való gondoskodást nemzeti feladattá nyilvánította, és kimondta, hogy ezt a feladatot az állam, az önkormányzati hatóságok és a társadalom közreműködésével köteles teljesíteni. A 900/1917. M. E. számú rendelettel előírták az Országos Hadigondozó Hivatal megszervezését, amely átvette a Rokkantügyi Hivatal szervezetét és hatáskörét. A Hivatal 1917 és 1919 között működött, központi hivatalból, 18 utókezelő gyógyintézetből, művégtaggyárakból, rokkantiskolákból és a vármegyék székhelyein működő népirodákból állt. A Hivatal a rokkantak pályaválasztásával, iskoláztatásával, a "vagyonerő" visszaállításával, egzisztencia-teremtéssel, rokkant- és özvegytanácsadással, a vagyonosok ügyeivel, az egykor űzött, de felhagyott foglalkozáshoz való visszavezetéssel, új pályára irányítással, a városba való "tódulás" megakadályozásával, a gyáripar felé tereléssel, egészségügyi, tanulmányi és erkölcsi gondozással, valamint rokkanttelepek felállításával foglalkozot

A rokkant katonák jövőjének biztosítása 

".....Miképp békében kell készülnünk a háborúra, úgy a háború tartama alatt kell előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, melyek a bekövetkező béke után lesznek foganatosítandók.Ilyen sürgősen megoldandó egyik fontos probléma a rokkant katonák ellátása.Minthogy fiaink védik házi tűzhelyeinket, vagyonunkat, családjainkat, hazánkat a legszentebb javuk, életük önzetlen feláldozásával, tehát joggal számíthatnak arra, hogy ha a háború borzalmai között munkaképességük csökkent, vagy teljesen megszűnt, ellátásukról az állam és társadalom gondoskodni fog.

Ellátásuk pedig a következő módon történhetik:

1. Amennyiben rokkantságuk a külső munkát nem zárja ki, minden város, község tartoznék részükre megfelelő munkát biztosítani.

2. Ha a rokkantságuk nagyobb fokú és külső alkalmaztatásra alkalmatlanná teszi őket, úgy minden vármegye egyik legforgalmasabb városában honvédmenház állítandó fel, amelyekben testi erejükhöz mért munkával foglalkoztatandók, a teljes munkaképtelenek pedig ugyancsak ott lennének gondozandók.

Minden rokkant katona, ki vagyoni viszonyainál fogva előbbi kereseti képességéhez mért megélhetést biztosítani magának és családjának nem tud, annak pótolni köteles a nemzet kereseti veszteségét.

Tehát minden foglalkozási ágban a kereseti összeg megállapítandó s a rokkant keresete családja fentarthatása céljából erre felemelendő. Amennyiben teljesen munkaképtelen, korábbi kereseti összege családja számára kiadandó. A rokkantakat továbbra is úgy kell kezelni, mint mikor keresőképes volt a legnagyobb mértékben. Így szívükből a keserűség minden tövisét kihúzzuk s magunkat általa hozzája méltókká tesszük.

Minthogy azonban ezen nagyszabású intézkedés tetemes költségbe kerül, annak megvalósítására már most kell a szükséges lépéseket megtenni. 

1. Meg kell állapítani minden vármegyében azon rokkantak számát hozzávetőlegesen, akik vagyoni helyzetüknél fogva magukat és családjukat eltartani képtelenek. 

2. Munkaalkalmat kell már most biztosítani minden foglalkozási ágban a külső munkára alkalmasok számára. 

3. Külső munkára alkalmatlanok számához mérten menház építendő úgy, hogy az esetleg emelkedő létszámhoz képest bővíthető lehessen.

A rokkantak száma az eddig közölt adatok száma szerint minden vármegyében megállapítható, de megállapítható a rokkantsági fok is a statisztikai adatok szerint.

Felhívás intézendő a vármegye lakosságához, hogy mindenki jelentse be foglalkozási ágak szerint, hogy hány korlátoltabb munkaerejű, vagy abban a munkanemben használható rokkant katonát kész alkalmazni és mily munkabér mellett.

Külső munkára alkalmatlan rokkantak menházának munkaterme ellátandó munkagépekkel, a mezőgazdasági ághoz tartozók részére pedig a kertészetet kell bevezetni megfelelő nagyságú konyhakerttel, konzerváló készülékekkel.

Biztosítani kell tehát a menház részére egy 2-3 holdas telket építési célokra, akár adományozás, akár vétel útján.

El kell készíttetni a rokkantak számához mért épületek tervét, költségvetését, beleértve a felszerelést is. 

Ha mindezekkel készen vagyunk, kerül a sor a fedezetre. 

Mindenekelőtt megindítandó a vármegye területén a gyűjtés, amennyiben az építkezési és felszerelési költséget, telek vételárat nem fedezné, megyei pót-adóval kell megoldani.

Bérbe kell venni a menház közelében 15-20 hold földterületet, illetve meg kell vásárolni, hogy rajta a kertészkedés űzhető lehessen az előbbi mód szerint.

A rokkantak fenntartására és keresetük kiegészítésére szolgálna : 

1. az állam által a rokkantsági fokozathoz mért évi ellátás ; 

2. a rokkantak csökkent kereseti összege külső munkában ; 

3. a menházban tartottak által elért jövedelem ; 

4. amennyiben mindezen összegek nem volnának elégségesek a normális kereset i összeget biztosítani, az állam által rokkantalapként kezelendő a hazaárulók vagyona s ezen alapból lennének a vármegyei rokkant házak oly mérvben segélyezendők, hogy a teljes kereseti összegükhöz juthatnának a rokkantak, illetve családtagjaik.

Ha azonban nem nyújtana akkora alapot a hazaárulók elkobzott vagyona, úgy a gazdátlanná vált birtokok vagy az elhagyott s hazánkhoz csatolandó területek eladási árából befolyó összegek is ezen alaphoz lennének csatolandók.

Meg vagyok győződve, hogy ezen rokkant-alap oly jövedelmet biztosítana, amelyből a menedékházak kötelékébe tartozó rokkantak kereseti differenciájuk hiányzó része fedezhető lesz.

Kötelességévé kell tenni minden vármegyének ezen előintézkedések megtételén kívül, hogy minden községben Írassák össze mindazon birtokokat, amelyek gazdálkodásra alkalmas gazdák nélkül maradtak, hogy ezen birtokokra Amerikába szakadt véreink a tulajdonosok kellő kártalanítása mellett betelepít- hetők lehessenek s velük az elveszett munkaerő s vérveszteségünk pótolható lehessen.

Amennyiben gazda nélkül nem maradt volna annyi földbirtok, - beleszámítva az elkobzott birtokokat is, - hogy azokra amerikai testvéreink letelepithetők volnának, úgy már most oly intézkedéseket kell tennünk, hogy a nagy" latifundiumok használtassanak fel telepítés céljaira, de oly módon, hogy a telepes birtok elaprózható és elidegeníthető ne lehessen, s oly nagyságban adassék ki, hogy egy 5 tagú család számára mindenkor biztos megélhetést nyújtson.

A telepítésnél a legmesszebbmenő kedvezmény nyújtandó, nevezetesen a föld vételárának törlesztése a ház felépítési költségeivel együtt csak az 5-ik esztendőben kezdődjék a kamatfizetéssel együtt s a törlesztéses kölcsön 40 évre terjedjen ki, hogy ezen idő alatt a telepes anyagilag megerősödhessék. A telepesnek csak annyi vagyonának kell lenni, hogy a birtokhoz előírandó legszükségesebb instrukciót, állatállományt beszerezni képes legyen.

Ha így járunk el, akkor hazánk egy szebb jövő elé nézhet s letörlünk sok ezer szemről oly könnyet, mely egyébként örökkön-örökké vádkép vetné rokkantjaink szemének megtört sugarait felénk. Legyünk igazságosak s méltányosak, mert ha hőseink az egyesek, millióit képesek voltak munka- képességükben rejlő összes vagyonukkal megmenteni, ha ebben a vagyonban csorba esett, egyenlítsük ki a megmentett milliókból. Még akkor is keveset tettünk, mert hol vannak az elesettek? Hol vannak azok az emberfeletti szenvedések és fájdalmak, melyeken hőseink keresztülmentek ?............"

1915.05.

- Ahol megoldották már a rokkant-kérdést. - Győri kertváros tervezete.

Győr központi jellege következtében nem fog elzárkózhatni azon kötelezettség előtt, hogy egyedül álló rokkant katonái részére itt otthont és foglalkoztató telepet létesítsen, melynek terve már érlelődik, ezért fontos dolog, hogy ezen tervvel már most komolyan foglalkozzanak az erre illetékes tényezők.

Győrött 1915.05.05. szerdán délután megalakult a rokkantak részére kertvárost létesítő egyesület. 

Tanulság okából közöljük az ülés lefolyásának konkrét részleteit : 

Szodfridt József főispán örömmel és hálás köszönettel üdvözölte a megjelenteket, akik tanújelét adták, hogy a háborúban rokkanttá vált katonák támogatásának eszméje visszhangra talált Körülbelül egy éve, hogy fölvetődött a győri rokkant Kertváros terve. Szólót minden cselekedetében, most is a szíve vezette, sőt lelki szükségét érezte, hogy a szép gondolat megvalósulása létrejöjjön, hogy háborúban hazájukért rokkanttá vált katonáink falábbal, félkézzel, ne legyenek kénytelenek házról-házra az ajtókat végigkopogtatni, hanem hazatérve, meleg, barátságos, biztos otthont találjanak, ami bennük a megelégedés, a megnyugvás érzését kelti. Ezt a nemes mozgalmat eddig a hadigyüjtő iroda és egy szükebb körű bizottság intézte. Nemcsak elismeréssel, de a legforróbb hálával kell beszámolni Győr város és a vármegye közönségének, sőt katonaságának, arról a messzemenő áldozatkészségéről, amellyel a tervet felkarolta és a melynek az országban párja nincs és büszkeséggel tölthet el bennünket az a tudat, hogy érettünk harcoló fiainknak méltó párja az itthon maradt közösség. Előadta ezután, hogy a rendelkezésre álló anyagi erővel ötven ház építését bármikor megkezdhetjük. A tervet a kormánynak bejelentette, a legmelegebb rokonszenvvel találkozott és a rokkantak foglalkoztatására, keresettel való ellátásra anyagi támogatást biztositottak. Előadja, hogy közadakozásból befolyt 160 000 korona, ami már megígért. jelentékeny adományokkal 200 000 koronára emelkedett. Természetben megajánlottak húszezer drb téglát, fát, meszet és cementet. A bizottság a várostól ingyen telket kért, a kedvező elintézés máris megtörtént. A város megszerezte a kijelölt területet. A pozsonyi katonai kerületi parancsnokságtól az építéshez kézi erő és teherautó rendelkezésre bocsátását kérte, a kerületi parancsnok igen szívesen fogadta és a kérés teljesítését kilátásba helyezte. Hlatky-Schlichter Lajos díjtalanul elkészíti az építési terveket és egy millió téglát kölcsönöz, míg azt a bizottság beszerezheti. Az erkölcsi és anyagi eszközöket ekként sikerült biztosítani.

 Fetser Antal megyés püspök : Ezen előterjesztésből meggyőződtünk, hogy a nagyszabású szent célnak nem munkatársa, hanem vezére, legeslegelső intézője a főispán, akinek legmélyebb háláját fejezi ki a honvédő rokkant katonák nevében és kéri, hogy az akciót, amely hatalmas művé fejlődött, végső diadalig vezesse, legyen elnöke, vezére, lelke a szervezetnek. (Lelkes éljenzés.)

Felolvasták ezután a város telekmegajánlásának feltételeit. A város ellenérték nélkül átengedi az ingatlant, melynek tulajdonjoga a városé marad. Beépítendő 3 év alatt, de a telekrendezéshez és építkezésekhez tanácsi engedély szükséges. A Kertváros lakói a házat meg nem válthatják, át nem ruházhatják. Elsősorban győrvárosi és megyei illetőségű rokkantak helyezhetők ott el, azután a győri ezredek rokkantjai. A telepkezelő és felügyelő szervezetében felerészben a város küldöttei foglalnak helyet. A telep 50 év múlva a város korlátlan birtokába és használatába megy át, szintúgy már az időközben megszűnt jogcímek esetén az egyes házak. A telep főbejáratánál feltűnő helyen táblát kell állítani, hogy ez a város tulajdona.

 Hajdú Tibor dr. rendkívül meleg szavakkal és érzéssel emeli ki a rokkant katonák ügye felkarolásának hazafias kötelességét és a szervezés szükségességét, kapcsolatot kíván teremteni a társadalom és állam között s a bizottság munkáját erre a feladatra is kiterjeszteni javasolja.

Farkas Mátyás polgármester megjegyzi, hogy a hadviselés segélyző feladataira a város közönsége a háború első hónapjaiban 128.000 koronát adott, a hivatalos város 89.000 koronát szavazott meg, a Kertváros létesítéséhez pedig a területet százhúszezer koronáért vette meg.

Giesswein Sándor dr. kanonok büszkeséggel látja, sőt hirdette, hogy ebben a szépnemes, szociális és humánus ügyben Győr példaadóan elüljár. Az állam kezeket nem fog megkötni; a rokkant ember öntudatát növeli a tudat, hogy hajléka családja tulajdonába megy át. A rokkantjáradékok tőkésítésének megoldási módja fölött is tanácskoznak.

Szodfridt József főispán megállapítja, hogy az összes felhozottak beleillenek a bizottság munkakörébe, különösen pedig az ingatlan megszerzésének eshetőségébe.

1916.07.25. 

Épül a rokkantak városa 

Hosszú vajúdás után hétfőn reggel végre mégis hozzáfogtak a Győr melletti rokkantváros építéséhez. A hatalmas telket, melyen a városnak egyelőre ötvenhárom háza épül föl, Győr szabad királyi város egyik legutóbbi törvényhatósági bizottsági közgyűlésén adományozta oda a mozgalom céljaira.

Mikor az akció megindult, a Világ újság részletesen beszámolt a tervekről, amelyek a legkülönösebb városnak vetették meg alapját:

".......... A háború rokkantjai laknak majd ebben a városban, az egyik kéz, a másik láb nélkül, de a mellén mindeniknek vitézség: érem csillog és egyik sem lesz rászorulva, hogy a nemzet kitartsa - A házak közé gyárakat emelnek, itt dolgoznak majd a rokkantak s mindenik olyan munkát végez, amihez ért vagy kedve van. Lesznek asztalos-, kovács-, lakatos-, kárpitos- műhelyek, bőrdíszműves, árukkal. Játékszereket, gépeket termelő műhelyek és lesz nyomda, hentesüzlet, fűszeres bolt, kávéház, természetesen mindenütt rokkantak dolgoznak, sőt talán újságjuk is lesz, melyet rokkant, újságírók csinálnak majd. A készítmények nagy részét a kincstár veszi át s a rokkant munkások rendes fizetést kapnak a gyárakban.

 A győri hadsegítő iroda indította meg a mozgalmat ennek a furcsa városnak az érdekében. Krausi Henrik ötlete volt s Szodfridl József főispán mutatta be tervét gróf Tisza István miniszterelnöknek, Sándor János belügyminiszternek és báró Hazai Samu honvédelmi miniszternek. A terv nagy feltűnést keltett s a kormány a legmesszebbmenő támogatását helyezte kilátásba.

 A nagyarányú gyűjtés, ami alig négy hónap alatt kétszáztizenhétezer koronát eredményezett. Ezen kívül a kormány az országos rokkant-alapból százezer koronát engedélyezett, báró Harkányi János kereskedelemügyi miniszter pedig kétszázezer koronával támogatja az akciót. (összességében 517 000 korona)

Ugyanekkor Győr város átengedte az egész Szabadhegyet. Ez a szép, erdős hegy ott fekszik a győri újtemető közelében, csupa nyaralóval körülvéve.

 Egyelőre ötvenhárom házat építenek föl, s ezekbe az ősszel már be is költözhetnek a rokkantak. Minden rokkant külön házat kap, kerttel együtt. Ha idővel valamelyik rokkant elhal, akkor a felesége s kiskorú gyermekei öröklik a házat, ha azonban az özvegy is elhuny, akkor a gyermekek csak nagykorúságukig használhatják a rokkantvárosi házat. Az ilyképp árván maradt házakat aztán más hadirokkantnak s ilyenek hiányában, rokkant munkásoknak adományozzák. Erre az örökösödési, jobban mondva, birtoklási rendre külön bizottság fog felügyelni. A jövő tavasszal folytatják az építkezéseket s az ötvenhárom ház mellé az új házak, gyárak és műhelyek egész sorát építik majd, úgy. hogy egy éven belül készen áll és megkezdi különös életét a magvar rokkantak városa. Magyargrácnak lehetne talán leginkább nevezni.

A rokkantvárossal kapcsolatban gondoskodnak egyúttal a háború árváinak, özvegyeinek s a pártában maradt leányoknak a sorsáról s szociális helyzetük biztosítósáról is. A gyermektelen rokkantak mellé adnak majd árvákat nevelni. Rájuk bízzák ezeknek a szerencsétlen gyermekeknek a sorsát. Nagy házat építenek főtéren, aminek földszintjén az árva gyermekek napközi otthona lesz, az emeleten pedig óriási munkatermekben dolgoznak a hadiözvegyek. Fehérneműket, ruhákat, cipőket, bőrszíjakat készítenek a hadsereg számára. Ugyanebben a épületben kapnak majd otthoni feldolgozás céljaira nyersanyagot olyan hadiözvegyek, akik társadalmi állásuknál fogva nem járhatnak közös munkatermekbe, azonban kénytelenek dolgozni, mert különben nem tudnák családjukat eltartani. Az építkezéshez szükséges anyagot maguk a rokkant katonák állítják elő, egyenesen erre a célra berendezendő téglagyárban, asztalos- és lakatosműhelyekben. Györ-Szabadhegyen már gerendák emelkednek az ég felé s köztük mankóval a hónuk alatt, kopogó léptekkel sürögnek-forognak a féllábú hősök: építik a magvar rokkantak városát......." írja a cikk.

 1925. 09.20.

 (Világ újság tudósítása) 

Hősök emléke Győr-SzabadhegyenGyőr-Szabadhegy közönsége emléket állított a I.világháborúban elesett hőseinek;hogy kegyeletét lerójja az önfeláldozó vitézekkel szemben, kik legdrágább kincsüket, életüket adták hazájukért és miértünk, a megmaradottakért. Az emlékmű avatási ünnepe. 1925. szeptember 20-án, a Rokkant Kertváros területén épített emlékműnél lesz.

 1935.05.

 Rokkant-telep 

A munkástelep mögött még egy telepe van Győrnek, amelyre valóban büszke lehet. Ez a telep az u. n. Rokkant-telep. Mint a neve mutatja.

Győr város a háború szerencsétlen rokkantjai részére külön öröklakásokat építtetett, kertes házakkal, ólakkal, baromfi- és állattenyésztés céljaira, azért, hogy lehetőség szerint némi ellenszolgáltatást adjon hőseinek.

A háború időszaka, az azt követő kaotikus viszonyok, Magyarország háborús jóvátétel-fizetési kötelezettsége és a nagy gazdasági világválság mind-mind olyan tényezők, amelyek tovább nehezítették az elesettekről való gondoskodást, a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák százezreinek sorsát. A politikai változások sem kedveztek nekik, hiszen a trianoni döntés következtében közülük is tömegével váltak más államok polgáraivá, vagy földönfutóként az anyaországba menekültek

Sajnos, Győr város vagyoni viszonyai nem engedték meg, hogy a rokkanttelepet azzá fejlessze, amivé szerette volna, csak harmincöt rokkant-háza van. A rokkantak itt laknak a valóban egészséges és kényelemmel berendezett házakban. Az asszonyok vezetik a háztartást, a rokkant férjek pedig, akik többnyire a városnál vagy a város valamelyik vállalatánál kaptak alkalmazást, a rendkívül olcsó autóbuszjáratokkal járnak be foglalatossági helyükre.

A Rokkantkertváros mai szemmel nézve négy utca volt. Templom utca, Isaszeg utca, Pattantyús utca és Kárpát utca.  

Vége

(forrás: világújság)