A világosság ünnepe – a karácsony története
A karácsony szó, amely immár a magyar nyelvben Jézus születésének ünnepét jelenti, eredetileg egy szláv szóból módosult. A szláv eredetű karácsony szó, a Kračun, Kracín vagy Karachun szavakból alakult ki, ami az Új Magyar Etimológiai szótár szerint feltételezhetően Dél-Szláv, bolgár jövevényszó. Az említett Dél-Szláv szavak a téli napforduló ünnepet jelentik, így közvetlenül kapcsolódnak ehhez az időszakhoz és a legvalószínűbb, hogy valóban ezekből a szavakból alakult ki maga a karácsony szó. Nyelvtörténeti források szerint a magyar nyelvbe a keleti ortodox keresztény egyház által került, ahol már korábban is használatosak voltak ezek a szavak.
Jézus Krisztus születésének története és időpontja
A karácsony nem egyidős a kereszténységgel. Arról nem szólnak a beszámolók, hogy Jézus hogyan és mikor ünnepelte a születésnapját a maga idejében, de az az egyház hivatalosan 336-ban, Konstantin császár uralkodása alatt ünnepelte először december 25-én Jézus születését. Az egyik legérdekesebb elmélet szerint azért pont ezt a napot választották, mert a tavaszi napéjegyenlőséget tekintették a teremtés első napjának. A teremtés negyedik napján, március 25-én teremtette Isten a fényt, és ezt a napot tekintették Jézus fogantatásának is – az ettől számított 9 hónapból következett tehát, hogy Isten fia december 25-én látta meg a napvilágot abban a bizonyos názáreti istállóban.
A keresztény történet szerint időszámításunk kezdete előtt élt egy fiatal lány Názáretben, aki egy éjjeli látomásában találkozott Gábriel arkangyallal. Isten küldötte elárulta neki, hogy az Úr kiválasztotta Máriát egy nemes feladatra: ő lesz az édesanyja Isten fiának. Nem sokkal ez után Mária férjhez ment Józsefhez, majd a király által meghirdetett népszámlálásra már várandósan indult el férjével együtt Betlehembe. Hamarosan azonban beindult a szülés, Betlehemben pedig senki nem adott szállást a várandós Máriának, aki így Józseffel kénytelen volt egy istállóba behúzódni, az újszülöttet pedig egy jászolba fektetni.
Mindeközben az istállóhoz közeli mezőn pásztorok legeltették juhaikat, amikor egy angyal megjelent és közölte velük: Isten fia megszületett, és egy közeli istállóban fekszik. Útra is keltek a pásztorok azonnal, hogy megcsodálják a gyermeket. Ugyanekkor három bölcs is érkezett napkeletről Jeruzsálembe, ahol az istálló felett ragyogó csillagot követve tudták, hol találják meg Isten fiát, a Messiást.
Karácsony kialakulásának és ünneplésének története
A történészek szerint már a harmadik század környékén ünnepelték a karácsonyt, méghozzá a Római Birodalomban. Ekkor még semmi köze nem volt a szent ünnepnek Jézus születéséhez, egy teljesen más „születésnap” adta az esemény jelentőségét: akkoriban ugyanis december 25-én tartották a Nap születésnapját. A történelem ismerői szerint a karácsonyi ünnepkör később azért került erre a napra, mert Jézus a keresztények szerint maga a világosság – így gyakorlatilag a pogány és keresztény ünnepkör összekapcsolódott.
A karácsony kialakulása előtt nem Jézus születésére emlékeztek meg a korai keresztények. Az ókorban fontosabb ünnep volt a manapság január 6.-án tartott vízkereszt, amely a megvilágosodás, az emberré váló isten születésének ünnepe.
Még régebbi történet, és érdekes előfutára a karácsonynak a saturnalia ókori ünnepe. Ez egy római pogány ünnep, amelyet Szaturnusznak, a földművelés és az idő istenének szenteltek. Mivel a téli napforduló közelében tartották meg, sok olyan hagyomány forrásaivá vált, amelyet ma a karácsonyhoz kötünk.
A niceai zsinat határozatáig nem volt hagyománya a karácsony megünneplésének. I. Gyula pápa kr. u. 337–ben a Vatikáni Szentszék élére kerülésével pedig elkezdett terjedni ennek a különleges napnak az ünneplése. Ebből az időszakból származó írásos emlékek szerint, I. Gyula pápa hatására kezdtek felépülni a karácsony ünneplésének szokásai Európában és a Közel-Kelet egyes részein. I. Gyula pápa ideje alatt tehát már több esemény is volt, amellyel megalapozták a mai karácsonyi ünnepkör kialakulását.
A középkori karácsonyok első írásos emléke a negyedik századra tehető, amikor a nép körében már énekelték a karácsonyi dalokat, de az ezt követő közel egy évezred vajmi kevés emléket hagyott hátra a szent ünnep szokásairól. Azt tudjuk, hogy Assisi Szent Ferenc előtt a templomokban nem volt szokás a karácsonyi dalok éneklése, hiszen nem tartották méltónak a szent helyhez. Elterjedté egy angol népszokás tette, amikor énekekkel kívántak egymásnak minden jót a szomszédok. A karácsonyi gyümölcsök, mint a mandarin, alma vagy a dió ajándékozása pedig a 12. századra tehető, és Franciaországból származik, ahol az apácák gyümölcsökkel és dióval teli csomagokat hagytak a szegények házának ajtaja előtt.
Assisi Szent Ferenc indította el a karácsonyi betlehemezés hagyományát, hogy segítse az embereket újra rálelni a csodákra. 1223-ban állította fel az első ilyen életképet, így a hétköznapi emberek is megérthették az addig csak latinul zengő szent ünnepi rigmusokat, el tudták képzelni, milyen lehetett régen a karácsony. A Greccio melletti barlangban felállított jelenetben a csecsemő Jézus viaszfigurája, a Mária és József szerepét játszó jelmezes emberek, valamint az élő állatok is szerepet kaptak, amiket barátjától, Giovanni Velitától kért kölcsön. A helyi pásztorok a közeli mezőkön vigyáztak juhaikra, ahogyan a betlehemi pásztorok is vigyáztak a juhokra az első karácsonykor, amikor az ég hirtelen megtelt angyalokkal, hogy hírül adják nekik Krisztus születését – csodás élmény lehetett.
Adománygyűjtő betlehemesek 1923-ban – Fotó: Fortepan / Göcseji Múzeum / Morandini-Schlemmer hagyaték
A karácsony története végsősoron kalandokban, véletlenekben és csodákban gazdag, gyakorlatilag kibogozhatatlan szálak összessége. Mert ahány nép, annyiféle ünnep, ahány ház, annyi ünnepi szokás. Egy azonban mindben közös, ami mit sem változott az évezredek során: az ÜNNEP!
Az ünnepi hangolódásban valami olyasmit remélünk a karácsonytól, amire egész évben vágytunk: melegséget, megnyugvást, még több szeretetet, és titokban mindannyiunk lelkében ott a remény, hogy az év legszebb családi ünnepe a mi életünkbe is meghozza a csodát, amit oly régóta várunk már. Nem is sejtjük talán, hogy a csoda és a csodavárás gondolata, gyakorlata milyen mélyen gyökerezik az európai kultúrában, továbbá milyen nagy szerepet játszott az emberiség fejlődésében. Léteznek-e valóban csodák?
A karácsony misztikumából felsejlő Jézus-élettörténet részét képező megannyi csoda jelentős mértékben különbözik a többitől abban, hogy ezeket Jézus maga értelmezi, mondván, az általa végbevitt csodák az eljövendő Isten országának a jelei. Egyetlen más csodatevő esetében sem találunk értékelő magyarázatot, főként nem ilyen, hatásában egyetemes végkifejletről.
Jézus tanításai attól válhattak már saját korában nagyon népszerűekké, hogy amit ígért, azt epizódszerű csodatételekkel példázta is, így az emberek megtapasztalhatták, milyen lehet az új világ, amelynek eljövetelét hirdette. Jézus csodái a jelenben történtek meg, nem kellett várni rájuk.
Az evangélium-írók által lejegyzett csodatörténetek szerint soha nem volt hozzá mérhető karizmatikus személyiség, hiszen Jézus csodái minden emberi képzeletet és várakozást felülmúltak. Olyan embereken segített, akiknek egészsége és élethelyzete teljesen reménytelennek tűnt, semmi jele nem volt annak, hogy sorsuk megváltozhat. Ezek a tettei mai napig reményt adnak minden keresztény embernek, aki hisz a csodákban. Ezért mondja Goethe, hogy „A csoda a hit édes gyermeke”, hiszen így terjedhettek el a csodák és válhattak a keresztény kultúra meghonosodásának egyik eszközévé.
A csoda kötelező velejárója a misztikum, a megmagyarázhatatlan, és mint ilyen, hatékony ismeret-pótlékként tölti be az űrt tudás és fantázia között.
A történelemből ismert csodatörténetek azt mutatják, hogy a csodákba vetett hit valójában a fenyegetettséggel dacoló hit, és éppen azért van rá szükségünk, hogy a kilátástalanságból is megtaláljuk a kiutat. Ez hit kérdése, és erre a hitre evolúciós és kulturális értelemben is nagyon nagy szükségünk volt/van, hiszen a túlélésünket szolgálta és szolgálja a mai napig – ezért sincs igazuk a csoda-szkeptikusoknak.
A karácsonyt a legszerethetőbb csoda-történet tette ilyen gazdag családi ünneppé, amely ma már nemcsak szakrális, de profán csodavárással is telik. Hagyományosan ugyanis a Húsvét, a feltámadás ünnepe volt a nagyobb ünnep, és csak később, a 20. század első felében ívelt ilyen magasra Karácsony csillaga. A karácsonyi történet alapját képező csodák – a Szűz fiat szül, a fényes csillag odakalauzolja a napkeleti bölcseket, a kisded csodával határos módon szabadul meg Heródes végzetes intézkedésétől – hihetőbb történetet alkotnak, mint a Húsvétkor ünnepelt feltámadás. Ez kétségtelenül hozzájárulhatott ahhoz, hogy a karácsony széles körben váljon családi ünneppé minden társadalmi réteg körében. Ugyanakkor a karácsonyi szokások elterjedésének fontos eleme, hogy az ember maga is „csodatevőként” szerepel ebben a történetben a karácsonyfa-állítással és az ajándékozással, amiről a gyermekek egy ideig úgy tudják, hogy mindezt az angyalkának vagy a Jézuskának köszönhetik – éppen a felnőttek írják a családi csoda-történeteket.
Ilyen könnyű felülni a csoda nosztalgiavasútjára, és évek múlva rendre elmesélni, hogy amikor még kicsik voltak a gyerekek, és hittek az angyalkában, hogyan várták a karácsonyt, szülőként pedig milyen akkurátusan ügyeltünk arra, hogy a törékeny csoda minél tovább tartson.
A csodavárás tehát sokkal elemibb és erősebb emberi szükséglet, semhogy megérné pusztán a racionalitás mércéjével mérni.
A remény távlatait adó történeti és bibliai csodák nemcsak keresztény hitünket táplálják, de azt az egyetemes emberi szükségletet is, hogy aktív részesei legyünk az isteni csodának, ne csak karácsonykor, hanem a dolgos hétköznapokban is megtapasztaljuk: nem vagyunk egyedül. Ma is látunk csodás gyógyulásokat, csodás sorsfordító jelenségeket és rendkívüli, emberfelettinek hitt teljesítményeket: ezekért a hétköznapi csodákért érdemes hinni és várakozni, ezekért olyan fontos, hogy gyermeki énünknek ne csak karácsonykor engedjük meg a csodavárást.
A karácsony szimbólumai
A karácsony szimbólumai közül a legismertebbek talán az angyalok, akik az örömhír hozói, ők újságolták el a Messiás érkeztét Máriának, Józsefnek, a pásztoroknak és a napkeleti bölcseknek is. Éppen ezért az angyalfigurák elengedhetetlen jelképei annak, hogy felkészültünk az áldott karácsonyra. Az angyalhaj jelképezi a szalmát, amelyen Jézus a jászolban feküdt, de szimbolizálja a titkot, a megfoghatatlan dolgokat is. Isten útjai kifürkészhetetlenek – szokták mondani, ezt pedig az angyalhaj szimbolizálja karácsonykor.
A csillag, a karácsonyfa csúcsdísze épp úgy ragyog, mint Betlehemben a jászol feletti csillag, ami hírül adta Jézus érkezését, és odavezette a bölcseket.
A gyertya egyszerre szimbolizálja a fényt és Jézus életútját. Ahogyan a gyertya is megsemmisül, ha elvégezte feladatát, Jézusnak is meg kellett halnia ahhoz, hogy megváltsa az embereket tetteik súlyától. Mindemellett a kanóc, a viasz és a láng egyszerre a Szentháromság szimbóluma is.
A gömb forma is gyakran megjelenik a karácsony kapcsán, gondoljunk csak a karácsonyfadíszekre. Törékenységük az élet múlékonyságára figyelmeztet, formájuk pedig a teljességet, a tökéletességet hirdeti. Még a gömbök színe is meghatározó karácsonyi jelkép lehet, hiszen az arany a Nap színe, a férfi princípium, mellette az ezüst Hold, amely a női princípium szimbóluma. A piros a termékenység, a fehér a tisztaság, az ártatlanság, míg a zöld a remény és az élet színe.
A karácsony szimbólumai közül a dió és az alma jelképezik a bölcsességet, valamint a jövő nemzedékébe vetett hitet. A dió továbbá a Tudás Fáját, az Életfát testesíti meg, az alma pedig a bűnt: azt az almát, melyet Évának nem lett volna szabad leszakítani a fáról.
Karácsonyi szokások
A karácsonyt megelőző adventi időszakban elkezdjük feldíszíteni otthonainkat, kertjeinket, majd karácsony este egy bőséges vacsora mellett összeül a család, hogy közösen ünnepeljünk.
Betlehemezés
Számos helyen él még a betlehemezés, valamint a karácsonyi kórus szokása. Ilyenkor a családok házról-házra járják a szomszédságot, és mindenkinek egy-egy előadással kedveskednek: eljátsszák a karácsony történetét, vagy éppen szebbnél-szebb karácsonyi dalokat énekelnek. Az egyházi kórusok ezzel karitatív munkát is végeznek, a magukkal vitt adománygyűjtő ládába adakozhat előadásukért az, aki szeretne, a befolyt összeget pedig a következő egyházi évben jótékony célokra, vagy a közösség templomának javítására fordítják.
Karácsonyi betlehemes gyerekek, 1904, Balatonszentgyörgy. Kép forrása: Balatoni Múzeum – Fotótár, licence: CC BY-NC-ND
Betlehemi jászol felállítása
A betlehemi jászol egy pillanat megörökítése, amelyen az istállóban éppen megszületett Jézust ábrázolják szülei körében. A jászolban Józsefen, Márián kívül mindig megjelennek a napkeleti bölcsek figurái, az angyalok, a csillag, amely vezette a bölcseket, a bölcsek által adott ajándékok és természetesen a jászolban lévő állatok is. Érdekesség, hogy kis Jézus csak akkor kerül be a jászolba, amikor elérkezett karácsony napja és már megszületett.
A betlehemi jászol felállítása bárhol megtörténhet: templomban, köztéren vagy akár otthon is. Az ehhez szükséges kellékek és a különböző anyagokból készült figurák könnyen beszerezhetők a klasszikus boltokból vagy webshopokból. De természetesen a célnak bármilyen figura megfelel, amely az említett személyeket, állatokat, tárgyakat ábrázolja és természetesen otthon is elkészítheted magadnak kartonból, és papírból is.
Keresztény történetek szerint az első betlehemi jászol felállítása Assisi Szent Ferenc nevéhez kötődik és neki köszönhető, hogy elterjedt először Európában, majd a világ minden részén. Assisi Szent Ferenc, aki miután meglátogatta személyesen Betlehemet, 1222 karácsonya alkalmából saját betlehemi jászolt épített a betlehemi élmények hatására.
Karácsonyi ünnepi vacsora
Mivel a keresztény liturgia szerint december 24-e karácsony böjtje és ezen a napon késő esetig semmilyen étkezés nem megengedett, ezért a karácsonyi vacsora hagyományosan egy olyan bőséges étkezés, amelyen a teljes család, de legalább a nagy része részt vesz. Manapság nem csak a szűk családi kör találkozik a karácsonyi vacsorák alkalmával, hanem a tágabb család és barátok, baráti társaságok is egybegyűlnek a karácsony megünneplésére és a karácsonyi vacsora elköltésére.
December 24. – karácsony vigíliája, karácsony böjtje vagy karácsony előestéje
A vigília szó az ünnep előestéjét jelenti, amely vallásos családoknál böjtöléssel telt. Ezen a napon szerzetesek az éjszakát is imádkozással töltötték. Ekkor a magyar népszokások szerint a házak körül is nagy volt az ünnepi sürgés-forgás. Minden család előkészült a karácsonyra: kitakarították a házat, az ágyakat rendbe tették, megfürödtek, hajat mostak. Emellett pedig az esti (böjt utáni) és a másnapi, karácsonyi lakomára is folyt az előkészület: rendbe tették a konyhát, főztek, a karácsonyi asztal is előkészült. A magyar szokások között manapság megtalálható az közös esti vacsora, a vallásos családoknál az éjféli misén való részvétel, a karácsonyfa-állítás és Magyarországon jellemzően szenteste történik az ajándékozás is.
Az ünnephez kapcsolódó történetek:
ADVENT
https://www.gyorszabadhegy.com/jeles-napok/advent
A KARÁCSONYFA TÖRTÉNETE
https://www.gyorszabadhegy.com/blog/a-kar%C3%A1csonyfa-t%C3%B6rt%C3%A9nete
A SZALONCUKOR TÖRTÉNETE
https://www.gyorszabadhegy.com/blog/a-szaloncukor
A KARÁCSONYI VÁSÁROK TÖRTÉNETE
https://www.gyorszabadhegy.com/blog/kar%C3%81csonyi-v%C3%81s%C3%81rok-t%C3%96rt%C3%89nete
A HÓEMBER TÖRTÉNETE
https://www.gyorszabadhegy.com/blog/h%C3%B3ember-t%C3%B6rt%C3%A9nete
A DIÓTÖRŐ, A FAGYÖNGY, A CSENDES ÉJ TÖRTÉNETE
https://www.gyorszabadhegy.com/blog/h%C3%A1rom-kar%C3%A1csonyi-t%C3%B6rt%C3%A9net
