Augusztus 20.

Egyetlen kiemelt nemzeti pillanatunkban benne rejlik történelmi örökségünk sűrítménye. Különösen igaz ez Augusztus 20-ára, mely az egyik legrégibb és sok változáson átesett magyar ünnep. 

Államalapító Szent István ünnepe, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.

Uralkodása idején I. István még augusztus 15. -ét Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, s 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg. Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban ezen a napon emeltette oltárra István (illetve még abban az évben fia, Imre, valamint Gellért püspök) relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, VII. Gergely pápa hozzájárulásával. Ez a szentté avatással volt egyenértékű.

I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német városokban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban, XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa akkor rendelte el, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ emlékezzen meg Szent István ünnepéről. Ezt minden évben augusztus 16-án tartják.

XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, s így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából; Mária Terézia (1740-1780) rendelte el újra a megtartását, sőt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án. István ereklyéjét a legenda szerint 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsójában, s már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, később (1590 körül) a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá, talán még IV. Béla vitette oda menekülése során.

Mária Terézia érméje

Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek fellobogózását címeres zászlóval.

A két világháború között az ünneplés kiegészült az össznemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20. 1945-ig volt nemzeti ünnep. Ezután ebben a formában eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig megtartották. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a második világháború végén a nyilasok nyugatra szállították. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, és 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.)

A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt, inkább tartalmilag újította meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lépését mint új - szocialista - államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Ezután 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.

A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október 23. - közül Szent István napját emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára.

Szent Istvánról

I. (Szent) István király - születési nevén Vajk (970-980 körül - 1038. augusztus 15.) - magyar nagyfejedelem, az első magyar Árpád-házi király. A keresztény magyar állam alapítója és az első magyar katolikus szent. A magyar és az európai történelem kiemelkedő jelentőségű alakja. Apja Géza magyar fejedelem, anyja pedig az erdélyi Zombor gyula Sarolt nevű, Konstantinápolyban keleti rítus szerint megkeresztelkedett leánya volt. István a 970 és 980 közötti időszakban születhetett. Születésének évét a 14. században írt Képes krónika 969-ben adja meg. Szent Adalbert prágai püspök életrajza szerint ő gondoskodott István keresztény szellemű taníttatásáról, és ő volt az is, aki megkeresztelte, valószínűleg 994 és 996 között. Azonban a Képes krónika szerint az Itáliából származott Deodatus gróf volt Szent István keresztapja, akit a herceg Tatának hívott (a hagyomány szerint Tata város róla kapta a nevét).

István, atyja életében a nyitrai dukátus (lásd Nyitrai Fejedelemség és Hercegség) ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. 996-ban feleségül vette a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát, ez a házasság megerősítette hatalmi pozícióit. Azonban mikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd (Hóman Bálint szerint Árpád nagyfejedelem dédunokája) és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az is fokozhatta az ellenállást, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek.

István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép tényleges hatalommal felruházott vezetője, hanem a keleti és nyugati orientáció kérdése is eldöntésre várt. Koppánnyal - aki bizánci rítus szerint keresztelkedett meg - valószínűleg a bizánci politikai érdekek erősödtek volna, míg István győzelmével a német befolyás nyerhetett nagyobb teret. Győzelme után István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is, mint Isten kegyelméből uralkodó királyt. Ennek érdekében 999-ben Asztrik pannonhalmi apátot küldte Rómába, hogy az ott időző III. Ottóval tárgyaljon. Ám István szentté avatása előtt a Kisebb legenda már arról tudósít, hogy II. Szilveszter pápa volt a követjárás célja, akitől koronát és apostoli áldást nyert, és Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott.

István a magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény Magyar Királysággá alakította át. Ez az államalakulat 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt, és a 20. századig fennmaradt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, és az ellene törő lázadásokat leverte.

A királyi párnak, Istvánnak és Gizellának a hagyomány szerint több gyermeke is volt, azonban nagyobbrészt már kiskorukban meghaltak, nevét is csak kettőnek ismerjük: Ottó és Imre. Ottó bizonyára fiatalon elhunyt, így utódlás szempontjából Imre herceg maradt az uralkodópár egyetlen reménysége. Így neveltetésére nagy gondot fordítottak, a velencei Gellért is foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Imrét ki is házasították, ám amikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét.

I. Szent István 1038. augusztus 15-én halt meg, nevéhez hatalmas vívmányok fűződnek. Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét, királyi székhellyé emelte Esztergomot. Megkezdte a pénzverést, és kivetette az első adókat. Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, most a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet, és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését. A földművelés vált az emberek fő megélhetési forrásává, tehát nemcsak politikai változás következett be, a magyar nép jelentős életmódváltozáson is keresztülment. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Mumifikálódott jobb keze a Szent Jobb, magyar nemzeti és katolikus ereklye. A budapesti Szent István Bazilikában őrzik. 1987. augusztus 20-án a napokban elhunyt Paskai László bíboros, esztergomi érsek szentelte fel a Szent Jobb-kápolnát, ahol az ereklyét elhelyezték.

Az államalapításról

Az államalapítás folyamata, ahogyan azt népszerű formában az István, a király című rockopera is ábrázolja, fájdalmas, de elkerülhetetlen intézkedések hosszú sorát jelentette. Egyszerre az országon belül, és egy sereg diplomáciai manőverezést kívül. Ezek együttesen biztosították a megszülető királyság békéjét és a keresztény hit jövőjét. A magyar állam megteremtését nem lehet elszigetelt jelenségként tekinteni. A X. század egész Észak- és Közép-Európája ráébredt arra, hogy csak keresztény fejedelemségek és királyságok alapításával érhetik el népük megmaradását.

Érdekes módon a megkeresztelkedési hullám ahhoz képest, hogy mennyire különböző népeket érintett, hasonló folyamatokat idézett elő. A pogány törzsfők egyike magához ragadta a hatalmat, majd legerősebb vetélytársát leküzdve megszilárdította uralmát. Ezután külföldi hittérítőket hívott országába, akik hozzáláttak a nép megkereszteléséhez és az új egyház kereteinek felépítéséhez. Mindehhez az uralkodó fegyveres kísérete nyújtott biztosítékot. Hasonlóképpen történt ez Dániában, Svédországban és Norvégiában éppúgy, mint Kelet-Közép-Európában. Ebben a régióban a csehek későbbi védőszentje, a 929-ben mártírhalált halt Szent Vencel fejedelem lett az első keresztény uralkodó. Lengyelországban az országegyesítés, a nyugati kapcsolatfelvétel, a térítés és az 1370-ig uralkodó Piast-dinasztia egyaránt I. Miesko nevéhez fűződik.

A keresztény királyságok kiépülése a X. században hosszú távra meghatározta a földrész arculatát. Olyan új keresztény államok sora született, amelyek azóta is állandó szereplői az európai történelemnek. Szent István Magyar Királysága a legtekintélyesebb és valószínűleg a legerősebb államalakulat volt mindezek közül. Királyi címre ugyan más uralkodók is szert tettek, de a Rómától való teljes függetlenséget egyedül I. Istvánnak sikerült elérnie.

 Az Intelmek

Szent István király intelmei Imre herceghez, a Corpus Juris Hungaricibe felvett első törvény, Szent István első törvénykönyve 1027-ből, a korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása, Istvánnak fiához, a trónörökös Imre herceghez intézett Admonitiones (Intelmek) című latin nyelvű műve. Tíz fejezeten keresztül tanít katolikus hitről, egyházi rendről, tiszteletről, hűségről és az igazságosság és türelem gyakorlásáról. Az utolsó fejezet a kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről szól.

 "Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. " 

A Szent Jobb - Szent István keze 

A Szent Jobb kalandos története István király temetésével kezdődik. Az első írásos forrás erről Hartvik győri püspök 1116 körüli időkből származó legendagyűjteménye. Ebben leírja, hogy a királyt, végakaratának megfelelően, a székesfehérvári bazilikában temették el. István király halála után zavaros, nehéz évek következtek. Pogánylázadások igyekeztek megdönteni a még gyenge, kialakulatlan államot.

A fehérvári káptalan, féltve a megszentségtelenítéstől a bebalzsamozott és mumifikálódott holttestet, 1083-ban kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból - ahová 1038. augusztus 15-én temették el István királyt -, és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték. A kincstár őre Merkur volt, aki később eltulajdonította a szent ereklyét, és bihari birtokán rejtette el.

Amikor Szent László hírt hallott az ereklyéről, felkereste Merkurt a birtokán. Megbocsátott a "tolvajnak", és a Szent Jobb megtalálásának helyén - első királyunk tiszteletére, a szent ereklye méltó elhelyezésére - Szent Jobb-apátságot alapított. (Az apátság s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb; a mai Románia területén található, román neve: Siniob).

Az Aranybulla (1222) törvénybe iktatta a Szent Jobb tiszteletét. A Jobb kifejezés itt még nemcsak a ma is látható kézfejet jelentette, hanem az egész kart, amelynek rajza (egy könyökben meghajlított kar) a szentjobbi apátság pecsétjén látható. A felső kart valószínűleg 1370-ben leválasztották, és Lengyelországba vitték Nagy Lajos uralkodásának idején, a lengyel-magyar perszonálunió megkötésekor. Abban az időben nem volt ritka, hogy a királyok ilyesféle ajándékokkal szerezték meg idegen uralkodók jóindulatát, vagy éppen a békekötést pecsételték meg ilyen gesztusokkal.

A 15. században kezdődött a Szent Jobb vándorútja.

A történelem viharai után a Szent Jobbot 1988-ban Szentágothai János és 1999-ben Réthelyi Miklós professzorok vezetésével alapos anatómiai vizsgálatnak vetették alá. Mindkét esetben megállapították: egy 900-1000 éves, mumifikálódott, erős szorítású férfi kézfej található az ereklyetartóban. A testrész természetes módon mumifikálódott, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, és igen jó állapotban van. Azt azonban tudományosan nem igazolhatták ők sem, hogy ténylegesen ez lehet-e Szent István keze

Az új kenyér ünnepe

Kevesen tudják azonban, hogy az "új kenyér ünnepe" eredetileg nem augusztus 20-án volt, és nem is 1947-48-ban találták ki. A kenyér- és gabonaünnepként ismert Szent István-napi esemény (amikor nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel köszöntik a vendéget) valójában Darányi Ignác nevéhez köthető. Az egykori földművelésügyi miniszter ugyanis a 19. század végén kirobbant aratósztrájkok megfékezése érdekében országszerte aratóünnepeket szervezett.

Az új kenyér napját a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető az aratási felvonulás is, amikor a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére. Az első magyar kenyérünnepet 1937-ben Szegeden, Péter-Pál napján rendezték meg. A másodikat 1941-ben, a Bácska visszacsatolása alkalmából, Szabadkán. 1945 után pedig a politikai pártok mindegyike megpróbálta a rítust saját ideológiájának szolgálatába állítani, és ez a leginkább a kommunista pártnak sikerült.

Források:  ujszo.com, valtozovilag.hu, szabados éva