Farsang

A farsang az új esztendő elején a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot jelenti a rá jellemző farsangi szokásokkal és hagyományokkal.

 A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe.  Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. 

A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül (lásd: torkos csütörtök).

A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg. A farsang német eredetű szó, mely magyar elnevezésként a 15. században tűnt fel. A farsang három utolsó napjához kapcsolódott a legtöbb szokás: farsangvasárnaphoz,farsang hétfőhöz és húshagyókeddhez.

Farsangi szokások

Mivel tehát nem egy kötött ünnepkörről van szó, hanem kimondottan hagyományok népenként és területenként eltérő együtteséről, ezért inkább beszélhetünk farsangi szokásokról, mint egy egységes ünnepről. A szokásaink egy része természetesen a mulatságokhoz, a karneváli rendhez tartozik: maszkos, álarcos, táncos eseményekről van szó, míg egy másik részük inkábba népi mágia részét képzi.

Bálok, táncmulatságok

A bál elnevezése latin-olasz eredetű, a (ballare táncolni) szóból ered. A bálak őse talán az a táncmulatság volt, melyet VI. Károly francia király menyegzője alkalmából rendeztek 1385-ben Amiens-ben, mikor feleségül vette Bajor Izabella hercegnőt.

A középkori mulatságokon merev ruhákban, szigorú szabályok szerint lejtették a táncokat. Medici Katalin vezette be például, hogy a nők könnyű, kivágott ruhában jelenhetnek csak meg, amelynek fontos kiegészítője volt az álarc. A díszruhákat évekig varrták-hímezték- gyöngyözték, méghozzá kézzel, hiszen a varrógépet akkor még nem találták fel.

Egészen a kisgyermekkortól kezdődően jelen van az életünkben a farsangi álarcos-táncos mulatság. Természetesen ennek is megvan a maga, régre nyúló eredete: már Mátyás korában tartottak itáliai mintára álarcos mulatságokat a farsangi időszakban, ami aztán elterjedt országszerte.

A karácsonyi időszak elmúltával, a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt, a telet záró időszakban sokfelé rendeztek bálokat, táncmulatságokat a falvakban, illetve a nagypolgárság és az arisztokrácia a városokban. Vidéken általában a kocsma vagy a fonó volt a színtere ezeknek az eseményeknek. A különféle szakmák, céhek báljai mellett megtalálhatók az asszonyok, sőt a gyermekek báljai is. Népszerűek voltak a batyusbálok, ezekre a résztvevők vitték az ételeket, jellemzően kalácsot, süteményt és általában baromfihúsból készült fogásokat. 

A farsangi báloknak mind a paraszti életben, mind pedig a városi nagypolgárság körében komoly hagyományai voltak. Magyarázata ennek, hogy az eladó lányokat illetve a házasulandó fiatalembereket ezeken az eseményeken vezették be úgymond a társaságba, tehát a párválasztásban, társasági életben volt fontos szerepük. A legtöbb lakodalmat is ebben az időszakban tartották faluhelyen.

Széles körben a 19. században terjedt el a bálozás. 1833-ig, a Hétválasztó Fejedelem nevű, előkelő vendégfogadó szolgált helyszínül a pesti polgárság összejöveteleinek.
A Budai Vigadó 1900-ban nyitotta meg kapuit. Az újkori bálak fénykora a XIX. század közepére, a XX. század elejére tehető. Ekkorra már minden szakma és társadalmi réteg megrendezte év elején a maga mulatságát. 

A bálozók az alkalomhoz illő báli ruhákat viseltek. A nők szoknyáját az abroncs merevítette. A legnépszerűbb táncok ekkoriban a cseh polka, a lengyel mazurka, a francia négyes és a csárdás voltak. 

A báli öltözék fontos tartozéka volt a táncrend. Fontos jelzésértéke volt, hogy a lány kit melyik táncra jegyzett be. Ha a lánynak nem volt kedvére való a fiatalember, nyugodtan elutasíthatta azzal, hogy betelt a táncrendje. A beígért táncot viszont azzal a fiúval kellett táncolni, akinek odaígérte. A fiatalembereknek kötelességük volt minden rokon és ismerős lányt felkérni.

A báli menü

A bálak jó hangulatához hozzátartozott a sokfogásos vacsora is. Az alap a hét fogásos menü volt, de nem ritkán ez 14 fogásig is felkúszhatott. A menüsor hidegtálakkal indult, majd következtek a levesek, malacsült és vadételek, szárnyasok, halak. A menüt édességek zárták: rétesek, torták, teasütemények, és az elmaradhatatlan farsangi fánk.

A báli illem 

A báli illem alapja, hogy táncolni minden lánynak és fiatalembernek tudnia kellett. A jó táncos szívesen látott vendég volt minden estélyen. A bálba a lányok anyjukkal vagy gardedámmal mehettek.
A bálokon kilenc-tíz óra körül volt szokás megjelenni. A vacsora általában az első táncos kör lezárulása után, éjfél tájékán következett.
Sem a férfiaknak, sem a nőknek nem illett kesztyű nélkül táncolni. Egy-egy forduló után mindkét fél apró meghajlással köszönte meg a táncot, és a fiatalemberek visszavezették a lányt az anyához.

Egy másik közkedvelt jelmezbál a „maszkabál" volt. A farsang idején általánosan redoute-nak nevezték azt a helyet, ahol jelmezbe öltözve a nemesek, a polgárok, összegyűltek, hogy táncoljanak, játszanak és szórakozzanak. Ez a jelmezbál Itáliából és Franciaországból származott. A jelmezruha megválasztása nem volt előírva, de arc előtt álarcot kellett tartani. 

Farsang az óvodákban, iskolákban
Magyarországon, a gyerekek nagy örömére szintén minden évben megrendezésre kerül a farsang, amikor különböző jelmezekbe öltöznek be a kicsik. Ilyenkor álltalában mindenki hoz süteményeket, üdítőt és táncos mulatság veszi kezdetét. Életre kel számtalan mese vagy filmhős, de ma már csak a képzelet szab határt, hogy milyen jelmezbe öltözeti szülő a gyermekét.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karnevált (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

A farsang utolsó napját jelölő húshagyó elnevezés a böjt, a böjti étkezés kezdetét jelenti.

A Farsang édes szimbóluma
A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak

Ez az egy szó tulajdonképpen két süteményt jelöl. Így nevezték a kelt tésztából készült édességet (a 18. században még ez a farsangi fánk) és a gyúrtat is. Az utóbbi megkülönböztetésére alakult ki a forgácsfánk kifejezés, és annak különböző tájnyelvi változatai. A Dél-Alföldön ez a csőröge, a palóc vidékeken a herőce. 

Noha a kétféle fánk tésztája különböző, sütésük gyakran együtt járt. Bár alapvetően a farsang végén készültek, egyéb jelentős alkalmakkor is az asztalra kerülhettek. Gyakran sült fánk Újévkor, lakodalmakban és a gyermekágyas asszony ellátására. A tészta zsírban való kisütése, az édesítésre használt cukor és lekvár maguktól értetődően kötődnek a farsangi gazdagság, tobzódás asszociációihoz.
Ünnepi szerepe mellett a fánk a farsangi köszöntők elhangzása utáni ajándékot is képviseli. A farsangolás során iskolás gyerekek kopogtattak sorra falujuk házainak ajtaján, és szerencsekívánságaikat verssel fejezték ki. Hálából a házigazdák a köszöntőkben is említett pampuskával kínálták őket.
A fánk rontáselhárító funkcióval is bír. A Szerémségben például vihar ellen sütötték, „hogy a szél ne vigye el a háztetőt”. A fánk megszárítása és porrá őrlése is a Délvidéken volt jellemző gyakorlat. A port félretették, és később beteg állatok takarmányába keverték, így igyekeztek elősegíteni gyógyulásukat.

2024-ban a farsangi időszak január 6-tól február 14-ig tart.