A május az egyik legszebb hónap: rügyeznek a fák, csiripelnek a madarak, a nyár és a sok D-vitamin szinte már az ajtónkon kopogtat. Nem csak ebben rejlik ám szépsége ennek a hónapnak. Számos ünnep és hagyomány is megemlítésre vár.
A munka ünnepe - Hogyan kezdődött?
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Nagy Feró már megénekelte, de tudjuk-e vajon, hogy honnan ered ez a szólás és mi köze a munka ünnepéhez?
Kevesen gondoltuk volna, de eme szlogen gyökerei egészen a brit ipari forradalomig vissza nyúlnak. Robert Owen gyártulajdonos 1817-ben fogalmazta meg a fenti sorokat, ezzel a 10 és 16 órás munkaidő 8 órára való csökkentését követelve. A tüntetések és a sztrájkok ellenére hamar befellegzett a mozgalomnak, hiszen szabályozás híján a gyárak kihasználták a helyzetet és csak olyan munkaerőt alkalmaztak, akik hajlandóak voltak akár 10 vagy 16 órában is dolgozni.
1847-ben végül a gyerekek és a nők munkaidejét 10 órában maximalizálták Nagy-Britanniában és gyarmatain. Majd 1856 április 21-én sztrájkba léptek az ausztráliai Melbourne városban dolgozó kőművesek és építőmunkások. A Melbourne-i Egyetemtől az ausztrál Parlamentig menetelve követelték a 8 órás munkaidő bevezetését a Ausztráliában. A terv sikerrel járt, az érintettek ugyanazért a bérért dolgozhattak rövidebb munkaidőben. Így a történelemben először érhetett el egy szervezett munkáscsoport ( ma már szakszervezet) sikert. Többek közt ez a jeles esemény is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma a május elsejét együtt tölthessük otthonainkban a családunkkal és ünnepelhessük a munka ünnepét.
Az ausztrálok példáján felbátorodva ugyan, de csak 30 évvel később május elsején a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek. 350 000 munkás tüntetett több napon át, amíg a negyedik napon május 4-én el nem szabadult a pokol. A helyi anarchista vezetők a Haymarket Square-re tiltakozó nagygyűlést hívtak össze, ekkor azonban a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a kivezényelt rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba. Összesen 11 ember vesztette életét.
1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonultak fel országszerte a nyolc órás munkaidő bevezetéséért, ahol az még nem történt meg, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért.
1891-ben május elsejét hivatalosan is a "munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé" nyilvánították.
1904-ben az amszterdami kongresszuson egy újabb felhívást adtak ki demonstrációra buzdítva május elsejei nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A további sztrájkok elkerülése érdekében elfogadták ezt és kihirdettek egy felszólítást is, melyben kijelentették, hogy "a Föld összes országában kötelező minden munkás-proletár szervezetnek május elsején felfüggeszteni a munkát mindenhol, ahol az a munkások testi épségének veszélyeztetése nélkül csak lehetséges"
Ezzel a döntéssel időről időre növekedtek a munkások jogi lehetőségei is, így a munkás ünnep szépen lassan nemzeti ünneppé nőtte ki magát bizonyos országokban. A lenti ábrán látható, hogyan kezelik a munkaünnepét a világ különböző pontjain.Az Egyesült Államokban már 1894 óta nemzeti ünnep a munka ünnepe, Franciaországban 1919 óta, Svédországban 1939 és Brazíliában 1924 óta.
E nemes ünnepen nem egyszer nyomot hagyott már az idő vasfoga. Az idő telt, vezetők és politikusok jöttek-mentek, diktatúra és demokrácia váltotta egymást, így a május 1 sem maradhatott mindig május egy.
Németországban Hitler 1933-ban hatalomra jutva fizetett nemzeti ünneppé nyilvánította május elsejét.
Spanyolországban, ahol május elseje 1931-től nemzeti ünnep volt, a Franco-diktatúra idején a munka ünnepéről való megemlékezés előbb a tiltott, később a megtűrt kategóriába esett. A hetvenes évektől lehetett újra szabadon ünnepelni május elsején.
Olaszországban a Mussolini-korszakban eltörölték a munka ünnepét, így csak 1945-től lehetett ismét megemlékezni május elsejéről.
A kommunista rendszerek (ahol központi szerepet játszott a dolgozó nép) kiemelt ünnepként kezelték május elsejét
Magyarországon 1946 óta nemzeti ünnep május elseje. A rendszerváltás után a munkavállalók napjának "a munka ünnepe" lett az elnevezése. Magyarországon jelenleg is hivatalos ünnep ez a nap.
1955-ben a római katolikus egyház is csatlakozott a világ dolgozóihoz, amikor XII. Piusz pápa május 1-jét Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította, és így május 1. katolikus ünnep is lett. Korábban a szent előtt márciusban tisztelegtek. Munkás Szent József az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok védőszentje.
Fotók: Fortepan Győri május elsején készültek