Szent Márton
Pannonhalmi Főapátság ablaka, ahogy id. Stornó Ferenc megálmodta
Élete
Hazánk területén született a Kr. utáni 316-os vagy 317-es évben a középkor egyik legjelesebb, legfényesebb katonaszentje, Krisztus katonája. Márton (317-397) a lovagkor példaképe, a trubadúrkor hősi eszménye, Szent Istvántól kezdve a Boldogasszony mellett hazánk társpatrónusa. Ő volt az első, aki nem vértanúként, hanem hitvalló életéért lett szent. Névünnepe, november 11-e hajdan az advent, az egyházi év kezdete volt. Sulpicius Severus életrajzában már 401-től a pannóniai Sabariát jelöli meg a szent szülőhelyeként, s a középkorban ezt az elnevezést másodlagosan Pannonhalmára értették. A Szent Márton domb valaha pannon naptiszteleti hely lehetett, s csak a keresztény papság működése alkalmával kapta a fenti nevet. Pannonhalmát - a szent születési helyére utalva - 1823-ig Szentmártonnak, illetve Szent Márton hegyének nevezték.
Kontuly Béla nagyméretű festményén Szent Márton élete a Brenner János Kollégiumban, a korábbi papi szeminárium épületében
Szent Márton Franciaországnak is védőszentje, mert ebben az országban szolgálta az egyházat. Ő alapította például a Marmoutier bencés apátságot is. Az itteni középkori legenda előadásában Márton hun, illetőleg magyar királyok sarjadéka, sőt egyenesen magyar király. Király Ilona 1929-ben könyvet ad ki a következő címmel: „Szent Márton magyar király legendája”. Eckhardt Sándor szerint Kézait a pannóniai hun történet megírásában Márton alakja is ihlette.
Védőszentként tisztelték többek között a koldusok, a katonák (gyalogosok és lovasok egyaránt), a ló- és lúdtartók, a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok, segítségét kérték gyermekbetegségekben és orbánc vagy gennyes betegségek esetén.
Gyermekként Ticiumban (ma Pávia) nevelkedett. Szülei akarata ellenére elhatározta, hogy keresztény lesz és remeteként éli le életét. A püspök a 12 éves Mártont hittanulóvá, katekumenné avatta.
El Greco: Szent Márton és a koldus
15 évesen apja akaratára - hogy eltérítsék az egyháztól - belépett a hadseregbe. Fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. Szolgálati éveiben magatartása példamutató volt, méltó egy katekumenhez. A feljegyzések kiemelik segítőkészségét, jóindulatát. Katonaként kivívta társai megbecsülését.
Légiója a franciaországi Amiensben szolgált. Az itt töltött évek egyik, még megkeresztelkedése előtt történt eseményéről minden életrajzírója megemlékezik. Kemény tél volt, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajtalévő ruhadarabok maradtak meg. Egy este nélkülöző koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban és így szólt: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe.”
339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. 341-ben, mielőtt barbárok támadtak Galliára, meghallotta a Seregek Urának hívását. Elbocsátási kérelmét a császár - aki személyesen biztatta katonáit és megajándékozta őket - gyávaságnak bélyegezte. Márton nem akarta elfogadni az ajándékot: eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni, volt a válasza. A császár a csatától való félelemmel vádolta meg Mártont, aki a méltatlan vádat visszautasította. „Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé és Jézus nevében a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen. Erre őrizetbe vették, hogy másnap fegyvertelenül kiszolgáltathassák a barbároknak. Az ütközetre végül nem került sor, mert a frank uralkodó békét kért a császártól. Az ellenség békeajánlata a császárnak is meglepetést okozott. Nem kétséges, hogy a szent férfiú erényeinek volt köszönhető ez a vér nélküli győzelem.
Márton kilépett a seregből, és Poitiers-be ment. Felkereste a szentéletű Hilárius püspököt és felajánlotta neki szolgálatát. Hilárius kitűnő segítséget kapott Márton személyében, akit hamarosan diakónussá akart szentelni. Márton azonban alázatosságból méltatlannak tartotta magát erre a tisztségre. Az egyházi rangfokozatok legalsó lépcsőjén kezdte szolgálatát és csak később vette fel a diakonátust a poitiers-i püspök kezéből.
Nem maradt sokáig Poitiers-ben. Álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza és Pannóniában hirdesse Krisztus igazságát. Szülei Itáliából már korábban visszatértek Savariába. 355-ben visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett. Édesanyját is a keresztény hitre vezette és megkeresztelte. A hagyomány szerint az egykor a szombathelyi Domonkos templom előtt álló kút vizével keresztelte meg.
Simone Martini freskóján kilép a hadseregből, mondván: 'Krisztus katonája vagyok, így nem harcolhatok!'
A 4. században megerősödött az ariánus mozgalom elűzte Mártont Savariából. Ismét Itáliába távozott, de hamarosan Milánóból is elűzték. 360-ban visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Megalapította az első európai szerzetes kolostort. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, végül 397. november 8-án elhunyt. 3 nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek.
Márton élete legfőbb céljának a keresztény hit terjesztését tartotta. Sokat utazott, térítette a pogányokat, megszervezte a hitközségeket. Egyházközségeket létesített, amelyek később vallási központokká váltak. A megtérített vidékekre elküldte tanítványait, hogy folytassák a keresztény hit megszilárdítását.
Márton csodái
Életét csodák kísérték. Isten így nyilvánította ki, hogy Márton az ő kiválasztottja. Első csodája Galliában a ligugéi kolostorban történt, ahol buzgó imával feltámasztott egy meg nem keresztelt hittanulót. Másik halott feltámasztását is feljegyezték a krónikák. Lupicinusnak, egy jómódú polgárnak fiatal rabszolgáját támasztotta fel imájával.
Szent Márton megkereszteli édesanyját
Tours városának püspöke
Apostoli buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték. Hilárius püspök, akit az egyház később szentté avatott, 368-ban meghalt. Utódául a poitiers-i püspöki székbe Pascentius került. Három év múlva, 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. A püspöki hivatalt alázatossággal viselte, bár megválasztása ellen tiltakozott. Csellel hívták el szerzetesi közösségéből és szinte az egész Tours óhajára került a püspökség élére. Püspökként is egyszerű életmódot folytatott.
A 4. század végén a Római Birodalom hatalma meggyengült és az erős barbár támadások ellen már nem tudott kellő védelmet biztosítani. Belső ellentmondások is gyengítették a birodalom erejét. A félelemtől rettegő és megélhetéséért küzdő lakosság az Egyházban látta megmentőjét, tőle várta sorsának jobbulását. Nagy tiszteletnek örvendtek az egyház püspökei, híveik atyjuknak tekintették őket.
Márton szerénysége, egyszerűsége és az általa véghez vitt csodák következtében különös tiszteletnek örvendett. Az új toursi püspök székhelyén is a régi csendes életmódot kívánta folytatni. Eredménytelenül. Ezért elhagyta székvárosát és Marmoutierben telepedett le, ahová csakhamar több fiatal szerzetes követte.
Dorffmaister István festményén a szombathelyi székesegyházban
Hittérítő tevékenysége
Márton új helyén folytatta hittérítő munkáját, járta a falvakat, lerombolta a pogány bálványokat, helyükön templomot épített. Sorra alapította a kolostorokat, amelyeknek tagjai szintén a kereszténység terjesztésén munkálkodtak. A kitartó apostoli munka eredményeként Márton püspök elérte, hogy a toursi egyházmegye területén egyetlen pogány falu sem akadt. Az egyes falvak lakóit felkeresték és megtérítették őket. Az isteni Gondviselés csodák tételével segítette őt munkájában. Ilyen volt az amboisei pogány templom lerombolása. A kőből épített templom lerombolását az ezzel megbízott pap nem tudta végrehajtani. Márton püspök egész éjszaka imádkozott, hogy a pogányságnak ez a szimbóluma megsemmisüljön. Kérése meghallgatásra talált, a vihar reggelre ledöntötte a templomot. Máskor egy pogány isten szobra dőlt le közbenjárására.
A pogány szentélyek helyén emelt templomokat egy-egy keresztény szent pártfogása alá helyezte, akiknek tiszteletét meghonosította és elterjesztette. Így lett Márton püspök Gallia apostola.
Lelkipásztori munkája nem szorítkozott csupán egyházmegyéje területére. Térített az angersi és lemansi egyházmegyékben is. Emlékét a mai napig őrzik. Számos helység viseli nevét. Járt Normandiában, Picardiában és Flandriában is. Az írott források megtörtént tényként említik, hogy térítő útja során Chartres környékén meggyógyított egy 12 éves néma leányt. Trierben is járt, átutazott Párizson, ahol ölelésével egy bélpoklost tisztított meg. Sens vidékén pedig imájával elhárította a jégesőt. Látogatásánakegyik vidéke Burgundia volt.
Dél-Galliában kevesebb helyen járt, de ismert, hogy részt vett a bordeauxi zsinaton és Vienneben is időzött. Itt gyógyította meg Paulinusnak, a későbbi nolai püspöknek a szemét.
Szent Márton és a koldus ábrázolása üvegablakon, Budapest, Iparművészeti Múzeum
Imájával meggyógyította Lycontius birodalmi helytartó ragályos betegségben szenvedő családtagjait. A helytartó hálából felajánlott adományát sem saját céljára, sem kolostora részére nem fogadta el. Erre Lycontius az összeget rabok kiváltására utalta. Rabokat engedett el Márton imájára Avitianus, az egyik galliai provincia zsarnok helytartója is. Istentől álmában kapott intésre kegyelmezett meg a halálra ítélt foglyoknak.
A püspök eljutott a császár udvarába is. I. Valentinianus nem akarta fogadni, megtiltotta, hogy színe elé bocsássák. Márton a tilalom ellenére is bejutott a palotába. A császár trónjából lángok csaptak ki, mire az uralkodó felugrott, a főpap elé sietett és kérését teljesítette.
Szent Márton halála és temetése
Csodák sora kísérte Márton püspök működését: betegek gyógyítása, halottak feltámasztása, ördögtől megszállottak megszabadítása volt a bizonyítéka az ő isteni kiválasztottságának. Fáradhatatlanul dolgozott a hit terjesztésén még idős korában is. Nyolcvan éves elmúlt, de még járta a vidéket, látogatta az egyházközségeket. Munkája mellett készült a nagy útra, várta halála közeledését. Nem a kedves marmoutieri kolostorában érte a halál, hanem vidéki munkája során Candesben, ahová az egyházközségben jelentkező viták elsimítására utazott. Visszatérése előtt gyengének érezte magát, tudta, hogy el kell hagynia szerzetestársait. Több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén. Nem engedte, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Szép imával búcsúzott el az őt körülállóktól. Halála óráján így imádkozott Istenhez: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” Az Úr azonban szólította és magához hívta egy vasárnapi napon, 397. november 8-án. Halálhíre futótűzként terjedt el, Gallia-szerte hatalmas részvétet váltva ki. Néhány nap alatt nagy tömeg gyűlt össze Candesban. Holttestét több város is magának követelte. Poitiers és Tours egyaránt azon volt, hogy náluk helyezzék nyugalomra a püspököt. A holttestet vigyázva őrizték. A toursiak az őröket kijátszották, és az ablakon kiemelték Márton földi maradványait. A Loire folyón csónakban vitték székvárosába, Toursba.
A Tours-i bazilika közepén van a sírja, melyhez számtalan csodás gyógyulás kötődik.
A város előtti keresztény temetőben temették el november 11-én. Temetésére közel 2000 szerzetes érkezett Toursba és hatalmas tömeg vett búcsút püspökétől, akit évtizedek alatt szívébe zárt. Sírja fölé tanítványa, Brictius kápolnát emeltetett.
Kultusza
Kultusza hazánkban is nagyon hamar megkezdődött. Tiszteletét maga Szent István is felkarolta, hadba is Márton zászlaja alatt vonult. A szent király álmában az országra törő besenyő hadakat látva, így kiáltott föl: „távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok." Nem csoda, ha Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett.
Hermája
Születésének egyik feltételezett helyén az ő tiszteletére épült Magyarország első tanító fellegvára, a pannonhalmi bencés apátság, melyet évszázadokon át Szentmártonhegyi apátság néven emlegettek.
A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette és három napos előkészülettel is hangsúlyozta. A helyi kultusz hatására II. Ferdinánd Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól minden időkre felmentette, de egyben kötelezte is, hogy Márton ünnepén gondoskodjanak a szegényekről.
A fehérvári Márton templomban, a haza társpatrónusának egyházban tették le középkori királyaink megkoronáztatásuk után az esküt; II Ulászló ennek a tornyában végezte el a „napvágás”-t.
Hazánkban nincs szent, aki templomával több városunknak, falunknak lett volna névadója - mint Márton. Legkorábbi Márton templomaink térképe lényegében az Árpád-kori magyar ökumenét tárja elénk, peremei az akkori magyar nyelvhatárt is jelzik. Velemér középkori templomában is látható Szent Márton freskótöredék. A pozsonyi székesegyháznak magyar ruhás Márton-szobra van csakúgy, mint Tiszapüspöki barokk templomának; de számos barokk templomunk oltárképén láthatjuk még főúri magyar öltözetben.
A legenda szerint szülőháza fölé épült az a templom, melynek mellékkápolnájában a következő felirat olvasható: „Hic natus est sanctus Martinus”, vagyis „Itt született Szent Márton”.
A Márton-nap a 14. századi krónikákban a gazdasági év kiemelkedő zárónapjaként is szerepel: a tisztújítás, fizetés, jobbágytartozás lerovásának napja volt. Az egyházi esztendő hagyományai szerint Márton napja az ún. kisfarsang idejére esik. Kisfarsang hagyományosan a lakodalmak, pásztorünnepek, névnapok és bálok ideje volt, s ekkor került sor a szüret, a kukoricafosztás utáni mulatságokra is. 1171-ből származik az első írásos beszámoló a Márton-napi liba-lakomáról. „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” - tartották. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Szent Márton napjára általában megforr az újbor is. „A bornak Szent Márton a bírája” - tartja a mondás. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget vesznek magukba. E szokások gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át. Ez az időszak Katalin-nappal (november 25.) zárult le.
Szent Márton király névünnepével minden esztendőben az Égi Király születésének előhírnöke volt, s maradt hagyományőrző vidékeinken. Ő a jószágok egyik fontos patrónusa. Az érsekújvári kódex tudósításában fölemelt kezével őrjöngő tehenet fékez meg.
„Szent Márton vesszejének egyenesen varázserőt” tulajdonítottak: ezt a pásztorok adták az állataikat legelőn hizlaló gazdáknak, akik az ajándékba kapott köteggel megveregették jószágaikat, bízva abban, hogy jó lesz a következő évi szaporulat. A hit szerint, ahány ága volt a vesszőnek, annyi malaca lesz a kocadisznónak. A répcevidékiek emlékezetében úgy él, hogy disznóvész idején az egyik pásztor Mártonhoz fordult segítségért. Álmában a szent püspök gonoszűző fehér nyírfaágat adott neki, hogy vesszőzze vele végig a beteg jószágokat, s azok meggyógyulnak.
Ehhez a naphoz munkatilalmak is kapcsolódtak: egyes területeken elterjedt babona szerint Márton-napkor nem szabad mosni, teregetni, mert elpusztul a jószág.
Mint minden jeles naphoz, Márton napjához is kapcsolódnak időjárásjósló praktikák és megfigyelések. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Máshol így mondták: „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél" - mondja a rigmus.
