Győr bombázása

1944.04.13.  11 óra 17 perc 

Néhányszor volt szerencsém beszélgetni olyanokkal, akik átélték a II. világháborút, s vissza-visszatérő motívum volt a bombázások témája, főleg itt Győr környékén. Többen is mind a mai napig állítják, hogy bármennyire is borzalmas volt a szovjet megszállás március végén, mégis számukra a legnagyobb félelmet az jelentette, mikor amerikai bombázók százai sötétítették el az égboltot, és szabályos oszlopokba rendeződve elzúgtak a térség falvai felett, hogy terhüket Győrre vagy más iparvárosra dobják. 

Ráadásul a bombázókat védő vadászgépek szintén halálos veszélyt jelentettek, hiszen mélyrepülésben gyakran végiggéppuskázták a magyar falvakat, ha ott mozgást láttak. Koroncón például egy kislányt öltek meg ilyen módon. Nem véletlen tehát, hogyha amerikai gépet lőttek le, az ejtőernyővel kiugrott pilótákat többször is a csendőröknek kellett megvédeniük a falusiak bosszújától. Bizony, az amerikai és brit pilóták sem voltak mind éppen grállovagok... 

Bár a magyar és német vadászgépek (kiemelendő a 101. "Puma" vadászrepülő ezred) elszántan küzdöttek városaink megvédéséért, a matematika lassan győzedelmeskedett a hősiesség felett. A március 19-i német megszállást követően - de nem annak okán! - megindult a bombázóhadjárat Magyarország nagyvárosai és közlekedési csomópontjai ellen. Győr városát április 13-án érte az első és egyben legnagyobb véráldozatot követelő légitámadás. 

1944. április 13-án, csütörtökön 11 óra 17 perckor megszólaltak Győr légvédelmi szirénái, s a hamarosan már mindenki számára hallható motorzúgás, majd légvédelmi ágyútűz jelezte, hogy ezúttal szó sincs gyakorlatról. A dél-olaszországi támaszpontokról felszálló 533 amerikai repülőgép ezen a napon Budapest és Győr repülőgépgyárainak elpusztítására kapott utasítást. Ennek megfelelően az amerikai 15. légi hadsereg Bari és Foggia térségéből induló 80 B-17-es "Repülő erőd" és B-24-es "Liberator" vadásztámogatással a Dunántúl legfontosabb ipari városa felé indult. A támadás elsődlegesen ipari létesítményeket, másodlagosan közlekedési objektumokat vett célba, de ez óhatatlanul sok civil áldozattal is járt, hiszen a korabeli technikával, szőnyegbombázással, ha akartak, sem lehetett volna precíziós támadást végrehajtani. A gépek három hullámban szórták meg a várost repeszromboló- és gyújtóbombákkal. 

Déli 12 órakor nagy robajjal földet értek az első bombák, amelyek főként az ipartelepeket és Révfalut érték, bár a belvárosra is esett belőlük. A munkások, civilek a riadó hallatán kifutottak az üzemekből, le az óvóhelyekre. Akik nem érhettek biztos fedezékbe, a Duna mentén lévő gátak mögött kerestek menedéket. Több esetben azonban amerikai vadászgépek géppuskázták a menekülőket. A polgármesteri jelentés szerint a városra aznap 386 db. 250 kg-os, 580 db. 50 kg-os és 2000 darab 10 kg-os bomba esett. Különböző tanulmányok más-más adatokat vonultatnak fel, de mintegy 5-600 volt a halottak, míg ennek kétszeres a sebesültek száma. A viszonylag mérsékelt veszteség a légvédelmisek gyors reagálásának és a korábbi gyakorlatoknak volt köszönhető. A mentés és a károk helyreállítása délután 1 óra felé fegyelmezetten megindult, amint elhallgattak a légiriadót jelző szirénák. 

A győri Magyar Waggon- és Gépgyárat súlyos károk érték (a képeken), ám ennek ellenére novemberig folytatta az üzem a Messerschmitt Bf 109 vadászgépek gyártását. A gyár repülőterére több száz repeszbomba hullott, melyek hat ME-109-es vadászgépet pusztítottak el. Jelentős károkat okozott a légitámadás az épületekben is. Leégett a gyárvárosi és súlyosan megsérült a révfalui templom. A vagongyár 80 százalékos, a szeszgyár Budai úti telepe százszázalékos, a gázművek 90 százalékos, a vegyiművek százszázalékos, a Cardo Bútorgyár telepe 60 százalékos kárt szenvedett. Az első számú célpontban, a vagongyárban 214-en haltak meg, 158-an megsebesültek, eltűntek negyvenen. Egy ott dolgozó visszaemlékezése szerint a lebombázott öntödében valakit csak az 56-os méretű bakancsa alapján tudtak azonosítani. Ilyen hatalmas termetű munkás több nem dolgozott ott. A támadók sem úszták meg veszteség nélkül, a légvédelem legalább egy Liberatort leszedett. 

Az április 13-i légitámadásban 532-en haltak meg, sebesülés miatt 1132-en szorultak kórházi kezelésre. A kórházra hullott bombától halt meg Szebalda nővér, a hős apáca is, aki a testével védte a keresztelőre vitt kisbabát és keresztanyját, róla a Kisalföld is írt. Az 1944. november 17-i bombázáskor találatot kapott az egyetem jogi kara helyén álló Torkos-kastély is, boltíves pincéjében 61-en haltak és 12-en sebesültek meg az oda menekülők közül. A bombázás okozta pánik és félelem hatására ezrek hagyták el a várost.

Az áldozatokat nagyrészt április 15-én, szombaton helyezték örök nyugalomra a város temetőiben ökumenikus módon, ahol Kászonyi Richárd főispán mellett jelen volt a polgármester, Koller Jenő és a megyéspüspök Apor Vilmos is. A honvédséget Szombathelyi Pál vezérőrnagy képviselte. 

Győr ezt követően még 23 kisebb-nagyobb intenzitású légitámadást szenvedett el, míg elérkezett a városra a fegyvernyugvás. 1945. március végére 263 elpusztult, 809 súlyosan megrongálódott, valamint 4236 megsérült lakóház (a lakóházak 75%-a) és az ipari épületek még nagyobb arányú pusztulása jelezte a kiállt szenvedés nagyságát.  A szövetségesek légitámadási országosan mintegy 20 ezer magyar civilt öltek meg. Az amerikai-brit bombázások magyarországi volumene ugyan nem érte el a Németországot sújtó csapássorozatét, de óriási károkat okozott, miközben tényleges katonai haszna erősen megkérdőjelezhető volt. 

Fotók: Dobos Vilmos felvételei (Ltsz. XJM F. 16428, 16485, 16493, 16535, 16669)
Horváth GáborGyőri szalon