Győr román megszállása

Perger Gyula írása

Győr 1919. évi  másfél hónapos román megszállása napjainkig fehér folt a város történeti emlékezetében. A városvezetésnek is köszönhetően a megszállás ideje alatt a polgári lakosságot jelentősebb atrocitások nem érték, elsősorban a fegyveres testületek tagjait, a hivatásos katonaságot korlátozták jogaikban. 

A békés felszín alatt ugyanakkor példátlan „gazdasági bűncselekmény” történt. A román hadsereg elsősorban a hadi- és állami üzemeket fosztogatta. Ennek esett áldozatul Közép-Európa legmodernebb ágyúgyára, az ötezer embert foglalkoztató Győri Ágyúgyár Rt. A város legnagyobb üzemét az utolsó szögig leszerelték, bevagonírozták és Romániába szállították.

 A magyarországi ipari vállalatok közül a Győri Ágyúgyár szenvedte el a legnagyobb károkat. 

1919 ugusztusának első napjai­ban Győrött is megkezdődött a Tanácsköztársaság intézményei­nek felszámolása és a régi közigazgatási apparátus visszatérése. Farkas Mátyás polgármester – akit 1919. április 22-én lemondattak tisztségéről, majd internáltak – augusztus 6-án visszavette hivatalát. A régi-új polgármester legfontosabb feladatának a közigaz­gatás zavartalan működésének megteremtését és a város élelmezésének biztosítását tekintette, ezért már augusztus 7-én tanácskozott a vezető tisztviselőkkel a hivatali szervezet minél gyorsabb újjászervezéséről és működőképessé tételéről. Egyik első intézkedésként visszahelyezték a kórház élére dr. Petz Lajos tiszti főorvost.

Augusztus 8-án Farkas a hivatalát ismét elfoglaló Németh Miklóssal, Győr vármegye alispánjával találkozott, és megegyeztek abban, hogy a közélel­mezés hivatala továbbra is a város és a vármegye közös irányítása alatt marad, biztosítva ezzel a város minél jobb élelmezését. Még ugyanezen a napon visszaállították Győrben a szabad kereskedelmet és a szabad piacot, szabá­lyozták az üzletek és szórakozóhelyek nyitvatartási rendjét, és megkezdte működését a Győri Törvényszék. Akár a boldog békeidőkben, ismét összeült az Ipartestület, megkezdődött a színház átalakítása, s vetíteni kezdett az Apolló Filmszínház.

A közrend és a nyugalom megszilárdulását segítette, hogy augusztus 11-én Győrbe érkezett az esztergomi székely dandár nagy része, amelyet a vadász­laktanyában helyeztek el. Belügymi­niszteri felhatalmazással dr. Szauter Fe­rencet városi főkapitánnyá, a magyar kormány 812/21. számú rendelete alapján pedig – a nemzetgyűlés összehívásáig – Klempa Kálmán ezredest nevezték ki Győr város és vármegye katonai parancsnokává. A városszerte ismert – és a győri Károly-bakák parancsnokaként tisztelt – Klempa kiáltványában nemzeti megbékélésre szólított fel. Mint írta, nem fogja tűrni, hogy a vörösterrort fehérterror váltsa fel.

Megszállás köszöntő beszédekkel

Bár a román csapatok augusztus 13-án megszállták Székesfehérvárt, Győr lakossága ebből még semmit nem érzett. Egy hét múlva azonban már egyre több jel mutatott arra, hogy Győr is Székesfehérvár és Tatabánya sorsára juthat. Augusztus 18-án délelőtt arról értesült a városvezetés, hogy a román csapatokat szállító szerelvény már menetkész állapotban a Keleti pályaudvaron tartózkodik, s az esti órákban Győrbe érkezik. A Dunántúli Hírlap rövid híradásban tudósított erről:

„Ma este fél 8 órakor a román megszálló csapatok vonaton Győrszentivánra érkeztek. Rögtön egy lovasszázadot küldtek be a városba, mely a városháza előtt állt meg. Minthogy a város lakossága teljes nyugalommal fogadta a megszállást, a lovasszázad visszavonult Győrszentiván­ra. […] Aro­mán megszálló csapatok az éjszaka folyamán vonulnak be Szent­ivánról Győrbe. A gyalogság a szabadhegyi vadászlaktanyában, részben pedig a városban lévő kaszárnyák valamelyikében, valószínűleg a Frigyes laktanyában nyer el­helyezést. A tüzérség, a trén és a lo­vasság a szabadhegyi huszárlaktanyában nyer elhelyezést. A parancsnokság a vár­megye­házán székel. A megszálló csapatok parancsnoka egyébként kijelentette, hogy a város és vármegye belügyeibe, a közigazgatás menetébe beavatkozni egyáltalán nem akar, azonban feltétlen rendet és nyugalmat követel.”  

A Győri Hírlap és a Győri Újság arról is beszámolt, hogy amikor a galații hetedik román királyi vadászezred egy zászlóalja Győrszentivánra érkezett, Németh Miklós alispán és Farkas Mátyás polgármester fogadta őket. A polgármester francia nyelvű beszédében együttműködési készségéről biztosította a románokat:  

„Városom nevében jöttem ide, hogy üdvözöljem, és barátságos indulattal köszöntsem a román királyi csapatokat és annak vezetőit. Biztosíthatom alezredes urat, hogy a város közönsége nyugodt érzületű és higgadtságát meg fogja őrizni, a kiadott rendeleteket szabályszerűen végre fogja hajtani. Bátorkodom kérni, hogy rendeleteit a polgármesterrel egyetértőleg szíveskedjen kiadni.”  

Corijescu ezredes, a román királyi csapatok parancsnoka válaszában megköszönte a fogadtatást, és jóindulatáról biztosította a polgármestert. A rövid beszédek után a románok egy lovasszázadot küldtek a városba a beszállásolás előkészítésére és megszervezésére. A különítmény este nyolc órakor érkezett a városháza elé. A Vilmos császár úton és a vasút környékén többezres, fegyelmezett és nyugodt, inkább kíváncsi és érdeklődő tömeg várta őket. Az előőrsöt az este, illetve az éjszaka folyamán a többi román egység is követte.  

Először a tisztikar érkezett Győrbe, amelynek tagjait a Royal Szálló első emeletén helyezték el. Corijescu ezredes itt fogadta este kilenc után az al­ispánt és a polgármestert, s megtar­tották első hivatalos megbeszélésüket. Aromán parancsnok a megszálló csapatok legfontosabb feladatának a rend és közbiztonság megteremtését tartotta. Megegyeztek abban, hogy a vitás kérdésekben hárman együtt döntenek, s a közigazgatással kapcsolatos teendőket továbbra is a polgármester intézi. Farkas Mátyás polgármester augusztus 19-én Győr város közönségéhez intézett kérelmében igyekezett megnyugtatni a város lakosságát, illetve megindokolni a román megszállást:  

„A fegyverszüneti megállapodások alapján városunkat román királyi csapatok megszállották. A megszálló csapatok parancsnokának kijelentése szerint a megszállás egyedüli célja a közrend és a nyugalom helyreállítása és biztosítása. Nincs ok sem aggodalomra, sem nyugtalanságra! Szenvedjük el méltósággal a megmásíthatatlan tények okozta fájdalmat szíveinkben, s törekedjünk fegyelmezett magatartással mindent távol tartani, ami a barátságos megértést veszélyeztetné; segítsen mindenki a rend helyreállítására irányuló munkában! Ezzel adjuk bizonyságát annak, hogy a magyar a világ művelt társadalmába beilleszkedő és arra joggal igényt tartó nemzet.”  

Farkas feltehetően nem tudta, hogy semmiféle fegyverszüneti megállapodás nem engedélyezte a románoknak Győr megszállását, s önhatalmúlag, az antant engedélye nélkül tették azt.

A megszállás hétköznapjai

Kezdetben a románok barátságosan viselkedtek, a város pedig próbálta élni normális életét. Nyugalom volt, az emberek fegyelmezetten vették tudomásul a megszállók jelenlétét. Augusztus 20-án megtartották a székesegyházban a szokásos Szent István-napi megemlékezést is, amelyen Fetser Antal megyéspüspök és dr. Giesswein Sándor a nemzeti összefogás fontosságát hirdette az ország nehéz helyzetében. Augusz­tus 22-én a sajtó útján a polgármester ismét kérelemmel fordult a város közönségéhez, hogy „komoly méltósággal viselkedjék a román megszállás tartama alatt”.

Az első napokban a megszállók jelenlétét csak abból lehetett észrevenni, hogy augusztus 20-tól a győri vonatokon egy román és egy magyar tiszt vizsgálta át az utasok igazolványát. Az érvényes igazolvánnyal rendelkező polgárok szabad mozgását nem akadályozták, és igazolványt is a győri rendőrségtől kellett beszerezni, nem a románoktól. Augusztus végén, szeptember elején egyre több civil szervezet újította fel működését, ismét vásárt tartottak a városban, a vagongyári pályán pedig az ETO labdarúgó-csapata meccset játszott. A románok ahhoz is hozzájárultak, hogy szeptember közepén megkezdődjön a tanítás a győri iskolákban. 

Hamarosan jelentkeztek az első korlátozó intézkedések. Augusztus 25-én rendeletet adtak ki a fegyverek kötelező beszolgáltatásáról: ennek értelmében 24 órán belül mindenkinek be kellett szolgáltatnia a birtokában lévő fegyvert, ha nem rendelkezik engedéllyel, és aki ennek nem tesz eleget, haditörvényszék elé állítják. Szeptember 1-jén pedig a román katonai térparancsnokság által kiadott rendelet minden magyar tisztet hadifogollyá nyilvánított, és előírta számukra, hogy hetente egyszer jelentkezniük kell a román parancsnokságon. Egyenruhát és fegyvert (kard, bajonett, revolver és 20 töltény) csak azok a csendőrök és a rendőrök viselhetnek, akik a román katonai térparancsnokságtól kapnak igazolványt.

A románok mindvégig nagy ellenszenvvel tekintettek a magyar tisztekre, és igyekeztek mindenben korlátozni a tevékenységüket. Szeptember 11-én Klempa Kálmán városparancsnok ellen intéztek támadást. Kémkedéssel, valamint azzal vádolták az ezredest, hogy nyugat-magyarországi hadsereget szervez a románok kiszorítására a Dunántúlról. Klempa hirdetményben cáfolta a vádakat, azokat kommunista rágalmaknak nevezte, de a románok számára az eset ürügyet szolgáltatott arra, hogy további korlátozásokat vezessenek be a magyar tisztekkel szemben. Szeptember 18-án Caian őrnagy, térparancsnok kiadta 3. számú hirdetményét, melyet szeptember 19-én kifüggesztettek a vármegyei székház hirdetőtáblájára, s az alispán utasította a községeket is, hogy falragaszok útján közhírré tegyék. E rendelet – amelyben megtiltották az egyenruha viselését, illetve a fegyvertartást – szinte minimálisra korlátozta a magyar tisztek mozgásterét. A románok a fegyveres ellenállásnak még a csíráját is igyekeztek elfojtani, bár nem fenyegette őket semmilyen támadás.

Az ipari termelés megbénítása

A Gyáriparosok Országos Szövetségének helyi szervezete már augusztus 22-én kétségbeesett hangvételű kérvényt intézett a kereskedelmi miniszterhez a győri gyárak, üzemek megszállásával kapcsolatban:  

„Van szerencsénk bejelenteni, hogy Győr városának a román királyi csapatok által történt megszállása alkalmával egyúttal az itt lévő gyárak legnagyobb része még külön is meg lett szállva. A megszálló csapatok parancsnoksága akként intézkedett, hogy a gyárak gyártmányait és nyersanyag készleteit lefoglaltnak jelentette ki és egyúttal a gyár vezetőségeket utasította az üzemek folytatására.

 Ezen intézkedések azonban teljesen lehetetlen helyzetbe hozták a győri gyáripart, mely magántulajdont képez. Ugyanis a magángyárak nem folytathatják az üzemet addig egyrészt, míg azon kérdés hivatalosan eldöntve nincsen, hogy jogos-e a román parancsnokság ama intézkedése, hogy a magángyárak gyártmányait lefoglalta és másrészt a szükséges üzemtőke hiányában is lehetetlen az üzem folytatása.

Sajnos köztudomású tény az, hogy a tanácsköztársasági rendszer alatt még az anyagilag is legjobban megalapozott gyárak üzemtőkéje nemcsak hogy teljesen fel lett emésztve, hanem majdnem minden gyár anyagilag tönkretétetett, tehát nem akadt sem bank, sem egyéb hitelező, aki az üzem folytatásához szükséges tőkéket rendelkezésre bocsátaná, különösen akkor, ha az újabb hitellel gyártott gyártmányok felett nem az illető esetleges egyéni hitelt érdemlő gyár, hanem a román parancsnokság rendelkezik.

 Ily körülmények között a gyárak az üzemet folytatni egyáltalában nem tudják, sőt kénytelenek az üzemet beszüntetni, a munkásokat elbocsátani és sok ezer családot keresetképtelenné tenni. Ez a helyzet azonban a munkásság körében nagy elégületlenséget szülne, sőt komoly zavargásokhoz vezetne, amely sem a mi kormányunknak, sem a megszálló csapatoknak nem lehet a célja, mert közös egyetértéssel a végcélunk csak az lehet, hogy ismét Consolidált állapotokat teremtsünk és hogy termeljünk.

Már pedig mindaddig míg az állapotok nem Consolidálódnak, mindaddig, míg kormányunknak nem áll módjában az egyes vállalatoknak a múlt pusztulásait megállapítani és az egyes még életképes vállalatok sorsát államilag felkarolni, a gyárak képtelenek ezen átmeneti időben ép a munkásságra és a közbiztonságra való tekintettel önmagukat önmagukból fenntartani, erre pedig az egyedüli mód csak az, hogy a román megszállás alól feloldatnak és gyártmányaikat szabadon eladhatják, mert csak így tudják a munkások fizetésére szükséges tőkéket előteremteni és tekintettel arra, hogy majdnem minden gyár 6-8 hétig nyersanyaggal rendelkezik, az üzemet – habár valamivel redukálva is – 6-8 hétig még fent tudná tartani, ami elegendő idő arra nézve, hogy a legsürgősebb munkáskérdések és az egyes vállalatok anyagi kérdései ezen időn belül némileg rendezést nyerjenek. 

Mindezek alapján azon tiszteletteljes kéréssel fordulunk Nagyméltóságodhoz: Méltóztassák a román királyi megszálló csapatok főparancsnokságánál odahatni, hogy a győri gyárak a külön megszállás alól sürgősen oldattassanak fel, engedtessék meg nekik, hogy a gyártmányok felett szabadon rendelkezhessenek, mert csak így képesek az üzemet fenntartani, Győr város és Győr megye köz­élelmezését ellátni és közbiztonságát ellátni.”

Még meg sem érkezett a panaszos levél a minisztériumba, amikor a sajtón keresztül a helyi kereskedelmi és iparkamara a román katonai parancsnokság következő rendelkezését hozta a vállalatok tudomására: 

„A győri gyárakból a megszálló román parancsnokság engedélye nélkül semmit el nem lehet vinni vagy kiadni, mert ezen tilalom ellen vétők a román katonai büntetőbíróság által lesznek legszigorúbban büntetve. A román parancsnokság által a gyárakból átveendő tárgyakról az átvevő román közegek rendes elismervényt fognak kiadni.” 

Corijescu ezredes augusztus 23-án kiadott rendelete már a magánszemélyeket, kisiparosokat, kereskedőket is komolyan érintette. Ebben előírta a személy- és teherautók bejelentési kötelezettségét. Látszatra a győriek megnyugtatását szolgálta az ezredes szeptember 4-ei rendelete, amelyben Anton Dimitrie hadnagyot kinevezte a rekvirálással megbízott tisztté, és egyben utasításba adta, hogy csak a román katonai parancsnokság engedélyével lehet rekvirálni. A rablások és fosztogatások azonban folytatódtak, egyre nagyobb méreteket öltöttek – a román parancsnokság engedélyével vagy hallgatólagos beleegyezésével.

Az utolsó éjszaka

A Dunántúli Hírlap 1919. október 3-ai száma szalagcímben tudósított arról, hogy „A románok mennek. — A magyarok jönnek.” „Holnap örömnapra virradunk. Győr fölszabadul a román királyi csapatok megszállása alól. Délelőtt kivonulnak a románok és megérkeznek derék magyar katonáink: a sastollas nemzeti hadsereg vitézei.” A város és a megye vezetőinek „Caianu őrnagy előadta, hogy a várost megszálló román csapatok holnap délelőtt kiürítik a várost. […] Kérte a hatóságokat, hogy intézkedéseikkel tegyék lehetővé, hogy a város átadása simán, minden zavargás nélkül történhessen meg.”

A helyi polgárság részéről nem is történt semmilyen rendbontás. Ugyanakkor a románok a megszállás utolsó napjaiban, különösen az utolsó éjjel kifejezetten durván, sőt agresszíven léptek fel a lakossággal szemben. Több nőt megvertek és megerőszakoltak. Akivonulásuk előtti éjszakán a KIOSZK-ban – természetesen fizetés nélkül – dorbézoló román katonák több ott tartózkodó győri polgártól elvették értékeit, sőt előfordult, hogy a ruháját is.

Ezen az éjszakán minden képzeletet felülmúló, vandál pusztítást végeztek a vadászlaktanyában. Az összes lefolyót eldugaszolták, majd megengedték a vízcsapokat, és elárasztották a legénységi szobákat. Utána összetörtek mindent, amit lehetett, majd felhasogatták az összes szalmazsákot. A laktanyában 267 358 korona kár keletkezett, a románok természetesen semmiféle kártérítést nem fizettek.

Mivel a Frigyes laktanya – ahol a megszálló román csapatoknak csak kisebb része, a gyalogság tartózkodott – felújítása folyamatban volt, csak kisebb károk keletkeztek, amelyek helyreállításához később a város további hitelt vett fel, bízva abban, hogy a hadügyi igazgatás megtéríti ezt az összeget. A kivonuláskor a románok a berendezésekben okozott károkon kívül 12 679 korona kifizetetlen szállodai számlát hagytak maguk után a Royal Szállóban.

A városi ingatlanokban okozott károkon túl Győrnek mintegy 800 ezer koronájába került a megszállók élelmezése. A románok az 1 670 692 korona 69 fillér értékű áruból mindössze 13 886 koronát fizettek ki. A tartozásokról elismervényt adtak ugyan, de nem fizettek ki egyetlen fillért sem. A város kénytelen volt egymillió korona kölcsönt felvenni a románok élelmezésére, s kivonulásuk után ennek megtérítését kérte a kormánytól, ám a Magyar Kincstár az okozott kárt nem térítette meg. A Honvédelmi Minisztérium szerint a kárt azoknak kell viselniük, akiket közvetlenül ért. Csak arra tettek ígéretet, hogy a kölcsön összegét hozzáadják a várost ért károk összegéhez. Ez viszont azt jelentette, hogy Győr lemondhatott erről az egymillió forintról is. 

További 4800 korona kár érte a várost azért, mert egy hintós kocsinak állandóan a román városparancsnokság rendelkezésére kellett állnia, amit a város a bérkocsisnak 40 napra kifizetett. A románok elvittek a dohányraktárból 941 749 korona 25 fillér értékű dohányárut. A ládákkal és a zsákokkal együtt a kár összege elérte az egymillió forintot. Ebből elszállítottak 484 ezer korona értékű minőségi szivart, a többit elfogyasztották, illetve az értékénél drágábban eladták a győri polgároknak.

A magánházakba önkényesen beköltözött román tisztek sem fizettek semmit, sőt távozásukkor több esetben még ki is fosztották a tulajdonosokat. Ok nélkül letartóztattak embereket, több vasúti hivatalnokot, valamint a cirkuszigazgatót megbotoztatták. Kirabolták többek között Hőfer Vilmos városi főjegyzőt, akitől elvették az arany­óráját és -láncát, Lakatos Flóris cigányprímásnak pedig a pénzét rabolták el. Fölfeszítették és kiürítették a Boskowitz cipőgyár páncélszekrényét.

A román visszaélésekről a győri rendőrség magyarul és franciául is jegyzőkönyveket vett fel, de a kivonuláskor a románok mindet elvitték, így nem lehetett azokat bemutatni az antantmissziónak. Horowitz amerikai ezredes győri tartózkodásakor megígérte ugyan, hogy minden panaszt készséggel meghallgat és kivizsgáltat, s ha jogosnak bizonyul, orvosolni fogják, de az ígéretből semmi nem valósult meg. A károkért a várost és polgárait, valamint az állami és magánüzemek tulajdonosait nem kárpótolták.

Számvetés: kiürített gyárak

A románok távozása után négy panaszbizottság is alakult, amely az elkövetett visszaéléseket, illetve az okozott károk mértékét vizsgálta. A város vezetése kijelentette, hogy a román visszaéléseket tudatni fogják az antantmisszióval, bízva annak jóindulatában. A városházára érkezett panaszokat a Puisch Gusztáv alezredes által vezetett katonai és polgári bizottság továbbította a vármegyei katonai parancsnokságnak, onnan pedig továbbküldték a kormánynak.

A győri rendőr és csendőr karhatalmi zászlóalj parancsnokságának vasúti parancsnoksága a kivonulás után néhány nappal részletes jelentést terjesztett be arról a harácsolásról, amit a románok a hathetes megszállás alatt elkövettek. A jelentést a katonai parancsnokság a kívánt jogorvoslat reményében az antantmisszió elé terjesztette. A jelentésből kitűnik, hogy a román hadsereg elsősorban a hadi- és állami üzemeket fosztogatta. Ennek esett áldozatul az egyik legjelentősebb ipari létesítmény, Közép-Európa legmodernebb ágyúgyára, a Győri Ágyúgyár Rt., amelyet az állam a pilseni Skoda Művek és a német Krupp-konszern közreműködésével 1913-ban létesített.

„A román királyi csapatok megszállásuk ideje alatt kb. 1600 waggont indítottak útnak. A waggonok tartalmát legnagyobb részt a győri ágyúgyárból elrabolt gépek és azok al­katrészei képezték. Tudtommal 927 waggonba lettek ezek a gépek elszállítva. Legénységi felszerelést 8 waggonnal vittek el, míg ágyúkat 37 waggonnal szállítottak. Továbbá ment még 11 waggon automobil, 4 waggon ló, 4 waggon repülőgép, 16 waggon hangárberendezés, 5 waggon 42-es ágyúalkatrész, 312 waggon vas- és acélöntvény, 18 waggon különféle szerszám, 18 waggon félig kész vasúti kocsi, 10 waggon személykocsi, az utóbbiak a győri waggongyárból, 23 drb. mozdony, 14 waggon villamos felszerelés. Elraboltak, illetve elszállítottak még 10 waggonnal új postakocsikat is. A többi waggonok tartalma is elrabolt dolgok, így például kincstári dohány, szarvasmarha, ágyúcsövek körülbelül 18 waggonnal, 7 waggon lőszer, azonkívül saját céljaikra felhasználtak 17 waggon szénát és szalmát.”

 Már ezek az előzetes adatok is azt mutatták, hogy az ágyúgyár rendkívül nagy, sőt pótolhatatlan veszteségeket szenvedett. Miután megtörtént a románok által okozott károk pontosabb felmérése, kiderült, hogy a magyarországi ipari vállalatok közül a Győri Ágyúgyár szenvedte el a legnagyobb károkat. A románok elszállítottak 1930 db szerszámgépet, 334 teljesen felszerelt villanymotort, húszezer izzólámpát, 25 km hosszú kábelt, 157 km hosszú szigetelt vezetéket, 86 vagon vas- és acélrudat. Elvittek háromszázezer puskát és hihetetlen mennyiségű ágyú- és puskalövedéket. Tulajdonképpen a gyár összes gépét, műszereit, szerszámait, kész gyártmányait és nyersanyagkészletét is elvitték. A gyárból csak a puszta falak maradtak, ugyanis a románok még a villanykapcsolókat is kiszerelték. Az okozott kár pontos összege meghatározhatatlan.

Az ágyúgyár soha többé nem tudta kiheverni a megszállás következményeit. 1917-ben ötezer főt alkalmaztak, 1919 szeptemberében 1749-et, decemberben pedig már csak 228-at. 1920-ra a foglalkoztatottak száma 186-ra, 1921-ben pedig 50 főre csökkent. A románok kivonulása után egy küldöttség – Farkas Mátyás polgármester és Varga Kálmán, az ágyúgyári lőtér gondnoka vezetésével – azonnal felkereste Friedrich miniszterelnököt, s a munkásság nevében arra kérték, hogy az ágyúgyárat újból adják vissza régi rendeltetésének. Ha ez nem lehetséges, akkor szereltessék le a MÁV gazdasági gépgyárát, és helyeztessék át a győri ágyúgyárba.  

Friedrich átvette a memorandumot, és megígérte, hogy keresi az eszközöket a megoldásra. Ennek jegyében érkezett Győrbe október 15-én Schnetzer Ferenc hadügyminiszter, aki az ágyúgyárat meglátogatva tárgyalt a gyár egyes részeinek újbóli üzembe helyezéséről. Agyáron azonban sem Friedrich, sem az őt követő kormányok nem tudtak segíteni. A város vezetése ugyan több mint egy évig tárgyalt egy hárommillió koronás befektetésről az ágyúgyár átalakításával kapcsolatban, de a megbeszélések nem vezettek eredményre. Ezzel a gyár sorsa végleg megpecsételődött.

A többi győri üzem „szerencséjére” az ágyúgyár kifosztása lekötötte a románok figyelmét és – főleg – szállítási kapacitását. Mivel a leszerelés és a bevagonírozás sok időt vett igénybe, a győri gyárak többsége megmenekült a teljes kifosztástól. Az ágyúgyár mellett a vagongyárat érték súlyosabb veszteségek. Az 1920. november 9-ei közgyűlés elé terjesztett éves jelentés megállapította, hogy „újabb csapás érte társaságunkat, midőn a románok az országot megszállották, és rekvirálásaikat Győrig kiterjesztették. Gyárunkból jelentékeny számú kész vasúti kocsit, motor­ekét és automobilt, valamint különféle anyagokat vittek el térítés nélkül, és sikertelen minden abbéli igyekezetünk, hogy ezen áruknak legalábbis akkori értéke megtéríttessék.”

A vagongyár egység ordrékönyvében tételesen is fel vannak sorolva a kártételek. A MÁV-nak készülő harmadosztályú vasúti személykocsiból elvittek összesen kilenc darabot, szeptember 5-én hatot, szeptember 17-én további hármat. Ezt a rendelést még a MÁV adta 1916-ban a gyárnak. A szintén a MÁV-nak készülő 40 db Dg jelű, kéttengelyes gyorsvonati kalauzkocsiból elvittek augusztus 25-én 9 db-ot. A769-es számú ordrén szereplő, szintén a MÁV-nak készülő 100 db Gmh jelű teherkocsiból szeptember 10-én elvittek 18-at. A motoreke- és autózsákmányolásról nincs pontos számadat, de nyilván jelentős értéket raboltak el ezekből is. A vagongyárat ért károk ugyan kisebbek voltak, mint az ágyúgyáré, de így is nagyon komoly tételt jelentettek a veszteséglistán.

A győri üzemek veszteségét 809,8 millió koronára becsülték, amelynek nagy részét az ágyúgyár szenvedte el. Ennek az önmagában is hatalmas összegnek a nagyságát még jobban ki­emeli az, ha összevetjük a románok által Magyarországnak, illetve a dunántúli vármegyéknek okozott károk összességével. Budapesten a Vegyes Panaszbizottság 1919. december elején összegezte a megszállt dunántúli részeket ért veszteségeket. Eszerint Esztergom vármegyében 1 663 000, Győr vármegyében 8 921 000, Győrben 812 051 188, míg Komárom vármegyében 42 062 420 korona kárt okoztak a román megszálló csapatok.

A győri üzemek veszteségét jól jelzi, hogy a trianoni Magyarország gyáriparát kb. 2378,8 millió korona kár érte, s ebből a budapesti üzemek vesztesége 1180,6 millió korona (49,6%), míg a győri gyáraké 809,8 millió korona (31,4%). Tehát Budapest és Győr iparát együtt mintegy 1990,4 millió korona kár érte, a Magyarországot ért veszteség 83,7%-a. Ha figyelembe vesszük a két város nagyságát és lakosságának számát, üzemeit, valamint azt a tényt, hogy a románok Budapesten 3,5 hónapig tartózkodtak, akkor megállapíthatjuk, hogy a másfél hónapos győri megszállás alatt példátlanul jelentős értéket raboltak el a városból. Nem tűnik túlzásnak, hogy arányaiban Magyarország összes települése közül Győrt érte a legnagyobb károsodás a román uralom alatt.

Forrás: Történetudományi Intézet